migráció
Embercsempész-gázsi lesz vagy gettó épül a menekültek támogatásából?
Magyarország sem belföldön, sem külföldön nem arról közismert mostanában, hogy tárt karokkal fogadná a migránsokat, azonban aki menekült- vagy oltalmazotti státuszt kap, annak a nálunk is hatályos uniós szabályozás miatt itt sincs olyan rossz dolga. Kiváltképp, ha mindezt csak ugródeszkaként használja ahhoz, hogy továbbillanjon a nyugati meseország, Wilkommensland felé. Az első, komolyabb támogatási összeg felvétele után még azok is előszeretettel eltűnnek ugyanis, akik már bekapcsolódtak a magyar integrációs rendszerbe. Ők lényegében a magyar állam pénzéből fizetik a további utazással kapcsolatos költségeiket, mi pedig csak azon gondolkodhatunk, hogy mivel járunk rosszabbul: ha továbbállnak az egész másra szánt pénzzel, vagy ha itt maradnak.Az iszlám kiszipolyozza a forrásokat, majd továbbáll
Az iszlám kiszipolyozza az elfoglalt területeket, ha pedig már kifogytak a források, továbbáll – mondta el a Mandinernek adott interjújában Abdesszamad Belhadzs, marokkói származású társadalomtudós. A kutató rávilágított arra, hogy az iszlám egészen máshogy látja a gazdaságot, mint Európa, és a bevándorlás csak rövid távon hozhat hasznot, később azonban az elszegényedés vár Európára.Meg tudjuk csinálni! - Merkel kitart álláspontja mellett
A globalizáció árnyoldalai próbára teszik Németországot és Európát, de továbbra is kétségtelen, hogy "meg tudunk birkózni" a történelmi kihívással - mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben. A német kancellár kilenc pontból álló biztonságpolitikai programot mutatott be és jelezte, hogy a legutóbbi támadások után sem tervez változtatást az uniós külső határok védelmére és az EU-Törökország megállapodásra alapozott menekültpolitikájában.Colleen Bell a röszkei tranzitzónába látogatott
Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete csütörtökön belgrádi kollégája, Kyle Scott társaságában a röszkei tranzitzónába látogatott, ahol Seres József, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dél-alföldi regionális igazgatója bemutatta nekik az intézményt és az ott zajló eljárást.Ajánljuk még

















