mszmp
Fodor Gábor: az Állambiztonsági Szolgálat jelentéseit Medgyessy Péter, Horn Gyula és Szűrös Mátyás is rendszeresen olvasta
Az MSZP súlyos morális veszteséget szenvedett – fogalmazott Fodor Gábor közösségi bejegyzésében, a Duna-gate ügy kapcsán. A liberális politikus megemlíti: az Állambiztonsági Szolgálat jelentéseit Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Nyers Rezső, Medgyessy Péter, Kárpáti Ferenc és Kovács Jenő olvasták rendszeresen.Ellopták, kiélvezték, lepusztították – Kádárék szigorúan őrzött balatonaligai villáiban jártunk (KÉPGALÉRIÁVAL!)
Elképesztő állapotban ugyan, de a mai napig áll Kádár János egykori, titkos balatoni nyaralója. Az MSZMP-főtitkárt mosdatni igyekvő visszaemlékezésekben rendszerint puritánnak, szerénynek titulált és „egyszerű emberként” elénk tárt Kádár – és persze a többi elvtárs – bizony korántsem vegyült el az átlagemberek között. Ellenkezőleg: nagyon is értékelte a luxust és a kiváltságokat, még nyaralás idején is. Erről még ma is bárki megbizonyosodhat, ha végigsétál az egykori „aligai objektum” területén.Lebontják az egykori állampárt miskolci székházát, az ITC épületét
Lebontják az egykori állampárt miskolci székházát – jelentette be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott szerdán, sajtótájékoztatón, Miskolcon. Alakszai Zoltán közölte: az MSZMP egykori ingatlanát a Fidesz kezdeményezésére, a kormány támogatásával bontják le; a helyén közösségi park épülhet. Csöbör Katalin, a Fidesz miskolci országgyűlési képviselője pedig azt hangsúlyozta, hogy "sokszor bontani kell, ha építeni akarunk."Iszonyúan leégette magát Márki-Zay: áldokumentummal akarta lejáratni Kövér Lászlót
"Nyilvánosságra hozzuk a kommunista és fideszes ügynökaktákat is. A 2022-es kormányváltás után kompromisszumok nélkül nyilvánosságra hozzuk az összes ügynökaktát!" – ezzel a szöveggel hergel Márki-Zay Péter álfüggetlen hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője péntek délutáni Facebook-posztjában. Bejegyzéséhez egy állandó belépőt csatolt az MSZMP KB Politikatudományi Intézetébe, amelyen Kövér László neve és fotója szerepel. Az iraton a pecsétet ügyesen kitakarta, hogy ne lehessen kivenni annak részleteit. Csakhogy a kamuakta már egy ideje kering a világhálón, méghozzá kitakarás nélkül. Innen tudható, hogy a pecsét felirata a következő: "Áldokumentum Örülünk Vincent". Az óriási blamát többen észrevették, akik azonnal kiosztották Márki-Zayt, amiért hamisított, kamu iratokkal hergel. "Gratulálok! Csak ennyire futja?" – kérdezte egy kommentelő.Szánthó Miklós: akik szerint a Fudan a kommunizmust hozza el, azok ma is egy koalícióban ücsörögnek az MSZMP jogutódjával
Érdekes látni a kínai Fudan Egyetem budapesti campusa kapcsán a magyarországi baloldal hülyeség-vezérelt epeömléseit, hőbörgéseit – írta Facebook-bejegyzésében Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett. A szakember posztjában felhívta rá a figyelmet, hogy most azok félnek tőle, hogy a marxizmus-leninizmus beteszi lábát az országba, akik ma is egy koalícióban ücsörögnek a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjával.Stefka István a médiaháborúról: Megfenyegettek! (PS-vírusvlog)
Milyen az, amikor egy műsorban lebuktatják a berni magyar nagykövetet, amint az egyik svájci csatornán mocskolja a saját kormányát? Aztán, ezért az érintett szerkesztő-műsorvezetőt megfenyegeti az MSZP egyik prominense, hogy ezért még "kinyírunk". Stefka István történetei a médiaháború időszakából mai aktuálisak, hiszen a külföldön való mocskolás, lejáratás mai is kedvelt módszere a balliberális oldalnak. Stefka István életéről, munkásságáról egyébként nemrég Az Öreg címmel László Petra és László Gábor készítettek filmet. Bár a YouTube ezt is törölte, de most ismét megtalálható a Videán.Szanyi: Már a feloszlatás sem segítene az MSZP-n
Már a feloszlatás sem segítene az MSZP-n Szanyi Tibor szerint, akinek kilépése után tovább folytatja hattyúdalát az egyre gyengülő szocialista párt. Kilépésével kapcsolatban az Azonnalinak adott interjújában azt mondta, a nagy többség megértő volt vele, de gyakran idegenek is megállítják az utcán, hogy elmondják neki: ez az MSZP így tényleg nem jó.Párttitkárok, KISZ-vezetők, munkásőr-rajongók, ők vezették a megyei lapokat 1990 után – A média lenyúlásának története (11. rész)
Egri párttitkár, a KISZ Pest megyei titkára, az MSZMP megyei propagandistája, a párt propaganda osztályának vezetője – ilyen vonalas középkáderek vezették a megyei lapokat a rendszerváltás előtt és után. 1989 előtt az MSZMP nevezte ki őket, majd a vidéki sajtót 1990-ben bekebelező Springer Budapest mindet megtartotta. Bayer József és a németek a függetlenségre hivatkozva álltak ki mellettük. Volt, aki a munkatársa szerint csalással ült be a székbe, a másik pártújságíróból lett a POFOSZ megyei alelnöke, a harmadik meg MSZP-képviselőként indult, és bukott el 1990-ben. Válogatott csapat volt ez, most négy posztkommunista főszerkesztőt mutatok be, volt, aki a kilencvenes, volt, aki a kétezres évekig (!) a megyei lapok élén maradt. Csoda, hogy az MSZP 1994-ben letarolta a vidéket? Hatalomátmentés kommunista módra, avagy a sajtó lenyúlásának története (11. rész).Niedermüller megint MSZMP-zett egyet
A Magyar Szocialista Párt olyannyira hajaz elődpártjára, hogy még a hozzájuk közel állók nyelvbotlásaiban, elszólásaiban is elő-előjön a régi beidegződés. Például Niedermüller Péternél. A DK politikusa ezúttal az ATV egyik műsorában MSZMP-zett egyet. Azt mondta, Czeglédy Csabáról csak azért, mert a DK-hoz áll közelebb, illetve az MSZMP (bocsánat, MSZP) politikusa volt korábban, azt feltételezik, hogy nem végzi rendesen a munkáját.Ajánljuk még