momentum
Egyhuzamban 250 napig nem tartott órát, elbocsátották tanári állásából a Momentum politikusát
Bár a tanártüntetések követelései között az óraszám csökkentése is szerepel, Dukán Andrásnak, a Momentum tanárként dolgozó politikusának ez vélhetően nem jelentett különösebb nehézséget, hiszen mint kiderült, 250 napja nem tartott órát munkahelyén. Ennek meg is lett az eredménye: levélben bocsátották el az ellenzéki politikust.A Momentum álomiskolájában nincs szükség tanulásra, nem kell korán felkelni, mert a gyerekeknek nem ez a fontos (Karanténvlog)
Nagyot ment a héten a liberális megmondóemberek szekere, hiszen a varjúkárogáson kívül a mamuszos támogatástól szárnyakat kapó Jakab Péter is megvillant, de igazi hősünk mégis a Momentum. Az olimpia büszke elkaszálói ugyanis megmutatták nekünk, hogy milyen iskolát képzelnek el a magyar diákok számára, a momósok álomiskolája azonban inkább Freddy Krueger rémálmára emlékezteti a normális embereket. A balliberális párt szerint ugyanis nincs szükség korai kelésre a diákoknak, az teljesen fölösleges, ahogyan a tudás belepakolása sem fontos a gyerekeknek, hiszen az a fontos, hogy jól érezzék magukat, a többi másodlagos. Ezért fölösleges formalitásnak nevezik a tanulást, nyilván a tanárok tisztelete sem tartozik bele az álomiskola kritériumai közé. Ezek után azért adódik a kérdés, hogy ki akar félanalfabéta gyermekeket kiengedni az iskolákból, a balliberális erők, vagy a sokat szidott kormány? Nézzétek meg a Karanténvlogot!Most éppen az ukránok miatt bontott kordont a Momentum a Karmelitánál
Ismét kordont bontottak a magukat politikai tényezőnek és forradalmároknak gondoló momentumos gyerekek a Karmelitánál. A "párt" közleménye szerint az akció aktualitását az ukrán függetlenség napja adja. Eddig sem értette senki ezt az egészet, de ezek után a történet még zavarosabb.Ungár Péter: Magyarország jobb ellenzéket érdemel
Az, hogy a Momentum Mozgalom szerint nem szabad augusztus 20-án fogadni Törökország frissen megválasztott elnökét, mert 150 évig ottomán megszállás alatt éltünk, olyan blődség, amely az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti – írta Ungár Péter Facebook-oldalán, miután a Momentum aktivistái augusztus 20-án a Lánchíd budai hídfőjéhez, az Alagút fölé feszítettek ki egy molinót, amelyen azt állt: „150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, Orbán a legnagyobb nemzeti ünnepünkre hívta meg Erdoğant. Szégyen!”Békés Márton az idei Tranzitról: fontosak a viták, mert egy momentumos baromságból is lehet ötletet meríteni
A csütörtökön kezdődő Tranzit rendezvénysorozat és gondolatexpó – amelyen a PestiSrácok.hu munkatársai is részt vesznek – témáiról és a konzervatív gondolkodás helyzetéről is kérdezte a Mandiner a Terror Háza Múzeum igazgatóját, Békés Mártont, aki a többi között elmondta, hogy nagyon érdeklik az idei miniszteri szintű előadások, de a viták is, bár úgy látja, hogy nagyon rossz szellemi és személyi állomány van a túloldalon. Ennek ellenére a vitákat fontosnak tartja, mert egy momentumos baromságból is lehet ötletet meríteni.Még az államalapítás ünnepén is szekunder szégyent érezhetünk a Momentum miatt
Díszvendégként érkezett Magyarországra, éppen az augusztus 20-i államalapítási ünnepünkön Recep Tayyip Erdoğan török elnök. A Momentum a kordonbontáshoz hasonló módon egy teljesen felesleges, primitív és az államalapítás ünnepéhez méltatlan akciót szervezett: a Lánchíd budai hídfőjéhez feszítettek ki egy molinót, amelyen az volt olvasható: "Szégyen".Néhány száz fiatal "mocskosfideszezett" egy senkiházi nímand koncertjén, a baloldali cselédsajtó már kormányváltást emleget (Karanténvlog)
