magyarság
Magyarország történelme a szabadságharcok története - II. rész
Az 1848-49-es forradalmat- és szabadságharcot a rendszerváltásig, 1990-ig csak akkor tudtuk szabadon, méltó módon megünnepelni, amikor Magyarország szabad volt, nem megszálló csapatok nyomták el a magyarok szabadság vágyát, függetlenség iránti akarását. Hiszen ez a forradalom éppen azt fogalmazta meg, amiért több mint ezer éve küzd a magyarság: a szuverenitást, a jogegyenlőséget, a haza, a nemzet, az országa iránti tiszteletet, szeretetet, a hagyományokhoz, a magyar nyelv iránti hűséget, ami mindig is magyarrá tette a magyart. Mennyi hazugságot hordoztak össze marxista történetíróink. Azt állították, hogy a korabeli társadalomban nem létezett hazaszeretet, mert a magyar jobbágynak és a magyar nemeseknek nem volt közös ügye. Magyarország történelme a szabadságharcok története - I. rész
Az 1848-49-es forradalmat - és szabadságharcot a rendszerváltásig, 1990-ig csak akkor tudtuk szabadon, méltó módon megünnepelni, amikor Magyarország szabad volt, nem megszálló csapatok nyomták el a magyarok szabadságvágyát, függetlenség iránti akarását. Hiszen ez a forradalom éppen azt fogalmazta meg, amiért több mint ezer éve küzd a magyarság: a szuverenitást, a jogegyenlőséget, a haza, a nemzet, az ország iránti tiszteletet, szeretetet, a hagyományokhoz, a magyar nyelvhez való hűséget, ami mindig is magyarrá tette a magyart. Ez a küzdelem határozta meg a török birodalom, a Habsburgok elleni függetlenségi harcainkat, később a szovjet megszállás elleni, világraszóló felkelésünket. Novák Katalin elindult abba az irányba, hogy a magyarok úgy érezhessék: végre van elnökünk!
Novák Katalin menő politikus, nincs csendben, vállalja kereszténységét, nem bújik az egyébként sem hihető semlegesség maszkja mögé, önazonos, oda kell rá figyelni. Menő, mert bátor és mert nő, és mert nőként nem utánozza a férfiakat – ami sajnos kifejezetten ritka a magyar közéletben! Menő, mert nincs benne megfelelési kényszer. Nem utolsósorban ott is fogadják, és ott is beszélhet a hagyományos család védelméről, a béke fontosságáról és a magyar emberek gondolkodásáról, ahová magyar politikus be nem teheti a lábát. A legmenőbb pedig az volt, amikor a magánaudiencián spanyolul beszélgetett a Szentatyával. Mert az angol, a német és a francia mellett a spanyol is megy neki. Éppen fél éve, hogy Novák Katalint, Magyarország első női köztársasági elnökét beiktatták. A végén úgyis mindig nekünk lesz igazunk... Isten éltesse Magyarországot!
Jó most magyarnak lenni. A saját oldalunkon, azaz a történelem egyetlen jó oldalán állunk. Büszkék lehetünk, hogy segítség nélkül, saját hitünkből erőt merítve kikecmeregtünk végre a posztkommunizmus megrekedtségéből és egy új, nemzeti korszak építésébe kezdtünk bele. Ismét merünk nagyok lenni, bátran vállaljuk saját ügyeinket, nem remeg meg a lábunk, ha ki kell állni magunkért, nem hajbókolunk senkinek, azaz magunk urai vagyunk. Mintha az ország ismét a saját tengelye körül forogna... Jöhetett ide a tatár, a török, a muszka, a labanc, a német vagy a román – a végén mindig nekünk lett igazunk! Mondhatnak bármit ma Brüsszelben, Berlinben, Párizsban, Washingtonban vagy éppen Moszkvában – a végén úgyis nekünk lesz ismét igazunk! A fanyalgókat meg hagyjuk fanyalogni – Magyarország születésnapján borzalmasan rossz lehet most nekik azon agyalni, hogy mibe kössenek bele. Próbálták megtörni a magyart az elmúlt 1000 évben, de üzenjük, hogy "vagyunk és leszünk!"
Olyan korban élünk, amikor minden, amiben hittünk és hiszünk, megkérdőjeleződik; szükség van-e még nemzetekre, fontos-e a család, csak a nők szülhetnek-e, idejétmúlt-e a kereszténység és lehetne a sort folytatni.Ha azt is sikerül megkérdőjelezni, hogy a magyar erős, büszke nép, van tartása, gazdag történelme, képes ellenállni pusztító eszméknek, akkor nemcsak ellenfeleink kapnak vérszemet, de mi magunk is elbizonytalanodunk a jövőnket, jelenünket illetően. Tegyünk rá még egy lapáttal! Április 3-án arassuk le a mostani Békemenet gyümölcsét!
Bár valóban minden Békemenetnek megvolt a maga üzenete és fontossága, talán a mostani, március 15-i a leginkább sorsfordító, és ez az a nap, amelyre később, a rengeteg megpróbáltatás közepette is emlékezni fogunk. Hihetetlen sokan gyűltünk össze és vonultunk a Margit híd budai hídfőjétől a Kossuth térre, mindenki érezte az összefogás erejét, és mindenki tudta, hogy ezzel a nagy találkozással még nem ért véget az út. Hiszen ahogy Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében elmondta, mindenkinek még egy lapáttal rá kell tennie, hiszen itt vagyunk a finisben, és most dől el, hogy az országrontó baloldali csürhe kerül hatalomra, vagy folytatódik az igen nehéz helyzetben is hatásos ország- és nemzetépítés. A tét a szokásosnál is nagyobb, a háború itt leselkedik a szomszédban, egyetlen rossz lépés katasztrofális következményekkel járhat. Kell nekünk egy fegyvert és katonát az orosz–ukrán háborúba küldeni igyekvő Márki-Zay? Esetleg egy gyűlölettől és bosszúvágytól csöpögő Gyurcsány és éhes proletárjai? Kell a levitézlett és változni nem képes baloldal, aki nem tud új arcokat és valódi alternatívát kitermelni? Április 3-a jelentősége évek múltán fog igazán látszódni, de a jövőnkért most kell cselekednünk. 
