mcc
Szánthó Miklós: A magyar álláspont világviszonylatban is relevánssá vált
Az Orbán-kormány az ország formális „súlyán” túlmutató politikai szereplővé kezd válni – mondta Szánthó Miklós a Mandinernek. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az MCC migrációs konferenciája katalizálhatja az elkövetkező időszak bevándorlásról szóló gondolkodását, az Orbán által szorgalmazott schengeni belügyminiszterekből álló testülethez pedig uniós szerződésmódosításra lehet szükség.A migráció problémája minden idők legfontosabb globális kihívása
Minden idők legfontosabb kihívásának nevezte a migrációt, valamint az ezzel összefüggő, a helyi és regionális identitás vonatkozásában tapasztalt problémákat a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.Azbej Tristan: Célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye a Hungary Helps Programot
Az a célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye mindazt, amit a Hungary Helps Program képvisel - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.Még a mi életünkben!
A XX. században a magyar átlagembereknek legalább háromszor kellett átrendezniük hosszú távra az életüket: először az első világháború utáni magyarellenes békék, majd a két elmebeteg, teljesen embertelen ideológia, a nácizmus és a kommunizmus miatt, majd 1990 után a kommunizmus bukása után a liberális kapitalizmus szolgai hazai alkalmazása miatt. Mindegyik értelmetlen és kudarcos ideológia, politika nyugatról érkezett, ahogy most is nyugatról érkezik a liberális ideológia szélsőséges végső változata, és különös módon az iszlám újabb térhódítása is.Szakértő: Komoly kockázatot jelent a migrációs nyomás
Komoly kockázatot jelent a migrációs nyomás, nemcsak a Törökországban és Jordániában várakozó tömegek, hanem Afrika lakosságának várható növekedése miatt is - mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán vasárnap.Migrációs konferencia: Olyan folyamatok indulnak meg, amelyeket később lehetetlen lesz megállítani (videó)
A hétvégi nagyszabású nemzetközi MCC Budapesti Migrációs Konferencián közel húsz ország több, mint ötven előadója fejti ki álláspontját a migrációval kapcsolatban, vagy számol be kutatási eredményeiről. A szombati nap kiemelten érdekes volt, hiszen a reggeli órákban beszédet mondott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Nicolas Sarkozy, Franciaország volt elnöke, Alexander Downer, Ausztrália volt külügyminisztere, illetve Václav Klaus, Csehország korábbi államfője is. A rendezvényen Orbán Viktor azonnali cselekvésre szólított fel a migráció, a határvédelem és az európai egység ügyében. Václav Klaus kifejtette: a tömeges migráció korunk legnagyobb kihívása, ez nem kérdés, hanem nyilvánvaló tény. Ezt megerősítve Nicolas Sarkozy hozzátette: Európa az összefogás szinonimája, de most megosztott.Orbán Viktor: Sajátos szerepet játszunk a migrációs vitában, de ezt nem mi választottuk
Ha egyszer valakit meg akarunk büntetni a politikában, azt úgy kell csinálni, hogy Sarkozy úr után kell beszélni – kezdte beszédét Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke az MCC migrációs konferenciáján beszélt, ahol elmondta: hazánk kiemelt szerepet játszik a migrációs vitában, ami természetellenes, hiszen 10 milliós ország, 15 milliós nemzet vagyunk, és hadseregünk sem fenyegető jellegű. Orbán Viktor szerint ezt a szerepet nem mi akartuk, hazánk azonban kiemelt szerepet kap, amikor délről vagy keletről veszély fenyegeti közös hazánkat, Európát.Ajánljuk még















