magyargyűlölet
Már több tízezren szerepelnek az ukrán nacionalisták halállistáján
Már több tízezer, ukránellenesnek bélyegzett ember adatai szerepelnek az ukrán Mirotvorec nevű listázó honlapon – mondta Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa szombat reggel az M1 tévécsatornának adott interjújában.Panaszt tett a gyergyószentmiklósi ügyészségen az erdélyi Magyar Polgári Párt a magyargyűlölő román blogger ellen
Magyarellenes uszítás, gyűlöletkeltés és bűncselekményre való felbujtás miatt panaszt tett kedden a Magyar Polgári Párt (MPP) a gyergyószentmiklósi ügyészségen a magyar szimbólumok és feliratok ellen harcoló Dan Tanasă bloggerre.A DK magyargyűlölete nem ismer határokat – Ismét páros lábbal szálltak a kárpátaljai magyarokba
A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatot nyújt be azzal a céllal, hogy ne kaphasson se uniós, se magyar foglalkoztatási támogatást az a cég, amelyiknek EU-n kívüli alkalmazottja van. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarország az unión kívüli, elsősorban az ukrán munkások célországává vált.Magyar zászlót próbáltak felgyújtani Nagyváradon
Megpróbálták felgyújtani a Bihar megyei RMDSZ-székházra kitűzött magyar zászlót a nagyváradi Fekete Sas-palotában, ám egy fiatalember időben megakadályozta, hogy a lobogó lángra kapjon - írta vasárnap a Maszol.ro erdélyi hírportál az RMDSZ közleményére hivatkozva.Magyarellenes feliratot firkáltak a bukaresti magyar iskola kerítésére
Egy azonosítatlan fiatalember magyarellenes feliratot festett a bukaresti magyar tannyelvű Ady Endre Líceum kerítésére – közölte csütörtökön a Maszol.ro hírportál. A romániai magyar lap fényképeket is közölt a fehér kerítésre fekete festékszóróval írt „Gyűlöljük a bozgorokat” feliratról, hozzátéve, hogy a magyarokra lealacsonyító jelzőként használt bozgor kifejezés hazátlant jelent.Obama volt külügyes potentátja: A magyar kormány Európa legproblematikusabb gaztevője, Orbán nem menekülhet
Ismét bebizonyosodott, hogy a felelős pozíció nem jár józan ésszel és tisztességgel; mindez kiderül a mai 168 Órában megjelent egyik interjúból, melyet Thomas O. Melia, volt amerikai külügyi helyettes államtitkárral készített a baloldali hetilap és melyből ömlik a gusztustalan gyűlölet és hazugság. A cenzúra sötét napjaiban fényt mutat nekünk az Obama-adminisztráció korábbi üdvöskéje, aki nem mellesleg már 2011 óta süvölt a magyarországi antidemokratikus viszonyok miatt. A mindenhez is értő Melia többször járt Magyarországon, és a ma megjelenő interjúban többek között Európa leginkább problematikus gaztevőjének nevezte a magyar kormányt és Orbán Viktort, aki szerinte nem fog tudni megszökni, mint Gruevszki. Zsigeri gyűlölet és fenyegetés, a szokásos balliberális eszközök és hozzáállás jellemzi Meliát, akinek fröcsögése természetesen több finom üzenetet is tartalmaz, többek között Konrád György megvédését is olvashatjuk tőle.Tóta W.: „A büdös magyar migránsokba seggtől szájig beléjük állították a pallost”
A „magyar banditák”, a „büdös magyar migránsok” végigrabolták, gyújtogatták, erőszakolták egész Európát, de az európai lovagok szerencsére „telibe szarták” az ő illiberális világképüket, és „seggtől szájig beléjük állították a pallost” – írta a buzgó honszeretetéről ismert Tóta W. Árpád mai publicisztikájában a hvg.hu-n. A szerző a mai magyaroknak is üzent, lehetőségként fölvillantva, hogy esetleg visszamehetnének Ázsiába...A DK és Gyurcsány ismét a magyart hangolja a magyar ellen
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az uniós lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára is lehetővé tegyék az európai parlamenti választáson való részvételt. A Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc tovább folytatja a magyarok magyarokkal való szembeállítását, a hergelést, gyűlöletkeltést.Találós kérdés: Önök szerint a „körmös Bauer” fia ki mellé állt az ukrán–magyar-vitában?
A magyar nemzet régi, nagy barátja, Bauer Tamás is megszólalt az ukrán–magyar-vitában. Bár a jogi környezet alapszintű ismeretében, illetve 20-as IQ fölött mindenki számára egyértelmű, hogy Magyarországnak van igaza, Bauer Tamás természetesen az ukránok pártjára állt. Persze, igazából az lenne meglepő, ha nem így tett volna, hiszen feketeöves magyargyűlölőről van szó, aki monomániásan gyűlöli a magyarságot.Ajánljuk még