magyar gárda
Törökszentmiklós – Műbalhéval akar az országos politikai szintre visszakapaszkodni Toroczkai
Helybenhagyta kedden reggel a Szolnoki Törvényszék azt a korábbi határozatot, amely megtiltja a Toroczkai László gründolta, este hétkor kezdődő demonstráció résztvevőinek, hogy Törökszentmiklóson masírozzanak, a bíróság ugyanakkor a korábbi végzéshez hasonlóan engedélyt adott olyan rendezvény lebonyolítására, amely kizárólag a Kossuth térre szól – értesült a PestiSrácok.hu. Információink szerint a rendőrség abban érdekelt, hogy ne éleződjön tovább napközben a Toroczkaiék és az erődemonstráció miatt tiltakozók – mások mellett roma jogvédő szervezetek – közötti feszültség, a helyzet azonban képlékeny. Bár Toroczkaiék a Mi Hazánk Mozgalom nevében szervezik az esti erődemonstrációt, a napokban mégis hirtelen össze tudták rántani a Magyar Gárda utódját, a Nemzeti Légiót; a félkatonai szervezet törökszentmiklósi megjelenése természetesen összehozta az ellendrukkereket is. Toroczkai László láthatóan az egész pályás letámadás taktikáját választotta: egyszerre tud híveket és szavazatokat elszipkázni a Jobbiktól, üthet egyet a kormányon, mivel akciójának nemzetközi megítélése nyilván az lesz, hogy lám, lám, Magyarországon megint "bakancsos kopaszok vonulnak fel" a "cigánybűnözők" ellen, ezzel pedig a balliberálisok felé is kegyet gyakorol, mivel ők ebben potenciált fognak látni, és azzal bizonyára élni is fognak. És ne feledjük: mindez az EP-kampány hajrájában, az osztrák kormány felrobbantásának még alig oszladozó füstjében történik. A cukisodó Vona megtagadta a Magyar Gárdát, de a pártja nem
Alig két nappal azután, hogy Vona Gábor a Spinoza Házban, a balliberális "elit" otthonában azt állította, hogy már nincs is meg a gárdista mellénye, és a Jobbik már nem azonosul a Magyar Gárdával, a Hatvan Online írta meg, hogy szombaton Sneider Tamás, a Jobbik – a pályáját szkinhedként kezdő – alelnöke és Lukács László, a párt országgyűlési képviselője együtt ünnepelt Kónyi-Kiss Botonddal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnökével és Mészáros Istvánnal, az Új Magyar Gárda főkapitányával. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.