mszp
Tóth Bertalan az esélyesebb jelölt a gyurcsányista Kunhalmival szemben
Tóth Bertalan a legesélyesebb elnökjelölt – írja a Népszava információira hivatkozva a 24.hu. Mint hozzáteszik, bár Kunhalmi Ágnes is esélyes jelölt, viszont mivel egy DK-val szövetségben álló uniópártban gondolkodik, sokan nem örülnének, ha ő vezetné a szocialistákat. Információk szerint Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltként mérettetné meg magát.Kis párttá zsugorodna az MSZP a parlamentben, ha önálló Párbeszéd frakció alakulna
Továbbra sem mehet biztosra az MSZP azzal kapcsolatban, hogy végül nem alakít önálló frakciót a Párbeszéd, amely csak a szocialistákkal állított közös lista segítségével jutott be a parlamentbe. Bár Karácsony Gergely tegnap bejelentette, hogy amit a „változás szövetsége” a kampányban közösen képviselt, azt az Országgyűlésben is együtt kívánja megjeleníteni, ezért az MSZP–Párbeszéd-frakciószövetségben politizál majd, kitért arra is, hogy annak jogi és technikai részletein dolgoznak még.Az ellenzéki pártok új szavazást akarnak – de persze csak ott, ahol nem ők nyertek
A Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Jobbik, valamint az LMP is a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult jogorvoslatért az április 8-i országgyűlési választás végeredményével kapcsolatban – írja a Magyar Idők. A választással kapcsolatos kifogásokat kedd 16 óráig lehetett továbbítani a választási szerveknek.Néhány helyen változik a Fidesz és a KDNP frakciója, jóval karcsúbb lesz a szocialistáké
Ma este búcsúztatják az országgyűléstől elköszönő, illetve a választókerületüket elveszítő, és a párt listáján a 86. hely után szerepelő, így listás mandátumot nem szerzett fideszes és kereszténydemokrata képviselőket, mert holnap tartja alakuló ülését a KDNP 16 fős frakciója.Merre kígyóznak tovább a kígyók?
Miközben az Emőkék zaklatott idegállapotba kerülve nem hiszik el a választás eredményét, és a Gáborokkal együtt dühükben kutyakakival akarják megdobálni a kétharmadot, érdemes végigtekinteni a frissen megvert ellenzék sorain. Merre kígyózhatnak tovább a kígyók, azaz milyen kilátásai vannak az ellenzék töredékpártjainak a következő négy évben, hogy aztán a 2022-es választások hajrájában ismét belefeledkezhessenek az összefogás/koordináció-diskurzusba?A Nemzeti Választási Iroda értetlenül áll az MSZP közleménye előtt
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) nem érti az MSZP nekik címzett kérdéseit, hiszen korábban, a délelőtt folyamán a szervezet már választ adott azokra – írják sajtóközleményükben.Magyar Idők: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan indul az MSZP elnöki posztjáért
Az MSZP júniusi tisztújító kongresszusán ketten futhatnak versenyt az elnöki tisztségért: Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke és Tóth Bertalan eddigi parlamenti frakcióvezető - tudta meg a Magyar Idők.Molnár Gyula: A DK és az LMP bundázott a választáson
Az elemzőknek bocsánatot kell kérniük a baloldali szavazóktól, mert elhitették, hogy a magas részvételi arány mögött az ellenzék sikeres mozgósítása áll – hangoztatta Molnár Gyula szocialista ex-pártelnök a Magyarország 2018-2022 című konferencián. Továbbá vádolta a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalmat, mivel állítása szerint felméréseik folyamatosan az ellenzék megosztottságát mutatták be. Molnár élesen kritizálta a DK-t és az LMP-t is, mivel „bundáztak, és nem 2018-ra, hanem már 2022-re készültek”.Ajánljuk még
















