luxemburg
Korrupciós botrány miatt mond le a luxemburgi Fidesz-kritikus politikus
Pénteken közölte a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) nemzeti bizottsága, hogy addigi elnöke, Frank Engel távozik posztjáról. Engel néhány órával korábban még arról beszélt: nem sértett törvényt és nincs miért bocsánatot kérnie. A luxemburgi RTL nyomán az M1 beszámol arról: Frank Engel 2019-ben hét hónapon keresztül kapott jelentős összeget egy a párthoz köthető alapítványon keresztül, a szerződés szerint azért, hogy tagokat toborozzon. A szervezet viszont valójában csak papíron létezett.Már Luxemburg is Putyinnál kalapol orosz vakcináért
Az új koronavírusos fertőzés elleni küzdelemben való együttműködésről és a Szputnyik V lehetséges Luxemburgba szállításáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök a nagyhercegség miniszterelnökével, Xavier Bettellel – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.Laura Codruţa Kövesi, az ember, „aki mindig elhozza a skalpokat”, az Európai Ügyészség első vezetője
Laura Codruța Kövesi, a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt vezetője lesz az első európai főügyésze a közös uniós ügyészségnek. Codruța Kövesiről – akinek karrierje eddig abból állt, hogy sorra véreztette ki az erdélyi magyar politikusokat koholt vádak alapján, aki mindig leszállítja a skalpokat, és aki októbertől Luxemburgban folytathatja megszokott munkáját – a Mandiner közölt összeállítást.Egy érdektelen vélemény: Szijjártó lakonikus válasza a hungarofób luxemburgi külügyminiszternek
A luxemburgi külügyminiszter nincs megelégedve Orbán Viktor politikájával. Ezt a bécsi Die Pressének nyilatkozta. Szijjártó Péter külügyminiszter röviden csak annyit válaszolt a Facebookon: Jean Asselborn véleménye érdektelen.Belgiumban több iskolát újra be kellett zárni a fertőzések miatt
Belgiumban három iskolát újra be kellett zárni a tanulók körében előforduló koronavírusos esetek miatt – írta csütörtökön a helyi sajtó.Belgiumban átlépte a 60 ezret a fertőzöttek száma, közel tízezren pedig meghaltak
Belgiumban átlépte a 60 ezret az igazoltan új koronavírussal fertőzöttek száma - írta vasárnap a helyi sajtó. Az országban 60 ezer 29 esetet regisztráltak a SARS-CoC-2 vírus ottani megjelenése óta, ezek 56 százaléka a flamand tartományhoz, 32 százaléka a vallón régióhoz, míg 10 százaléka Brüsszelhez köthető.Belgiumban rekordszintre csökkent a halálesetek napi száma
Belgiumban csak tíz, koronavírussal összefüggő halálesetet regisztráltak szerdán, ami a legalacsonyabb szám a járvány kezdete óta az országban. A Le Soir című helyi napilap arról számolt be, hogy az elhalálozások közül nyolc kórházban, kettő pedig idősek otthonában történt.Jelentősen csökkent a koronavírus miatt elhunytak száma Belgiumban
Jelentősen, az elmúlt napokban regisztrált esetek csaknem felére, huszonhatra csökkent a koronavírus által okozott megbetegedés következtében az utóbbi huszonnégy órában elhunytak száma Belgiumban. Hollandia ugyancsak a vírus okozta halálesetek számának drasztikus csökkenésről adott hírt pénteken. Luxemburgban napok óta egyetlen ember sem vált a járvány áldozatává.Új trónörökös született a luxemburgi nagyhercegségben
Megszületett Vilmos luxemburgi trónörökös első gyermeke. A 38 éves herceg felesége, Stefánia vasárnap hajnalban adott életet a kis Károly János Fülöp József Mária Vilmosnak, aki a második a trónutódlási sorban apja után. Az uralkodóház közleménye szerint a kisfiú 50 centiméterrel és 3,19 kilogrammos súllyal jött világra és mind ő, mind 36 éves édesanyja remekül van.Ajánljuk még

















