magyar hang
Feltűnően nem éri el a ballib média ingerküszöbét, hogy az Európai Parlamentben “csak úgy” aláírásokat lehet “hamisítani” meg bizonyíték nélkül eltüntetni…
A Telex, a 444 és a Tisza-propaganda lapja, a Magyar Hang sem ítélte úgy, hogy Magyar Péter cáfolatának leközlésével és természetesen az állítólagos "ismeretlen fideszes aláírás-hamisító" gyanújának leírásával nagyobb feneket kéne keríteni a tegnapi botránygyanús esetnek. Pedig az, hogy az EP-ben aláírások kerülnek, majd nyom nélkül tűnnek el hivatalos dokumentumokról egyáltalán nem egy olyan történet, amire csak megvonjuk a vállunkat és bizonyítékok nélkül vádolunk állítólagos “aláírás hamisítókat”. Úgy tűnik azonban, hogy a balliberális média szerint ez teljesen rendben van, majd Magyar Peti elmondja, hogy szerinte mi történt és miért (Fidesz, Rogán, álarcba bújt Deutsch Tamás), ők meg azt leközlik és pont. A Magyar Hang köszöni szépen Gwendoline-nak, hogy bemószerolta hazánkat
Sargentini asszony klónja nagyot alkotott, miután elfogadták a jelentését, amely nagyjából semmiben sem különbözött az elődjéétől. Gwendoline Delbos-Corfield adott egy interjút az "igazikonzervatív" Magyar Hangnak – igen, egy ellenzéki portálnak, ami éppen az ő beszámolója szerint nem is létezhetne –, és elmondta, hogy ő majd megvédi a már nemlétező magyar sajtószabadságot Orbántól, aki természetesen Putyin embere. Az igazi keresztény, igazi jobboldali, igazi konzervatív kollégák természetesen nagyon hálásak voltak és meg is köszönték Gwendoline Delbos-Corfield kisasszonynak, hogy volt szíves bemószerolni hazánkat. Hazaárulás mesterszinten. Kimaxolta a polgári értékeket a Magyar Hang, amikor a neomarxista Gulyás Marcit választotta az év emberévé
A Partizán Youtube-csatorna alapítója és arca lett az év embere a Magyar Hangnál, a baloldali áldozati portálon meghirdetett szavazáson. A magát túlélő, ezen kívül büszke polgári magazinként aposztrofáló, ám gyaníthatóan szimplán piaci alapon életképtelen sajtótermék olyan neveket válogatott össze az év embere szavazásra, akikről könnyen vagy nehezebben, de elmondható, hogy nem értenek egyet a magyar kormány politikájával. Gulyás Márton mellett Zacher Gábor toxikológus, Kemenesi Gábor virológus és kutató, Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a magyar labdarúgó válogatott kapusa, valamint Ángyán József agrármérnök, 2010–2012 között a Fidesz-KDNP kormány vidékfejlesztési államtitkára szerepelt. A Bige László vörösbáró ölébe pottyant Simicska-árvák Gulyás befuttatásával maguk adtak bizonyosságot arról, hogy mennyire komolyan veszik az általuk oly sokszor citált polgári értékeket. Szűk egy évszázada akár Ságvári Endre is nagy esélyes lehetett volna náluk. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.