Pesti Srácok

márki-zay péter

Márki-Zay teljes hasadásban: korábban fegyvert és katonát küldött volna Ukrajnába, most ugyanezzel vádolja zagyva módon a kormányt

Magyar ugar 2022 április 9.
Eltelt lassan egy hét az országgyűlési választások óta, a baloldal ugyanakkor nem tudott a lelke mélyére nézni, senki sem tudott felelősséget vállalni, egymást azonban a sárga földig lehordták. A Karanténvlogban Szabó Gergő továbbra is Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal beszélte ki az elmúlt hét legerősebb ellenzéki fiaskóit, péntek esti vendégük pedig Spiegelhalter László, azaz Spigiboy volt, aki amellett, hogy országszerte ismert DJ-legenda, 2014 óta Vácrátót polgármestere, először függetlenként, később fideszes színekben. Egy ilyen vereséget követően a Karantén sem volt felkészülve ennyi hagymázas gondolatra és gyűlölködésre, amit Jakab Péter testesített meg a legjobban, aki azon kívül, hogy beleszállt Márki-Zay Péterbe, elhintette azt a különlegesen elmés gondolatot is, hogy ha őt választották volna miniszterelnök-jelöltnek, akkor az ellenzék megnyerte volna a választást. Sokkal nem maradt le tőle Gyurcsány Ferenc sem, aki természetesen ugyancsak MZP-re kente a sarat, emellett pedig kijelentette, hogy a választásokat természetesen elcsalták. A teljes őrületbe menekülő Márki-Zay Péter is megszólalt, aki a kampányhoz képest is mélyebbre jutott, ugyanis Orbán Viktort vádolta meg háborús készülődéssel, miközben ő és baloldali elvtársai akartak katonákat küldeni egy idegen háborúba. Végül Orbán Viktor szavait idézte a Karantén legénysége, hiszen a miniszterelnök néhány világos gondolattal foglalta össze a baloldal hatalomvágyát, és azt, hogy milyen mélyen lenézik saját választóikat. Nézzétek most is a Karanténvlogot, ne hagyjátok ki! Keressétek a Karanténvlogot a Youtube-on is, és iratkozzatok föl!
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.