magyarország
Századvég: minden ötödik európai fűtési nehézségekkel küzd
Az Európai Unió (EU) lakosságának 22 százaléka fűtési nehézségekkel küzd, a rezsicsökkentési programnak köszönhetően a probléma legkevésbé a magyar családokat érinti – összegezte Európa Projekt-kutatásának eredményeit a Századvég.Hollandiában ezer százalékkal lett drágább az áram
Az Eurostat csütörtökön tette közzéa 2023 első félévére vonatkozó gáz- és villamosenergia-árváltozási adatait, amelyekből kiderült, hogy 22 tagállamban emelkedett a háztartási villamos energia ára. Mint írták, a legnagyobb emelkedést (953 százalék) Hollandiában mérték, emellett Litvániában és Romániában volt a legmagasabb (88 és 77 százalék) a növekedés.Megint Magyarországgal foglalkozott az ukrán külügyminiszter
„Budapest taktikusan igyekszik a tárgyalási folyamatból a lehető legtöbb hasznot kisajtolni” - fogalmazott az ukrán külügyminiszter. Dmitro Kuleba szerint Ukrajna uniós tagsága Magyarország érdeke is.Kína nem akarja idegeneknek megmondani, hogy éljenek, az USA igen
Sokan talán nem értik, hogy amikor az Európai Unió vezetői összegyűltek szokásos kupaktanácsukra, Orbán Viktor miért inkább Pekingben tette tiszteletét, hogy ott többek között a kínai és az orosz elnökkel tárgyaljon. Nem értik, hogy egészen pontosan miért is lehet ezt megtenni, hiszen jaj, Európa, jaj, mi lesz veled?! Az a nagy helyzet, hogy egészen egyszerűen a kontinens kollektív öngyilkosságában nem kell részt vennünk. És amíg az teljesen igaz, hogy életstílusunkban, felfogásunkban, a társadalomról alkotott képünkben – a jó életről való elgondolásokban, hogy Kötter Tamás barátomat idézzem – mi mindig a Nyugathoz fogunk tartozni, ettől még a realitás teljesen más.Egy félidőnyi előnyt adtunk Litvániának, így még nem vált biztossá az Eb-kvalifikáció - Litvánia-Magyarország 2-2 (2-0)
Ellentétes félidők után döntetlent játszott Litvániában a magyar labdarúgó-válogatott, így veretlenségünket megőriztük a selejtező-csoportban, ám az Eb-re még nem jutottunk ki. Azonban a hátralévő két meccsen már egyetlen pont is elég ahhoz, hogy egyenes ágon kvalifikáljunk a jövő évi kontinensviadalra.A magyar és a szerb kormány szerint ellenséges lépés az orosz gáz tranzitjára kivetett bolgár adó
Az Oroszországból származó földgáz tranzitjára kivetett adóról szóló bolgár döntés ellenséges lépés Magyarországgal és Szerbiával szemben - olvasható a magyar és a szerb kormány közös nyilatkozatában, amelyet kormany.hu oldalon kedden tettek közzé. A Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Sinisa Mali szerb miniszterelnök-helyettes nevével megjelent nyilatkozat szerint ez az új bolgár intézkedés veszélyezteti Magyarország és Szerbia energiaellátásának biztonságát.Friss, nemzetközi felmérés: Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a világon
A világ 163 országa közül hazánk előkelő helyezést ért el; Magyarország a 18. legbiztonságosabb, békés ország. A Global Peace Index (GPI) listáján első, azaz a legbiztonságosabb ország Izland, míg a legveszélyesebb Afganisztán. Románia csak a 31., Ukrajna 157., Oroszország 158. a listán, ahol Palesztina a 134., míg Izrael a 143.Szijjártó Péter: öt magyar konzul is jelen lesz a Magyarország-Litvánia futballmeccs helyszínén
Öt magyar konzul is jelen lesz a magyar és a litván labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőjének helyszínén kedd este Kaunasban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben. A tárcavezető arról számolt be, hogy eljött a mérkőzés napja, amelyen "végleg eldőlhet az, amit szívünk mélyén már most eldőltnek érzünk, hogy a magyar válogatott egyenes ágon, csoportelsőként kijuthat a jövő évi Európa-bajnokságra".Ajánljuk még

















