liberálisok
Kanada woke szentélyében be akarják tiltani az X-et, a MAGA sapkákat, és felszámolni Trump támogatását
Kanadában az elmebaj nagy része British Columbiából jön, ami olyan, mint Kalifornia, csak északabbra. Kis túlzással. Szóval Vancouver-sziget legnagyobb városának, Victoriának a városi tanácsosa, egy bizonyos Jeremy Caradonna arra szólította fel a kanadai miniszterelnököt, Mark Carney-t, hogy tiltsa be az X (korábban Twitter) platformot, kobozza el a „Make America Great Again” (MAGA) sapkákat, és nyilvánítsa az amerikai exelnök, Donald Trump támogatóit egy szélsőséges szervezet részének Kanadában.Vény nélküli esemény utáni tablettát, “fair fizetést” és kormányváltást kívánnak maguknak nőnapra a kék hajú komcsi feministák - Libz of TikTok PODCAST
A lányok nem akarnak virágot. A lányok izmokat akarnak, vény nélkül kapható esemény utáni kapszulát, fair fizetést, kormányváltást, egyenlő bánásmódot, elérhető abortuszt és hogy anélkül viselhessék amit akarnak, hogy félniük kéne az utcán - olvasható egy kék hajú lázadó “feminista” TikTok-videójában, melyet nőnap alkalmából készített. Mi pedig leírtak mindegyikével tudunk vitatkozni, sőt meg is tesszük a “valódi” feministák és az ésszerű gondolkodás nevében. A Libz of TikTok legújabb podcast adásában Bálint Botonddal arra keressük a választ, hogy miként alakult ki az a buborék, ahol ezek az örök lázadó kék hajú nem túl okos fiatalok élnek és miért veszélyes mindez valójában a egészséges önképű társdalalomra nézve?Lemond a miniszterelnökségről Kanada szivárványos diktátora, Justin Trudeau
Justin Trudeau kilenc éve van hivatalban hála a Stockholm-szindrómás kanadaiaknak, de már nem sokáig, egészen pontosan még két napig – remélhetőleg. Na, nem a népharag fogja elsöpörni őt a miniszterelnöki székből (azt láthattuk, hogy nem lehet), hanem a saját pártja, akik pontosan tudják, hogy nem nyerhetnek vele választást idén, meg talán ő maga is belefáradt a megalázó színészkedésbe, ami az elmúlt közel egy évtizedét jellemezte. Na meg megérkezett Donald Trump is a szomszédba. A dolog egy kicsit egyébként hasonlít az amerikai demokraták válságához, így Trudeau várhatóan szerdán bejelenti lemondását a kormányzó Liberális Párt vezetői tisztségéről. A bejelentésre valószínűleg a párt frakcióülése előtt kerül sor. Erről egy olyan forrás beszélt, aki benne van a belső körökben és ismeri Trudeau gondolkodását. Ezt írta az ügyről a Reuters. Bár tegyük hozzá, hogy nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember érezze, ez régóta lóg a levegőben.Ideje, hogy a liberálisok végre kiszálljanak a nők méhéből! - Libz of TikTok Hungary
Eljött a búcsú ideje, legalábbis egy időre búcsút kell, hogy mondjak nektek és a műsornak is, ugyanis vészesen közeleg a babavárásom utolsó időszaka, vagyis az anyává válásom időpontja. Ennek alkalmából engedjetek meg nekem egy személyesebb hangvételű műsort, melyben a gyermekvállalás öröméről, nehézségeiről és az itthoni lehetőségekről beszélek nektek.Okok, amik miatt egy földönkívüli soha nem szállna le a Földre – The Right Brothers
A világok harca című regény mitológiája szerint a földönkívüliek évtizedek óta figyelték az emberiséget, mielőtt megtámadták volna a Földet. Szerencsére manapság ettől nem kell tartanunk, hiszen az a valamirevaló földönkívüli, aki a bóbitáival idetekint, az egy életre lemond arról a szándékáról, hogy valaha is megvesse csápjait ezen az égitesten. És nemcsak a transzneműek miatt. Képzeljük el, hogy Joe Bidennel kellene tárgyalniuk. De rengeteg oka van még annak, hogy miért neveznének minket "hulladék típusú" találkozásnak.Nagy Feró a PS-nek: Orbán 10 évvel előrébb gondolkodik, mint bárki más (Videó)
