magyar kereskedelmi és iparkamara
A harmadik hullám csúcsánál tarthatunk, de az is egyre jobban körvonalazódik, milyen lesz a nyitás Magyarországon
Egy éve tartanak a különböző fokú szigorítások, amelyek érthetően megviselték az emberek pszichéjét, valamint egyes gazdasági szektorokat, ahol nem tarthatnak nyitva egészségügyi okokból. De a koronavírus nem enged: a harmadik hullámban a már felkészített egészségügy is maximális fordulaton pörög, hogy el tudja látni a soha nem látott mennyiségű beteget. Az Operatív Törzs adatai szerint rekordokat döntögetnek az új fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen túlélésért küzdők számai. Mindeközben véget ért a kormány nyitásról szóló nemzeti konzultációja és a beadott oltások emelkedése miatt érdemi vitát lehet folytatni arról, hogyan kapjuk vissza fokozatosan a régi életünket. Kedden ennek részleteiről tárgyalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel Orbán Viktor. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kamara újraindítást szeretne és ezzel kapcsolatban javaslatokat fogalmazott meg. A kormányfő szavai arra utalnak, hogy a kormány a szerdai ülésén felülvizsgálja az általános boltzár ügyét. Nagy Elek a PS-nek: végre valódi vállalkozók vezessék az országos kamarát és ne egy főállású elnök! (interjú)
Parragh László 2000 óta folyamatosan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Az idén azonban a megújulás programjával egy erős kihívója akadhat Nagy Elek személyében, aki – amennyiben megkapja a kellő számú ajánlást – a következő küldöttgyűlésen megpályázza az MKIK vezető posztját. Nagy Elek az ország egyik legsikeresebb vállalkozója, vagyonát a szakmai kiadványok 60 milliárd forint körülire taksálják, jelenleg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.A vezetése alatt a BKIK az elmúlt időben látványosan ütemet váltott, és miközben folyamatosan épül a szolgáltatási portfóliója, aközben sorra dolgoz ki a vállalkozók megkérdezésére alapozva gazdaságfejlesztési javaslatokat is. Nemrég maga Orbán Viktor is az egyik ilyen – a fővárosi önkormányzatok számára kidolgozott – javaslatcsomagra hivatkozott nyilatkozatában, mint követendő intézkedési tervre. Nagy Elek szerint a BKIK látványos átalakulása mögött a sikeres csapatépítés áll. Szerinte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megújítását is a jelenlegi egyszemélyi vezetés megszüntetésével kell kezdeni, és helyette igazi csapatban tevékenykedni a jövőben. Ahogy fogalmazott saját magáról: „Én egy erdélyi származású ember vagyok, magyar és keresztény szellemiségű, éppen ezért toleráns is, hiszen az erdélyi lét megtanított erre.” (Természetesen Parragh László elnök számára is megszólalási lehetőséget biztosítunk - PS.)