magyar kormány
A kormány nevében köszönetét fejezte ki Dömötör Csaba a nemzeti konzultáció résztvevőinek (Videó!)
Lezárult a Nemzeti Konzultáció, az első szó a köszöneté, szeretnénk köszönetet mindenkinek, aki vette a fáradságot, tollat, vagy billentyűzetet ragadott, és kitöltötte a kérdőívet – mondta Magyarország Kormányának Facebook-profiljára szombaton feltöltött videójában a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Dömötör Csaba felhívta a figyelmet, hogy minden egyes vélemény erősíti a járvány elleni összefogást. A Fidesz országgyűlési képviselője bejelentette: összesen egymillió-hétszázkilencvenháromezren küldték vissza a konzultációs íveket.Palkovics: A kormány további több, mint nyolcszázmillió forinttal támogatja az elektromosautó-vásárlást
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, ötmilliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy nyolcszáznyolcvankétmillió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet – mondta az MTI-nek nyilatkozva Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A környezetkímélő járművek beszerzése iránt az egyéni vásárlók mellett komoly érdeklődést mutattak a vállalkozások is – tette hozzá a tárcavezető.A DK-s Bauer Tamás élesen kritizálta a kormány járványügyi döntéseit
Egy nap alatt 292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, az aktív fertőzöttek száma pedig 1588 fő. A DK-s Bauer Tamás mégis élesen kritizálja a magyar kormány járványügyi lépéseit: szerinte a döntések túlzóak, a beutazási tilalmak bevezetése pedig az európai normák tagadását jelenti.Bangóné szerint brrrrrrrrrrutális ínségbe taszítja a családokat a tanévkezdéssel a kormány (Frissítve: reagált a Fidesz!)
Brrrrrrrrrrrrrutálisan nehéz helyzetbe (hejzetbe) hozza a gyermekeket nevelő családokat a közelgő tanévkezdés – olvasta fel kissé enerváltan az MSZP kiáltványát csütörtöki online tájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint az érintettek csak azért nem halnak éhen az iskolakezdés miatt, mert fogyasztói kölcsönöket vesznek fel, túljárva így a tudjukki eszén. Bangóné beszámolt az élelmiszerek árainak brrrrrrrrrrrrrutális emelkedéséről is, ami amúgy a Központi Statisztikai Hivatal nemrég közzétett jelentése szerint a tavalyi, júliusi adatokhoz képest elképesztő, 3,8 százalékos emelkedést mutat. Ez tényleg brrrrrrrrrrrrrrutális. Elképzelhető ugyanakkor, hogy az áremelkedések témakörében, az MSZP módszertanában szerepel a Hatezer Forintos Lángos mítosza is, emellett be kell látnunk azt is, hogy milyen brrrrrrrrrrrrrrrrrrrutális helyzetbe kerülnének a gyermekeiket iskolába küldő családok, ha a kormány nem döntött volna úgy korábban, hogy minden tanulónak alanyi jogon járnak az ingyenes tankönyvek. Bangóné nyilatkozatára reagált a Fidesz, a nagyobbik kormánypárt szerint ha a baloldalon múlna, akkor sem ingyenes tankönyv, sem családi adókedvezmény, sem családtámogatások nem lennének.Nagyon fájna Gyurcsányéknak, ha nem terjeszthetnék a Facebookon tovább szabadon a rém-és álhíreiket
Két, megfizethetetlen árú balatoni lángos elfogyasztása közben hatásszünetet tartott a DK, a hirtelen jött lehetőséget pedig arra használták fel, hogy az erre leginkább alkalmatlan arcukkal felolvastassák, miképp eszi meg reggelire Orbán a Facebookot. Diktatúra van itt, szintet lép a cenzúra – mondta forradalmi toborzójában Rónai Sándor, aki nem szalasztotta el felidézni az Index kormányzati bedarálásának hazugságát sem, kifelejtette ugyanakkor a történetből gazdáját, Gyurcsányt, aki amúgy az egész habverés mögött áll. Rónai egyébként annak a DK-nak az EP-képviselője, amely szigorú, huszonnégy órás szakmányban íratja a rém-és álhíreket az olyan, a saját tulajdonukban lévő platformokon, mint amilyen például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága. Érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány személye miatt a hardcore MSZP-sek jobban utálják Ferencet, mint Orbánt, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a DK-val összefogva gyártsák és terjesszék a nettó hazugságot, közös munkájuk gyümölcse egyebek mellett a mostani balatoni lejáratókampány.A Nemzet Sportolója lett Faragó Tamás
Új tagja lett a Nemzet Sportolói társaságának; a Magyar Közlönyben csütörtökön jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján – megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát – Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.Döntött a kormány a Hableány-katasztrófa áldozatai emlékművének finanszírozásáról
A kormány határozatának értelmében csaknem százhetvenhatmillió forintot különített el a kabinet a tavaly májusi dunai katasztrófa áldozatainak emlékművére, amelyet magyar és dél-koreai művészek alkotnak meg a Margit híd pesti hídfőjének pillérje elé a rakpartra. Májusban őszre halasztotta a Fővárosi Törvényszék a Hableány-ügy tárgyalását, így szeptember 8-án kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, Jurij Csaplinszkij pere. A vád szerint ő felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi balesetért, valamint harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztásáért.Ajánljuk még