média
A BBC új szintre emelte a tudatipari manipulációt – Különvélemény
Robi még sosem hallott olyasmiről, hogy valahol nem engednék fellépni Bödőcsöt vagy bármelyik más humoristát, akinek a művészete kizárólag a kormánykritikából áll. Ez egyedül Potyondi Edinának sikerült, legalábbis ezzel szaladt hisztériázni a Puzsér házaspár a médiához, körbesírva a vélelmezett elnyomással az univerzumot. Pedig csak felújítást végeztek a létesítményen, nem elhallgattatta őt a rezsim. De ezzel sikerült learatni az áldozat-zsetonokat, pedig annyira kamu a történet, hogy csak a BBC hinné el. A példa pedig nem a semmiből jött: Zelenszkij elnök pár hónappal ezelőtt nyilvános köszönetet mondott a nyugati médiának Ukrajna támogatásáért. Elegáns gesztus, noha a médiának a tájékoztatás volna a feladata, és nem egyik vagy másik háborús fél támogatása. Persze Szijjártóba képesek voltak beleállni, olyan vádakkal, melyeket már kismilliószor cáfolt a külügyminiszter. És ha vádak nem lennének elegendőek egy műsorhoz, a BBC műsorvezetője ítéletet is hirdetett: Magyarország bűnös, teljesen mindegy, mi az igazság. A nyugati média nem tájékoztat, hanem terel, eligazít és büntet.Tényleg le kellene törölni az internetet? – Dezse Vű
Ha megtehetnéd, letörölnéd-e az egész internetet? Képzeljétek el, megnyomnátok egy gombot, és az internet nincs többé, minden, amit oda valaki leírt, kommentelt, kiposztolt, minden kép, ciki videó, gyerekkori elhajlás, megbánt vélemény semmissé válna, ezzel együtt pedig az összes zavaros álhír is a múlté lenne. Ezek után egy teljesen új világ köszöntene ránk. Kénytelenek lennénk személyesen kapcsolatot tartani az emberekkel, mindenhova időben megérkezni, könyvekhez nyúlni, és ha kíváncsiak volnánk a világ dolgaira, akkor bizalmi alapon, vagy tapasztalati úton kellene információkat gyűjtenünk. Meg beszélgetnünk kellene másokkal. És ami talán a legdurvább, hogy mindenkinek saját magának kellene kialakítani a véleményét egy-egy adott témában. Vagyis használni kellene az agyunkat. Olyan borzalmas lenne ez?A magyar sajtószabadságért aggódó Európai Bizottság kikutatta: Nyugat-Európában sokkal rosszabb helyzetben van a média
Az Európai Bizottság kikutatta, hogy valójában nem Magyarországgal, hanem szinte bármelyik másik tagállammal kellene foglalkoznia, ha a sajtószabadsággal kapcsolatos aggályainak szeretne hangot adni. A European Centre for Press and Media Freedom (ECPMF) nevű civilszervezet a bizottság megbízásából mérte fel, hányszor érte atrocitás vagy hátrányos megkülönböztetés az egyes tagállamokban a média képviselőit, és kiderült, hogy Magyarországon európai viszonylatban is szabadon dolgozhatnak a média képviselői.A TikTok "kulázós live-ja" maga a természetes szelekció – Ávi Csaba és Lukács Adorján a Polbeatben
A TikTok leuralta a piacot. A platform teljesen új szintre emelte a közösségi média fogalmát. Gyakorlatilag figyelmeztetés nélkül törölnek bármilyen videót, de ha nem jelenti senki, akár élő egyenesben elégítheted ki a partnered, az sem érdekel senkit. Mi a TikTok ezen részét látjuk, de mi van a platform másik oldalán? Mit lát az, aki az egészet üzemelteti? Rengeteg adatot, amit a lehető legszéleskörűbben fel is használ a "felhasználói élmény javításához". Ez persze bármit jelenthet, de valószínűsíthető, hogy nem a fogyasztó érdekében történik. Többek között erről szólt a csütörtöki Polbeat, ahol Lukács Adorján és Ávi Csaba társaságában vitattuk meg a tömegtájékoztatás jövőjét.A BBC egy szóban összefoglalta Magyarország történelmét: Orbán
