manfred weber
Timmermans és Weber is parkolópályán, új politikai harc kezdődött a csúcspozíciókért Brüsszelben
Konkrét nevekről, csúcsjelöltekről nem, csak az Európai Bizottság leendő elnökének kiválasztási folyamatáról tárgyaltak tegnap az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői a keddi rendkívüli, nem hivatalos brüsszeli csúcstalálkozójukon. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csúcs után azt mondta: az uniós bizottság elnökének megválasztása nem szabad, hogy automatikussá váljon. Emmanuel Macron francia elnök is azt hangsúlyozta, hogy a csúcsjelölti rendszer nem vezethet automatizmushoz, miközben Angela Merkel német kancellár ismét kiállt Manfred Weber csúcsjelöltsége mellett. A munkavacsora előtt a V4-országok vezetői, köztük Orbán Viktor miniszterelnök a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal, majd Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével egyeztettek.Tajani: Az Európai Parlament megerősítette a csúcsjelölti rendszer támogatását
Megerősítette a csúcsjelölti rendszer támogatását kedden az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete – közölte Antonio Tajani, a képviselőtestület elnöke. Az ülésen a frakciók többsége egyetértett azzal, hogy az Európai Bizottság elnökének megválasztásakor a csúcsjelölti rendszerből kell kiindulni, abból, hogy kik voltak a legtöbb szavazatot elérő pártok listavezetői. Az elfogadott közös nyilatkozatban azt írták, hogy mindenképpen olyan személynek kell majd kapnia a brüsszeli testület vezetését, aki valamelyik pártcsalád képviseletében Európa-szerte kampányolva megismertette magát és programját az állampolgárokkal.Szijjártó Péter: Weber tiszteletlen volt a magyarokkal, nem tudjuk támogatni
Manfred Webernek, az Európai Néppárt csúcsjelöltjének tisztelnie kellett volna a magyar népet –fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Euronewsnak adott interjújában, ahol elmondta azt is, hogy úgy gondolják, valaki másnak kell lennie az elnöknek, aki nem volt a csúcsjelöltek között eddig – számolt be a 888.hu.Egy biztos: Weber tökéletes utódja lenne Junckernek...
Manfred Weber tökéletes utódja lehetne Jean-Claude Junckernek, hisz elég rugalmasan hajlik ahhoz a gerince, hogy megállapodjon a szocdemekkel, a zöldekkel és a liberálisokkal, és kellő hátszéllel, a nyugati média kedvenc spitzenkandidátjaként száll a ringbe. Annak ellenére, hogy számos EU-tagország vezetője, így Orbán Viktor szerint nincs értelme az egész csúcsjelölti rendszernek - ráadásul jogilag sem létezik ilyesfajta pozíció, hiszen nem az Európai Parlament jelöli a leendő bizottsági elnököt, hanem a kormányfőkből álló Európai Tanács. Mindenesetre még sok-sok értéket fel kell adnia Manfrednek ahhoz, hogy első körben a Tanács tagjaitól, másodikban pedig az uniós parlament frakcióitól megkapja a felhatalmazást. Addig is kedvére sértegetheti a magyar választópolgárokat és határolódhat el napról-napra újra és újra a gonosz "nacionalistáktól", azaz az egy évvel ezelőtti Manfred Webertől is. A mai uniós csúcstalálkozó után okosabbak leszünk.Verhofstadt szerint Magyarországon már nincs valódi demokrácia
Magyarországon már nincs valódi demokrácia! – mondta Guy Verhofstadt, az európai parlamenti liberálisok frakcióvezetője, amikor az Euronews az EP-választások magyarországi eredményéről kérdezte.Weber nem akar együttműködni azokkal, akik szerinte szét akarják verni Európát
Nincs stabilitás, nincs stabil többség az Európai Néppárt nélkül – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt európai bizottsági csúcsjelöltje vasárnap este. Több országban még nincs végeredmény, de már egyértelmű, hogy az Európai Néppárt adja majd a legnagyobb frakciót az új EP-ben is.Vegyük vissza Európát a liberálzombiktól, különben mindennek vége!
Hogy mi a tétje a vasárnapi uniós választásnak? Hát az életünk, mi más. Sőt, ami az életünknél is sokkal fontosabb: gyermekeink, unokáink jövője. Hová születnek? Megszülethetnek-e? Lesz-e értelme az életüknek, vagy fizetik a dzsizját (fejadót), míg félelmükben át nem térnek? Ha a józan eszüket még megőrző európaiak holnap nem küldenek elegendő bevándorlásellenes politikust a parlamentbe; ha nem mutatnak kellően méretes fityiszt a brüsszeli liberálzombiknak, akkor az elkövetkező öt év pokol lesz. Európa pedig gyorsuló ütemben Észak-Afrikává, Közel-Keletté pusztul.Merkel szerint mégsem kell a brüsszeli bürokrácia, Európa jövőjének záloga pedig a multikulti
Meg kell védeni az Európai Unió alapértékeit, amelyek kívülről és belülről is támadás alatt állnak – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár, az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa pénteken Münchenben, az EPP európai parlamenti (EP-) választási kampányának záró rendezvényén. A kancellár egyebek mellett arról is szólt, hogy az EPP, a CDU és a CSU Európája nem centralizált és nem bürokratikus Európa, amelyben mindent Brüsszelből irányítanak, hanem egy olyan Európa, amely büszke a sokszínűségére, amelyet az emberek az otthonuknak éreznek, és amely gazdagodásnak és nem tehertételnek érzi a különböző kultúrákat.Kulcsfontosságúak lehetnek a magyar szavazatok az EP-választáson
A magyar kormánypárt és Orbán Viktor miniszterelnök azért áll folyamatos össztűz alatt, mert van egy világos képe a világról, hajlandó is tenni ezért, sőt, bele is áll a politikai harcba - jelentette ki Szájer József a Hír TV A nyolcas című műsorában. Ezért nem mindegy, hány fideszes politikus jut be az Európai Parlamentbe. Kulcsfontosságú lehet minden egyes szavazat - húzta alá a Fidesz politikusa.Ajánljuk még
















