Pesti Srácok

magyar kormány

Országgyűlés – A keddi ülés utánozhatatlan mókamestere Jakab Péter lett

Csibra Tibor Forró drót 2020 június 2.
Kedden délután egy órától ismét összeült a Magyar Országgyűlés, amely más csak azért is egyedülálló a világon, mert a járvány jelentette veszélyhelyzet kihirdetése, és az azt eredményező bezárása óta huszonegyedik alkalommal gyűlnek össze a képviselők. A legizgalmasabb ötletbörze ezúttal a napirend előtti felszólalások idején kezdődött, Szabó Tímea továbbra sem hiszi el, hogy a kormány visszaadja a rendkívüli felhatalmazását a parlamentnek, a Párbeszéd képviselője szerint, ha a kabinet mégis megteszi ezt, akkor viszont szégyellje magát. Az első óra mókamestere kétségtelenül Jakab Péter volt, aki bejelentette: a Fideszt hamarosan elfelejtik az emberek, miközben a Jobbik nem biztos, hogy megéri a következő hetet. Egyelőre úgy tűnik, hogy az ellenzék nem gyúrt rá különösebben a keddi ülésnapra, a Szél Bernadett által indított bágyadt káslerezés hamar kivérzett, a jobbikos Stummer János pedig azt tudakolta Szijjártó Pétertől, hogy lemond-e, miután focimeccsre merészelt menni. Vigyázat, spoiler következik: nem mond le! Bangóné Borbély Ildikó tudatta a világgal, hogy immár az egekben a parizer ára, mindezt úgy, hogy az élelmiszerek áfájának csökkentéséről szóló kormánypárti indítványra nemmel szavazott, mondván, ő soha nem nyom igent fideszes javaslatra. Az általános vita és a napirend utáni felszólalások után az Országgyűlés szerdán reggel folytatja munkáját.
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.