mszp
„Ideje felébREDni!” – A feldühödött Ujhelyi István új mozgalmat indít (Videóval!)
Néhány héttel az MSZP alelnöki posztjáról való lemondása után, kedden délután rendhagyó sajtótájékoztatón jelentette be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, hogy új mozgalmat indít, mert nem kíván többé részese lenni az „együttműködni képtelen” baloldali ellenzéki pártoknak. Ígérete szerint a Radikális Európai Demokraták (RED) nevű mozgalom nem lesz tiszavirágéletű, a választásokig s azután is radikális válaszokat fog majd adni a Magyarországot és Európát fenyegető új kihívásokra.A Fidesz szerint az ellenzékkel van baj, nem a választási rendszerrel
A Fidesz szerint nem a választási rendszerrel, hanem az ellenzékkel van baj - közölte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciója hétfőn. A Fidesz képviselőcsoportja közleményében arra reagált, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője előzőleg újságíróknak azt mondta, a Fidesznek nincs bátorsága ahhoz, hogy egy arányos választási rendszerben mérettesse meg magát 2018-ban.Így reagált az ellenzék a Fidesz-kongresszusra
A Fidesz azt üzente vasárnapi kongresszusával Magyarországnak, hogy folytatni akarják a kormányzást, és ha újra hatalomra kerülnek, "marad a lopás és a problémákat elfedő gyűlöletpropaganda" - reagált az MSZP vasárnap a Fidesz kongresszusán elhangzottakra, hangsúlyozva: az ellenzék történelmi felelőssége, hogy teljes körű megállapodásra jusson a kormánypárttal szemben.Százmilliós pert vesztett el az MSZP
Úgy értesült a 168 óra, hogy a napokban megkezdődött az MSZP és a D-Net Informatika Kft. közötti tárgyalás az adósságrendezésről. A lap információi szerint a szocialisták részletfizetési konstrukciót dolgoztak ki, az azonban nem biztos, hogy a kft. vezetése elfogadja majd. Úgy tudják az MSZP a D-Net Kft.-nek utalandó összeget ingatlaneladásból szeretné fedezni.Az MSZP és a DK pártkasszájába kerülhettek a Czeglédy cégének utalt összegek
A Fidesz azt gyanítja, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció pártkasszájába kerülhettek azok az összegek, amelyeket az Altus Zrt. átutalt a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) cége részére - közölte szombaton a Fidesz kommunikációs igazgatója.Így működhetett Czeglédy bűnszervezete – Több károsult is kitálalt a PS-nek
Felnőtteket, 60-80 éves nyugdíjasokat foglalkoztattak a Czeglédi Csabához köthető iskolaszövetkezetek. Vannak, akik éveken át ugyanabban a szombathelyi gyárban dolgoztak úgy, hogy három különböző iskolaszövetkezettel álltak szerződésben Makótól Bodajkig, miközben a fizetési papírokat egy negyedik iskolaszövetkezettől kapták, ha kérték. A fizetést sokaknak borítékban, a Human Operator Kossuth Lajos utcai irodájában adták át évekig. Portálunknak egy 80 éves alkalmi munkás és egy ötgyermekes édesapa is mesélt a cégháló működéséről. Utóbbi férfi az iskolaszövetkezetek trükközésének köszönhetően másfél hónapja a lakását is elvesztette.Hollik: Ha kiderül, hogy az MSZP-t és a DK-t szolgálta Czeglédy Csaba bűnszervezete, akkor a két párt fizeti a csekket
A diákok mellett a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben - közölte Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülése után újságírókkal.MSZP: "A Jobbik egy tolvaj milliárdos pártja"
Elhatárolódott a Jobbiktól az MSZP Medgyessy Péter volt miniszterelnök azon kijelentése kapcsán, hogy csak egy nagy ellenzéki ellenfogásnak lenne esélye a Fidesszel szemben a tavaszi választásokon és abban matematikailag a Jobbik is beletartozik. A Magyar Szocialista Párt kedden kiadott közleményében azt írta, a Jobbikkal, amely egy tolvaj milliárdos pártja, soha nem fogna össze.Ajánljuk még

















