majomhimlő
2022: az év, amikor rájöttünk, hogy mindent elveszíthetünk és semmi sem biztos – Szavazzanak az év külpolitikai PS-cikkére!
Ha finoman szeretnénk fogalmazni, akkor fogalmazhatunk úgy, hogy „izgalmas” éven vagyunk túl, ami a külpolitikát illeti. Ha határozottabban és bátrabban akarjuk magunkat kifejezni, akkor érdemesebb talán az őrült, bizarr, félelmetes jelzőket használni, amikor 2022-ről beszélünk. Az idei év megmutatta nekünk, hogy nem vagyunk biztonságban, hogy a biztonságosnak hitt életünk és minden, ami szerintünk „tuti”, az egy pillanat alatt megszűnhet, összedőlhet és/vagy ellenünk fordulhat, és nincsen semmi, ami ne alakulhatna teljesen másként, mint ahogy várjuk vagy szeretnénk. Mindennek ékes példája az Ukrajna területén zajló háború, amit napokkal a kirobbanása előtt sem gondolt volna meg senki, az amerikai félidős választás, amely a biztosnak hitt eredményt meg sem közelítette, de ne felejtsük el, hogy rettegtünk egy majomhimlőtől is, amiből szerencsére nem lett nagyobb járvány, miközben Németországban szinte kisebbségbe kerültek a németek, a nyugati haladók pedig soha nem látott agresszióval támadták a normális dolgokat és mindent, amit szeretünk. Mivel év végén nem árt egy kis memóriafrissítés, ezért csináltunk egy kis gyűjtést az év „fénypontjaiból”, a legjobbra pedig szavazhatnak is, ha szeretnének. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.