A Karantén sokszor elborzad, de most az undor olyan szintjére értünk, ami még nekünk is sok volt. Számomra ismeretlen volt ez a Krúbi nevű senkiházi, aki ordenáré és aljas szövegekkel próbál meg szánalmas zenéjének minél több követőt találni, ezért "orbánozik" kőkeményen, belead mindent, csak semmi félgőz, hiszen olyan mélyenszántó vulgaritással böfögi bele komplexusait az éterbe, amit kevesen mernének mások elé tárni. De ez a Krúbi gyerek büszke erre, és el kell ismerni, hogy sok követője is van, múltkor pedig fellépett a Sziget fesztiválon, ahol a koncertjén zúgott a "mocskos Fidesz". Ez nem szokatlan ettől a közönségtől, a baloldali sajtó azonban egyből felkapta a történetet, és már úgy írták vörös tollal fergeteges zengedelmeiket, hogy a teljes magyar ifjúság üzent Orbán Viktornak és a Fidesznek. Annyira üres a magyar baloldal, a politikusok és a magukat függetlennek nevező cselédsajtójuk, hogy náluk már ez a hír, hogy néhány száz – szerintük néhány ezer – fiatal teli torokból ordította, hogy "mocskos Fidesz". Ez a hír, ez az alternatíva, ezt kell most sulykolni, hiszen ilyesmiken múlhat a várva várt kormányváltás. A szánalmas csapatot a Karantén kiegészítette Gy. Németh Erzsébettel, a DK régi elvtársnőjével is, aki ismét darálta és mantrázta Gyurcsány hazug demagógiáját, két mondatban négyszer orbánozva, de mindezt óriási meggyőződéssel. Itt lesz Tompos Márton is a Karanténban, aki az ukránok előtti szokásos befekvés mellett olyan mélységekbe jutott, hogy mindenképpen megénekeltük a hazaárulását. Talán más nemzeteknél nem süllyednek ennyire mélyre, mint a magyar baloldal, Tompos pedig kirívó példája annak, hogy ugyan magyarul beszél, de minden szava mások érdekeit szolgálja, nem az állítólagos hazájáét. Végül az atlétikai világbajnokságra ingyenjegyet kuncsorgó baloldali politikusok célkeresztünkbe kerültek, hiszen egy dolog szidni a stadionokat, egy másik pedig sunyin bemenni ingyenjeggyel. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára!Hogy lehet, hogy túl vagyunk a válságon, a kormánypártok népszerűsége mégsem zuhant be?
Miképp lehetséges az, hogy a kormánypártok népszerűsége egy ilyen nehéz idő után is ennyire magas? Tagadhatatlan, hogy az ellenzék túl sokat képzel a zsebekről, túl sokat lát bele az emberek pénztárcájába. De ez csak a válasz egyik része, hisz gazdasági konjunktúra nélkül nincs politikai siker, de politikai tudás nélkül sem. Míg a jobboldalon megvan ez a tudás (ha még néha döcög is), a baloldalon viszont komoly üresség tátong. Intellektuális előny, építkezés kontra gyűlölködés és rombolás. Ez a képlet. De nézzük a részleteket!A Momentum megtalálta az összefüggést az EU-val való kapcsolatunk és a hétvégi viharok között
Kabaréba illő magyarázatot talált a Momentum arra, hogy miért söpört végig az országon az armageddonszerű vihar. Az ok nem más, mint hogy a magyar kormány még mindig nem egyezett ki az EU-val és az Európai Ügyészséghez sem csatlakoztunk. Nem vicc, szerintük, ha a kapcsolat jó lenne, akkor lenne klímastratégiánk és akkor nem lenne vihar... Azt azonban elfelejtik, hogy Szlovéniában is volt vihar, de nyilván a mi klímastratégiánk rajtuk is segített volna. Vagy nem?Ajánljuk még

















