minimálbér
A kormány „befagyaszt” bizonyos árakat és növeli a jövedelmeket, az ellenzék a béreket „fagyasztaná be” és az árakat növelné
Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy látszik, azt az elvet vallja, mint az egykori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher, aki szerint az infláció az első számú közellenség. Már majdnem egy évtizede működik a rezsicsökkentésnek nevezett lakosságienergiaár-szabályozás, míg nemrégiben került sor az üzemanyagok árának rögzítésére, most pedig bevezetik a lakossági kamatstopot. A magyar infláció mára már egyértelműen a külső hatásokra vezethető vissza, amelynek elsődleges oka a Biden-kormány és az unió kétbalkezes gazdaságpolitikája. Mi kis ország révén nem tehetünk mást, mint védekezünk, ahogy tudunk. Ha az ellenzéki miniszterelnök-jelölt elképzeléseit követnénk, akkor egy átlagos háztartás a jelenlegi 22 ezer forint helyett 86 ezer forintot fizetne havonta rezsire. Márki-Zay szerint a minimálbérnek rengeteg hátránya van, a nyugdíjak emelésének összegét pedig inkább fejlesztésre kellene fordítani
A minimálbérnek, ha belemennénk, rengeteg hátránya van – mondta Márki -Zay Péter, amit azzal indokolt, hogy tragédiához vezetne az egész ország számára, mivel akkor soha nem lenne munkája a képzetlen embereknek. Minderről egy korábbi videóban (1:22:13–tól) beszélt. Hozzátette: csak olyanokkal fognak össze, akik nem támogatják a rasszizmust, nácikkal semmi esetre sem és olyanokkal sem, akik támogatják a tolvajlást vagy fenntartják a lopást. Majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterről is kifejtette véleményét, akiről úgy fogalmazott: "rendkívül fiatal és és nem túl tisztességes életúttal rendelkezik". A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje a nyugdíj megemelését is ostobaságnak tartja, ami miatt "totál csőd lesz az országból", annak összegét inkább fejlesztésre kellene fordítani.