mszp
Még fordulhat a kocka a kvóta népszavazás érvényességének ügyében
Egyelőre az érvényes kvóta népszavazás előszelétől hangos a magyar sajtó, de a Magyar Szocialista Párt még nem tudta érdemben hangoztatni álláspontját, így az eddig mért adatokból nem lehet megjósolni, hogy valóban érvényes lesz-e a kötelező betelepítésről szóló voksolás. Annyi biztos: ha érvényes lesz a népszavazás, akkor eredményes is lesz, mert tízszer többen vannak azok, akik nemmel akarnak szavazni. A Závecz Research ügyvezetője az ATV-nek elmondta, az októberi népszavazásról szóló felmérésük a pártok működéséről, hatékonyságáról és egységességéről is nagyon sokat elárulnak.Az MSZP szerint az impotens kormány százezreket üldözött külföldre
Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okok miatt elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van.A szocialisták szerint a kormány perverz családpolitikája megbukott
Az MSZP szerint megbukott a kormány demográfiai harca, mert "tragikusan" kevés gyermek születik és megmagyarázhatatlanul sokan halnak meg. Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő azt kérdezte a kormánytól, hogyan akarja megállítani a népességfogyást négymillió létminimumon, vagy alatta élő emberrel és "perverz" családpolitikával?„Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót :)" - Lamperth Mónika buktatta le a DK alelnökét
Igazán nem él nagy lábon Varju László DK-alelnök és családja – már ha csak az adóbevallásukat nézzük – derül ki a Direkt36 cikkéből. Egy háromszobás lakás, egy kisebb szőlőskert és egy garázs résztulajdona, s mindez a feleség nevén, Varju Lászlónak pedig csak a 748 ezres képviselői fizetése és nyolcmilliós adóssága van, de megnyugtatásképpen örömmel konstatálhatjuk, hogy nagyon nagy baj nem fenyeget, hiszen csaknem tízmilliós megtakarítása is. Ez minden. Kivéve a politikus cégeit, amelyekben ennél jóval több dolog van, és amelyek nem mindig voltak láthatóak. És ami látható, az is érdekes. Varjunak több, összesen évi több tízmilliós bevételt termelő cégben van részesedése - tárta fel az oknyomozó portál.MSZP: A V4-ek országaiban 100 ezer fölötti a minimálbér, csak nálunk nem
Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az országban szélesedik és mélyül a szegénység, miközben a visegrádi négyek másik három államában csökken. Mint mondta, a minimálbér a többi visegrádi országhoz képest jóval alacsonyabb Magyarországon, nettó 73 ezer 815 forint, miközben a szlovákoknál 107 ezer, a lengyeleknél 110 ezer és a cseheknél is 100 ezer forint felett van.Ajánljuk még
