A miniszterelnök nem Jobbik, hogy folyamatosan az ellenkezőjét mondja, mint előtte– vélekedett Nagy Feró a Mi kérdezünkben. A Kossuth-díjas zenész szerint sokan megpróbálják beskatulyázni valamelyik politikai táborba, pedig ő magát a szó klasszikus értelmében vett liberálisnak tartja, aki fiatalkorában a szovjet, most pedig a globalista-liberális rendszer ellen lázad. A miniszterelnök iránti rajongása Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédénél alapozódott meg, legújabb, szókimondó koncertjén pedig legfeljebb angyalszárnyakkal jelenítené meg a kormányfőt. Nagy Feró szerint egyébként Orbán Viktor 10 évvel előrébb lát mindenkinél, ami akkor derült ki számára, amikor a 2006-os választási vereséget követően 2010-ben kétharmadot szerzett a Fidesz. Azt azonban nem érti, hogy a tusványosi szabadegyetem fellépői között miért nincs több nemzeti érzelmű előadó.Tóth Edina a PS-nek: a baloldal azért támadja hazánkat, mert felismerték, hogy Európa egyik utolsó keresztény-konzervatív bástyája vagyunk (Videóval)
A PestiSrácok.hu Brüsszelben járt és több politikussal is sikerült beszélnünk. Stábunk Tóth Edinával, a Fidesz EP-képviselőjével találkozott, aki beszélt az európai jobboldal jövőjéről, a brüsszeli baloldal és a liberálisok magyargyűlöletéről. Tóth Edina elmondta, hogy a baloldal jelenlegi célja az, hogy az utolsó keresztény-konzervatív bástyákat is szétbombázza és lerombolja, a 2024-es EP-választásokon azonban a cél, hogy minél több ilyen bástya legyen ismét a kontinensen. A képviselőnő korábban az Európai Néppárt frakciójában volt politikai tanácsadó, és elmondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy tapasztalata szerint az elmúlt négy évben hatványozottan észrevehető az a baloldali irány, amely kezdi megtagadni a keresztény-konzervatív gyökereit. A szavazási statisztikák is azt mutatják, hogy a liberálisokkal, szocialistákkal és a zöldekkel szavaznak együtt a néppártiak, nem pedig a konzervatív frakciókkal. Ilyen fokú érték- és identitásfeladás a politikus szerint nem végződhet jól, ez pedig a pártcsalád jövő évi EP-választási eredményein is meglátszódhat. Tóth Edina felhívta a figyelmet arra, hogy egyre többen érzik, hogy egységesíteni kell a keresztény-konzervatív erőket, mert jelenleg sajnos megosztott a tér: az Európai Néppárt, az Európai Konzervatívok, az Identitás és Demokrácia mind külön működik, a hatékony és egységes fellépéshez szükség azonban szükség van az összefogásra. A beszélgetés során Daniel Freund is szóba került: az engesztelhetetlen magyargyűlölő korábban a Transparency International sorosista szervezet munkatársa volt, aki nyíltan kimondta, hogy célja Orbán Viktor és a magyarok támadása, így nem ördöngösség kitalálni, hogy Freund ezért kapja a fizetését. Végül a jövő évi EP-választások esélyei is szóba kerültek, amelytől Tóth Edina a jobboldal megerősödését várja. Nézzétek meg videónkat!A liberálkommunista "kultúra" lényege, hogy mindig valaki más a hibás
A neomarxista, haladó média azonnal védeni kezdte a transznemű iskolai lövöldözőt, szerintük a gyilkos maga volt az áldozat, mivel a társadalom kirekesztette és hergelte őt, ezért nem látott más kiutat, csak azt, hogy kiterjesztett öngyilkosságot követ el, de előtte magával visz néhány teljesen ártatlan embert, köztük 9 éves gyerekeket. A haladók viselkedése nem meglepő, napjaink liberálmarxista kultúrájának az alapja, hogy mindig valaki más a hibás, de nem csak a transzneműek hibáztatják és gyűlölik a normális embereket, de például a vegánok is a húsevőket hibáztatják, a túlsúlyosak pedig azokat, amik sportolnak. A lényeg, hogy a baloldal soha semmiért nem akarja vállalni a felelősséget, és eszük ágában sincsen fejlődni és tenni valamit azért, hogy jobb emberek legyenek.Megállapították, hogy a fiatal liberálisok körében több a depressziós, mint a konzervatívok között
A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) tanulmányában – amelyben 17 ezer amerikai fiatalt vett részt – megállapították, hogy a legtöbb depressziós az elmúlt évtizedben a serdülők körében volt, ami nem csoda, hiszen az iskolában, a közösségi médiában, de még a szórakoztató tartalmakban is folyamatosan azzal találkoznak, hogy a klímaváltozás megöl bennünket, egyre nagyobb teret hódit a rasszizmus az USA-ban és a kapitalisták kizsákmányolóak. A Bloomberg szerint pedig a konzervatív fiatalokat kevésbé érinti ez a mentális probléma, mint liberális társaikat.Ajánljuk még