mszp
Új köztársaság felépítését ígéri az MSZP-Párbeszéd
Egy új, a negyedik magyar köztársaság felépítését ígérték az MSZP és a Párbeszéd politikusai, a köztársaság napján tartott csütörtöki, budapesti megemlékezésükön. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arról beszélt, hogy a köztársaság halott, „mert Orbán Viktorék az életére törtek és kevesen voltunk azok, akik védeni próbáltuk".Hoppá! Az MSZP mégiscsak lebontaná az "orbáni vasfüggönyt"
Úgy tűnik, éjjel-nappal hazudnak a szocialisták. Dömötör Csaba parlamenti államtitkár tette közzé Facebook-oldalán azt a fotót, amelyen 2015-ben Ujhelyi István MSZP-s képviselő ad át egy kerítésvágót az akkori pártelnöknek, Tóbiás Józsefnek, mint egy szimbólumként az "orbáni vasfüggöny lebontására". Bár Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-Liberálisok miniszterelnök-jelöltje legutóbbi sajtótájékoztatóján egyértelműen tagadta, és hazug Fidesz-propagandaként említette, hogy ők valaha is le akarták volna bontani a kerítést, most mégiscsak előkerült egy ezt bizonyító fotó.Fidesz: ostobaságokat beszél az ellenzék az önkormányzatokról
A Fidesz szerint ostobaságokat beszél az ellenzék az önkormányzatokkal kapcsolatban.Molnár Gyula a PS-nek: Nem akarjuk parlamentbe juttatni Czeglédy Csabát (videóval!)
Hamis hírnek nevezte Molnár Gyula, az MSZP elnöke, hogy Szombathelyen a milliárdos adócsalással vádolt, előzetesben ülő Czeglédy Csabát indítanák országgyűlési képviselőjelöltnek áprilisban. Molnár a PestiSrácok.hu kérdésére cáfolta ezt és hozzátette, évek óta fix jelöltje van Szombathelyen az MSZP-nek, Nemény András. A Magyar Időknek nyilatkozó MSZP-s forrás szerint ugyanakkor a „fasizálódó” Orbán-kormány üldözöttjeként adnák el Czeglédyt a választóknak.Gyurcsány: Sokezer kis Orbán Viktor van az országban
Nem egy Orbán Viktor van, sok ezer kis Orbán Viktor van az országban – nyilatkozta az ATV-ben Gyurcsány Ferenc. A DK-s politikus hozzátette, aki nem az alkotmányos, törvényes rendhez volt hűséges, hanem a kormányhoz, azokat kormányra kerülése esetén elküldené a közigazgatásból.Parlamentbe juttatná Czeglédyt az MSZP
Komolyan felmerült szocialista berkekben, hogy elindítják Szombathelyen egyéni képviselőjelöltként a hárommilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csabát – értesült a MagyarIdők.hu. A portálnak nyilatkozó MSZP-s forrás szerint a „fasizálódó” Orbán-kormány üldözöttjeként adnák el a politikust a választóknak.Hiller: Takarékba lehet tenni a könnyzacskókat, nincs kormányváltás MSZP nélkül
A választmány elnökeként az aláírásom nélkül nincsen érvényes szövetségi politika. Az én kezem pedig nem fog aláírni együttműködést a Jobbikkal – jelentette ki a MagyarIdők.hu-nak adott interjúban Hiller István. Az Országgyűlés MSZP-s alelnöke a portálnak arról beszél, szerinte nincs kormányváltás az MSZP és az MSZP-Párbeszéd-szövetség nélkül. Úgy fogalmazott, „a politikai siratóasszony szerepét magukra vállalóknak azt üzenem, hogy egy ideig nyugodtan takarékra tehetik a könnyzacskóikat, az MSZP-nek és ennek a szövetségnek van jövője”Márki-Zay beismerte: azelőtt rúgták ki, hogy az ellenzék jelöltje lett (Videó!)
Lassan tragikomikussá kezd válni a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás: Márki-Zay Péter – aki papíron függetlenként, a valóságban azonban az összes ellenzéki párt támogatottjaként indul – beismerte a Blogstarnak, hogy mégsem azért rúgták ki a munkahelyéről, mert elindul a választáson, hanem már korábban megváltak tőle. Közben megszólalt Hernádi Gyula is, aki közleményben cáfolta, hogy kizárták az MSZP-ből. Ő az a volt szocialista, aki Márki-Zay Péterrel szemben akar indulni a választáson.Zuglói modell: Karácsony Gergely és az MSZP a gyerekektől vette el a pénzt, hogy másra eltapsolhassa
Miközben Karácsony Gergely MSZP-s miniszterelnök-jelölt és XIV. kerületi polgármester évente 205 millió forintot tapsol el Zuglóban minimumjövedelemként elnevezett alapjövedelemre, aközben a gyerekeken, különösen a hátrányos helyzetűeken spórol és a helyi ellenzéki nagykoalíció segítségével brutálisan megkurtította a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Non-Profit Kft. éves költségvetését. A zuglói gyerekek nyári táboroztatásával, sportoltatásával is foglalkozó önkormányzati társaságnak ugyanis idén 33 százalékkal kevesebb támogatást biztosítottak Karácsonyék, mint tavaly, az évi 303 millió forintról 200 millió forintra zuhant a juttatás úgy, hogy közben a kerületben növelték a többi gazdasági társaság támogatását.Ajánljuk még

















