mszp
Az MSZP támogatottja, Nagy Béla a közös ellenzéki jelölt a belvárosi időközi választáson
Nagy Béla nyugdíjas pedagógust támogatja legtöbb ellenzéki párt a belvárosi időközi önkormányzati választáson. A jelöltet támogatja az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd is. A Liberálisok korábban abban bíztak, hogy az ő emberük, Szabadai Viktor lehet a közös ellenzéki jelölt.Így állhat hosszút az MSZP a Liberálisokon
Az MSZP úgy állhat bosszút a Liberálisokon Bősz Anett frakcióból való kilépéséért, hogy nem támogatják Fodor Gábor pártjának jelöltjét az V. kerületi időközi választáson - írja a Zoom.hu. A szocialisták és a Párbeszéd egyébként éppen ma 11:30-kor tart sajtótájékoztatót, ahol a két párt közös jelöltjét mutatják be.Berkecz: Az a legészszerűbb, ha felszámoljuk az Együtt-et
Miután a jóvágású ex-LMP-s beadta az MSZP-nek a derekát, már mindenkinek világos lehetett, hogy semmilyen érdemi koordinációra nem lehet itt számítani, hiszen a szociknak csak az ő arca kellett ebből a csapatból – nyilatkozta Karácsony Gergely „vekengéséről” és az ellenzéki összefogásról Berkecz Balázs. Az Együtt volt alelnöke a zoom.hu-nak adott interjúban elmondta, az ellenzéki politikusok közül többeknek nem a kormányváltás az érdeke, „sokkal inkább a túlélés vagy a Fidesz kiszolgálása”.Szakértő: Évi nyolcvan millióért tört ki a káosz a baloldalon
Teljes a káosz az ellenzéki térfélen - mondta a Párbeszéd parlamenti frakciójának Bősz Anett liberális képviselő kilépése nyomán várható megszűnéséről Deák Dániel politológus az M1 csatornán péntek este. Hozzátette, a Liberálisoknak állítólag felajánlott évi 60 millió forint egy politikai megállapodás lehetett, amelynek lényege, hogy a szocialisták frakciót vásároltak a Párbeszédeknek.Tóth Bertalan: Az MSZP nem zsarolható, pénzért nem tesz engedményeket
Az MSZP nem zsarolható, pénzért nem hajlandó engedményeket tenni - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten annak kapcsán, hogy Bősz Anett liberális politikus kilépett a Párbeszéd frakciójából. Tóth Bertalan közölte, a párttanács és az ellenőrző bizottság megvizsgálja a kialakult helyzetet. Finoman megjegyeznénk, hogy az ilyen problémákkal küzdő ellenzék nemrég még az országot akarta vezetni.Indul az MSZP választmányi elnöki tisztségéért Ujhelyi István
Ma egy Európa-ellenes kormány alakult, amely szembe megy azzal az értékvilággal és azzal a társadalommal, amely az Európai Uniót választotta otthonának - mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a politikus egyúttal bejelentette, indul az MSZP választmányi elnöki tisztségéért.Nagy Ervin: Szegfűből krizantém?
Egyre kevésbé érdekel a balliberálisok virágoskertje. Mert műveletlen és egyre több dudva, gyomnövény burjánzik benne. Mondhatni gazzal van tele. Undorító ránézni erre a gazdátlan senki földjére, írni meg róla nem lehet sok szépet. Legfeljebb igényt támasztani, reménykedni abban, hogy valaki majd olyan „jó magyaros módon” megműveli egyszer. De hogy pont Szanyi kapitány lenne az a kertész, aki a vörös szegfűket újraülteti, esetleg valami más, sokkal szebb virágokra cseréli – nos, azt kötve hiszem! Mert tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a magyarságnak is tetsző kertet varázsoljon a baloldalon lévő parlagos parcellából. Legfeljebb a temetőkbe való, az ősz utolsó virágának is tartott krizantémok megszaporodása várható tőle.Ajánljuk még

















