mszp
Kunhalmi-Mesterházy-Tóth - Hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért
Hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújító kongresszuson, Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök, Mesterházy Attila volt pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető - közölte a párt jelölőbizottságának elnöke hétfőn. A testület azt javasolja, hogy egy elnökhelyettese és három alelnöke legyen a szocialista pártnak, az elnökség pedig a frakcióvezetővel együtt 15 tagú legyen.Jobbikos keménység: Ha Dúró Dóra nem adja vissza a mandátumát, akkor megtartja. Ennyi (PS-Videó!)
Hungarikumként vonulhat be a történelembe a Jobbik, amely minél több tagot, és szimpátiát veszít, annál erősebb – így lehetett értelmezni a párton belül tapasztalható jelenségeket Hegedűs Lórántné portálunknak adott válaszaiból. Molnár Gyula szerint még nem lehet leírni az MSZP-t, amely egyszer feltámad majd, és a ma még apolitikus fiatalok tömegeit szólítja majd meg. A PestiSrácok.hu stábja az Országgyűlés hétfői ülésnapján járt.Kunhalmi Ágnes: A döntés az enyém, nem másé, és azoké, akik engem támogatnak
Kunhalmi Ágnes még nem döntötte el, hogy visszalép-e az MSZP elnökjelöltségétől, holnap megy a jelölőbizottság elé. -Írja az atv.hu Ha visszalép, akkor Tóth Bertalan lenne a pártelnök, Ujhelyi István pedig az elnök-helyettesi posztért indul legalábbis a párt EP-képviselője ezt tudatta nemrégiben a Facebookon.A Medián szerint Kunhalmi vagy Mesterházy lehet az MSZP új elnöke
A júniusban esedékes tisztújítás előtt néhány héttel a Medián rákérdezett a három legesélyesebb MSZP-elnökjelölt megítélésére. A válaszok azt mutatják, hogy nagyon szoros a verseny. A szocialista szimpatizánsok Kunhalmi Ágnest vagy Mesterházy Attilát látnák szívesen az elnöki székben. A kutatás eredményét az ATV tette közzé.Németh Angéla megőrzi Hajdu László „dicső politikai örökségét” Rákospalotán
Lemondott Budapest XV. kerületének polgármesteri tisztségéről Hajdu László, a volt városvezető természetesen nem vonul vissza a politikusi pályáról, hiszen a DK képviselőjeként az új Országgyűlésben folytatja munkáját, az ellenzéki politikus a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt jelentette ezt be. Hajdu László elmondta, hogy ideglenesen Németh Angéla alpolgármesterre bízta a városrész irányítását, akit a DK az utódlásáról döntő időközi választáson is indítani fog, a jelek szerint összellenzéki jelöltként.Identitásválságban vannak az ellenzéki pártok a Policy Agenda elemzése szerint
Két ellenzéki párt is erős identitásválságba került a választási veresége óta és most próbálja újrafogalmazni magát: a Jobbik és az LMP. A Jobbik néppártosodását erős kritika érte belül, és könnyen lehet, hogy ez már kezelhetetlen helyzetet, és pártszakadást fog okozni. Az LMP pedig mintha jobbközép nyitás felé kacsingatna - áll a Policy Agenda elemzésében, amit az ATV szemlézett.Trianonozva rúgott bele a magyarságba és a nemzetbe az MSZP-s Ujhelyi
Megdöbbentő képmontázst tett közzé hivatalos közösségi oldalán Ujhelyi István, méghozzá épp a Nemzeti Összetartozás Napján. - Írja a Magyar Idők. Az MSZP EP-képviselője ezen montázs egyik részére a trianoni országcsonkítást ábrázoló képet helyezte, alatta pedig egy olyan Európa térképet, melyen Magyarországot a kontinens többi államától elválasztva láttatta.Ajánljuk még

