Mindig szórakoztató elolvasni, ahogy a Magyarországgal kapcsolatos kérdésekben rendkívül jól értesült nyugati, és persze független-objektív sajtó hazánkról ír. Ezúttal a BBC-nek kellett volna egy viszonylag objektív témáról, Magyarország történelméről írnia, csakhogy mint a viccben Mórickának, úgy a brit médiaóriásnak is mindig az jutott eszébe. Orbán.Már hivatalosan is minden tönkrement, amit valaha szerettünk – Dezse Vű
Mostantól Hókuszpók melegbárt üzemeltet, ahol Dulifuli teríti a cracket. Törperős már régóta nincs velünk, mert részegen kirabolt egy ázsiai üzletembert, ezért fejbe lőtték egy metróállomáson. Törpilla nem tudta fizetni a diákhitelét, ezért OnlyFans-ezik azóta, de nem tud szerepelni most, mert nem mer kimenni a utcára, miután a volt barátja a Gumimacikból megfenyegette, hogy agyonveri, amiért megcsalta az unokatestvérével. Na, valami ilyesmi a koncepciója a régi nagy kedvencünk, a Scooby-Doo az HBO-n újragondolt verziójának, ami az eddig közkedvelt, okos, ártatlan kislányról, Velmáról szól. Ő most természetesen leszbikus, szorong, mentálisan zavart, és hasonlóan változott meg a többi jól ismert karakter is. Nem tetszik ez a mese ebben a formában a három éves gyereknek? Akkor az a gyerek náci, transzfób és túl fehér, ahogy a szülő is, és mindenki más is, aki szerint ez a történet túl van tolva.Magyarország 10 csodája – A legelnyomottabb portálok a legnépszerűbbek – Politikai Hobbista Hardcore
A Politikai Hobbista Hardcore mai részében három fő téma került terítékre. Megfejtettük az elnyomott, ellehetetlenített, kivéreztetett média legendás felemelkedésének okait, bemutattuk a legnagyobb csalókat, akik már téged is becsaptak igen, szó szerint), majd megvitattuk, hogy mit ünnepel a németországi KFC a német történelem egyik szégyenfoltjának napján. A második részben Tóth Máté energiajogász társaságában vitattuk meg az Európai Unió legújabb agymenéseit és azt, hogy miért hazudtak nekünk a szankciókról. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Potápi: jobb lenne, ha egyszerűen csak azt mondanánk, magyar...
Jobb lenne, ha egyszerűen csak azt mondanánk, magyar, vagy Kárpát-medencei magyar, hogyha össznemzeti dologra gondolunk – fogalmazott portálunknak Potápi Árpád János a II. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón arra a felvetésünkre, hogy a „határon túli” kifejezés egyre idejétmúltabbá válik, mióta egységes Kárpát-medencei magyarságban gondolkodunk. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: ez az egységes gondolat a Kárpát-medencei médiatérre is kiterjed.Gulyás Gergely: a világ ideológiai változásaira a magyaroknak akkor is egységesen kell reagálniuk, ha nem is egy államban élnek a Kárpát-medencében
Túlvagyunk egy választáson, Magyarországnak továbbra is polgári kereszténydemokrata, konzervatív kormánya van, és ennek a jelentősége Magyarország és a határon túli magyarság viszonylatában lényegesen nagyobb, mint bármilyen más viszonylatban – jelentette ki Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szombaton, a II. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó című szakmai rendezvényen tartott beszédében. Mint kiemelte, az elmúlt 12 év eredményeként mára nemcsak beszédekben szónokolhatunk a nemzet egységéről, de ebből indul ki az alkotmány is, és sok területen ezt az elvet sikerült a gyakorlatba is átültetni. Mindez az elmúlt 12 év polgári kormányzásának legkomolyabb eredményei közé tartozik – hangsúlyozta a kancelláriaminiszter, hozzátéve: a határon túli média nélkül ezek az eredmények nem lennének elérhetőek.Ajánljuk még