manchester united
Menesztették a Manchester United éléről Erik ten Hagot, klublegenda érkezik a helyére
A Manchester United vezetősége a sorozatos rossz eredmények miatt menesztette Erik ten Hag vezetőedzőt – számolt be a Sky News. Az átigazolási ügyekben bennfentes Fabrizio Romano szintén úgy értesült, hogy az MU megválik a holland trénertől.Magyar játékost igazolna le a Manchester United
Sajtóhírek szerint az angol Premier League egyik élvonalbeli csapata, a Manchester United mindenképpen szeretne egy balhátvédet szerződtetni a nyáron és felkeltethette a figyelmüket a magyar Kerkez Milos – írta meg a Nemzeti Sport.Fekete-Győr András nagyon örült, miután megverték Szoboszlaiékat
Vasárnap este az egész ország egy emberként szurkolt a televízió előtt Szoboszlai Dominiknek és csapatának, ugyanis az angol labdarúgó Ligakupa után az FA-kupát is szertette volna elhódítani az idén a Liverpool. Ehhez a negyeddöntőben a Manchester Unitedet kellett volna legyőznie Szoboszlai Dominik csapatának idegenben. A Manchester United azonban hosszabbításban megverte 4–3-ra a Liverpoolt, így a hazai csapat jutott a legrangosabb angol kupa elődöntőjébe.Új szinten a PC-hisztéria: két gorillaemoji miatt már rasszistának bélyegeznék a fiatal focistát
A Manchester United szélsője, Alejandro Garnacho két gorillaemojival osztott meg egy győzelmi fotót az MU Kobenhavn elleni keddi BL-győzelem után, utalva a csapatban rejlő erőre, szívósságra. Utóbbit az angol szövetség (FA) nem így gondolta, és eljárást indított ellene rasszizmus miatt – számolt be a Nemzeti Sport. Érthetetlen, hogy a politikai korrektség nevében ilyen ügyekért miért állít pellengérre egy fiatal játékost a brit szövetség. Vigyázni kell: legközelebb, ha valaki egy sárga bundás gepárddal ismerné el egy ázsiai játékos gyorsaságát, lehet, hogy letöltendő börtönt fog kapni.Cristiano Ronaldo visszatér a Manchester Unitedhez
A Manchester United bejelentette Cristiano Ronaldo leigazolását. A portugál Európa-bajnok tizenkét év után tér vissza korábbi csapatához.Tizenegyespárbajban, a kapusok döntötték el az Európa Liga sorsát – A Villarreal története első nemzetközi kupáját nyerte
Nehezen akart eldőlni a mai Európa Liga-döntőben a kupa sorsa, hiszen az 1–1-es döntetlent követően sem a hosszabbítás, sem pedig a tizenegyespárbaj mezőnyjátékos szakasza nem hozott előnyt egyik csapatnak sem, így a kapusokon volt a sor, hogy büntetőt rúgjanak egymásnak. A Villarreal hálóőre magabiztos volt, míg De Gea nem, így a Villarreal nyerte a találkozót, amin egyébként a Manchester United támadott többet.Kétszázmillió font mínusz: kihátrált a megállapodásból a THG az Old Trafford balhé miatt
Alig telt el egy hét az angol futballban példátlan botrány óta – melynek következtében el kellett halasztani a Manchester United–Liverpool Premier League-rangadót –, máris visszalépett az első szponzor. A The Hut Group (THG) nevű e-kereskedelmi cég tíz évre kétszázmillió fontért lett volna a klub edzésszerelésének a mezszponzora, a szerződés július elsején lépett volna életbe, a THG azonban a múlt vasárnapi botrány hatására kihátrált a megállapodásból.Több száz szurkoló rohamozta meg és foglalta el a Manchester United stadionját – Frissítés: a pálya biztosítva, de eltűnt a meccslabda
Manchester United több száz szurkolója szervezett hivatalos tüntetést a csapat tulajdonosai, a Glazer család ellen, azonban az indulatok hamarosan elszabadultak és a megmozdulásból valóságos ostrom lett. A szurkolók elfoglalták az Old Trafford stadiont, emiatt valószínűleg elhalasztják a csapat Liverpool elleni rangadóját.„A Manchester United ellen még a reflektorokon is csüngtek a nézők” – A dorogi Copacabanáról az UEFA Kupa-döntőig – nagyinterjú Szabó Józseffel, a Videoton legendájával
Sohasem felejtjük azt a parádés sorozatot, amellyel a Videoton nemcsak Magyarországot, de egész Európát meglepte a nyolcvanas évek közepén. A Vidi a francia PSG-t és a legendás Manchester Unitedet is kiejtette az UEFA-kupa menetelés során, majd a döntőt a Real Madriddal játszotta. A csapat egyik legnagyobb klasszisa a gólzsák Szabó József volt, aki most hatvanöt éves. Nagyinterjúnkból jobban megismerhetik a szimpatikus sportembert, aki a dorogi Copacabanáról egészen az UEFA-kupa döntőjéig jutott. Szabó vallja: hiába szerzett számtalan gólt, a Videotont nem ő vagy egy másik kiemelkedő klasszis, hanem a fantasztikus csapatszellem juttatta a csúcsra. „Nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon jó volt az a csapat, amit az is mutat, hogy mindmáig összetartunk, tudunk egymásról és nagyon jó a viszonyunk.” Jöjjön velünk és idézzük fel a Videoton csodálatos sorozatát!Ajánljuk még