manfred weber
Weber ellenőrző testületet hozna létre a jogállamiság tagállami betartatására
Tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, és az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból álló független testületnek kellene ellenőriznie a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje szerint.Weber Bukarestben is belebegtette a Fidesz kizárását az EPP-ből
Az Európai Néppárt (EPP) szerdán vitatja meg azon tagpártjai kezdeményezését, amelyek a Fidesz kizárását kérték, de egyelőre minden lehetőség nyitva áll – közölte Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és EP-csúcsjelöltje szombaton Bukarestben, ahol a pártcsalád helyi és regionális vezetőinek értekezletén vett részt.Szájer: A néppárt nem ura önmagának, ha hagyja, hogy kívülről irányítsák
Jelenleg az Európai Néppárt a globalista, bevándorláspárti oldalon keresi a helyét és a szövetségeseket, a Fidesz ugyanakkor azt a célt tűzte ki, hogy a néppárt ne a szocialistákkal kössön koalíciót, hanem a bevándorlásellenes jobboldallal, mert „ekkor lehet sikeres”, a Fidesz példája is ezt mutatja - nyilatkozta a Demokrata szerdai számában Szájer József. Az EP-képviselő arról is beszélt: ha a néppárt hagyja, hogy kívülről mondják meg neki, ki lehet a tagja, akkor az világos jele annak, hogy nem ura önmagának, kívülről irányítják.Weber: Orbán Viktor bocsánatkérése az első jelzés
Orbán Viktor magyar miniszterelnök bocsánatkérése az első jelzés, ez azonban még nem oldja meg a Fidesz európai néppárti (EPP) tagságával kapcsolatos alapvető kérdést - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje.A CEU üdvözli Weber kezdeményezését, de jogi garanciát vár a kormánytól
A Közép-európai Egyetem (CEU) üdvözli Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője közbenjárását az intézmény ügyében, de jogi garanciát vár működésének biztosítására a miniszterelnöktől. Az egyetem csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a CEU hálás a bajor kormánynak, amiért pénzügyi és gyakorlati támogatást ajánlott a Müncheni Műszaki Egyetemmel (TUM) kialakítandó hosszú távú együttműködéshez.Sajtóklub 2.0: Udvariassági ultimátum Webertől
Manfred Weber mindenhol keményen beszél, de éppen nem azzal, akivel találkozik - ezt mondta Szabó Gergő az Echo TV Sajtóklub 2.0 című műsorában a néppárt frakcióvezetőjének magyarországi látogatása kapcsán. A PestiSrácok újságírója szerint Weber egy puha embernek tűnik, nem olyannak, mint aki majd az egész Európai Néppártot és az európai jobboldalt vezeti. Mint mondta: egy idő után fel kell tenni a kérdést, hogy Magyarország tényleg ehhez a néppárthoz akar-e tartozni.Manfred Weber a CEU miatt aggódik leginkább
Manfred Weber gyors választ vár Orbán Viktortól azokra a feltételekre, amelyet a Fidesz pártcsaládban való maradásához szabott. Az Európai Néppárt frakcióvezetője, csúcsjelöltje a CEU helyzetének a rendezését tartja a legfontosabbnak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Brüsszelben a Soros-hálózat kottájából játszanak, és nem érti, miért kellene a magyar kormány plakátkampánya miatt bocsánatot kérni. A miniszter szerint a Fidesz számára többesélyes a néppárt jövő hét szerdai ülése - írja a Magyar Nemzet.Izrael után már a Mazsihisz is az antiszemitizmus uszályába került?
Ez lehet az oka, hogy Manfred Weber látogatása után nem futott be nagy karriert a haladó sajtóban a Mazsihisz meglepően új hangvételű közleménye. Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és Heisler András, a Mazsihisz elnöke kedden folytatott megbeszélést a Mazsihisz budapesti székházában.Ajánljuk még
















