mathias corvinus collegium
Az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy hazudott az MSZP
A Magyar Szocialista Párt valótlanságokat állított a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) révfülöpi vitorláskikötőjéről az Alkotmánybíróság (AB) döntése alapján – közölte az MCC pénteken.Mit tehetünk, ha épp legközvetlenebb szövetségeseink terelnek minket az alapvető érdekeinkkel ellentétes irányba? – Bemutatták Orbán Balázs új könyvét, a Huszárvágást
Telt ház fogadta a Orbán Balázs Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című új könyvének bemutatóját a Mathias Corvinus Collegium központjában, amely esemény a Mandiner szervezésében jött létre. Mit tehetünk akkor, ha épp legközvetlenebb szövetségeseink terelnek minket az alapvető érdekeinkkel ellentétes irányba? A megjelent műben erről is kifejti véleményét a miniszterelnök politikai igazgatója. Ilyenkor szerinte ugyanis szükség van az igazi magyaros vezércselre, amely egy csapásra fordít a helyzeten. Ennek a stratégiának a lényegét tárja elénk a Huszárvágás, illetve ezt a kérdést járja körül a szerző könyvbemutató előadása és az utána következő kerekasztal-beszélgetés.Orbán Balázs: a magyarok érzik a világrend változását, az ellenzék pedig tagadja a változás tényét és nem kínál alternatívát
Az általános jobbratolódás folytatódni fog a világban – véli Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki Huszárvágás című új könyvéről, civilizációs összecsapásról, sajátos magyar útról és az ahhoz szükséges külpolitikai bravúrokról, valamint a Mathias Corvinus Collegium hazai és nemzetközi jelentőségéről beszélt a Mandinernek.Margittai Gábor a PS-nek: fontos a kommunikáció az egyes elszakított magyar területek között (Videó)
Hétfőn az MCC Magyar Összetartozás Intézete bemutatta az Erdély és Románia „nagy egyesülése” című filmet. Az alkotás célja, hogy az 1918–2018 között eltelt száz év december elsejéit tágabb történeti és emlékezetpolitikai kontextusba helyezzék, egyúttal bemutatva a Kárpát-medencei magyarság szórványosodásának legdrámaibb pillanatait. 2018. december 1-jén, a századik évfordulón Gyulafehérvárott, az „egyesülés” kimondásának helyszínén egyedüli magyarként készíthetett filmet Margittai Gábor és Major Anita, az intézet két vezetője. Korábban lapunknak arról beszéltek, hogy újabb és újabb magyar értékeket akarnak felmutatni mindenhonnan a világból. Ezekkel kívánják erősíteni az itthoni belső, a Magyarországon kívül élő külső magyaroknál a magyar összetartozás érzését. Margittai stábunknak elmondta, hogy minden olyan történelmi feltáró munka erősíti a magyarság identitását, amely elmélyíti a történelmi ismereteket. Továbbá az igazgató szerint rendkívül fontos, hogy legyen kommunikáció az egyes elszakított területek között. Részletek a videóban!Mi a magyar? – Margittai Gábort és Major Anitát kérdezte az Öreg
A Mathias Corvinus Collegium Magyar Összetartozás Intézete az MCC hatodik intézete. Komoly feladatot kaptak, méghozzá azt, hogy Szekfű Gyula, Babits Mihály, Kodály Zoltán és Ravasz László református püspök nyomán ismét feltegyék a kérdést: mi a magyar, miért jó magyarnak lenni? Margittai Gábor igazgató és Major Anita igazgatóhelyettes volt az Öreg vendége.Milyen veszélyeket rejt hazánkra és Európára nézve az ukrajnai marihuánaliberalizáció?
Látszólag segíthet az embereknek elviselni a fájdalmat, stresszt és a háború következményeit az első körben elfogadott ukrán marihuána (kannabisz) legalizációs törvény, amit várhatóan heteken belül második körben is elfogad az ukrán parlament, Zelenszkij elnök pedig alá fogja írni azt. Csakhogy mindez bajt hozhat Magyarországra és Európára – hangzott el ma a Drogkutató Intézet (DKI) és a Matthius Corvinus Collegium (MCC) közös előadásában az MCC oktatási központjában.Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium első felvidéki központja
Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) első felvidéki központja a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen szerdán. A Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményének tartott hálózat eddig 28 képzési helyszínen működött, ezek sorát bővíti az ünnepélyes keretek közt megnyitott dunaszerdahelyi központ. Ez az első felvidéki helyszín, de a szervezet tervei szerint képzési kínálatuk még az idén további felvidéki helyszíneken is megjelenik majd.Magyar Levente: Ha veszít a PiS, Magyarország kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az Európai Unióban
A Mathias Corvinus Collegium MCC Election Night: Lengyelország című választási rendezvényének második panelbeszélgetésén Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese vett részt. A beszélgetést Tóth Bálint, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola kutatója és oktatója moderálta. A szakértők azt elemezték, hogy a lengyelországi választások eredménye hogyan fogja befolyásolni az ország, a V4-együttműködés és egész Európa jövőjét. Kiemelten foglalkoztak az ukrajnai háború, valamint a migrációs válság kezelésének kérdésével.Áder megoldást ajánl a debreceni akkumulátorgyár vízfelhasználási problémáira
Ha megépül az összes magyarországi akkumulátorgyár, akkor azok az európai akkumulátorigények húsz százalékát fogják kielégíteni – jelentette ki a korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szombaton, Debrecenben.Ajánljuk még