munkahelyteremtés
Szijjártó Péter: Magyarország az elektromosautó-ipari átállás világbajnokává válhat
Magyarország időben és jól reagált az autóipari forradalomra, így mára az elektromos átállás Európa-bajnokává vált, és jó esélye van ezt megfejelni egy világbajnoki címmel is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszakécskén.A BMW tovább növeli debreceni beruházását
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben jelentette be, hogy a BMW akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő hajdúsági gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz.Szijjártó Péter közölte, valójában mi a legfontosabb a magyar kormány számára
Magyarország kétoldalú alapon kész folytatni Ukrajna pénzügyi támogatását, de semmiképp nem fog beleegyezni egy újabb közös európai uniós hitelfelvételbe ebből a célból – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Szófiában. A tárcavezető délután már Debrecenből jelentkezett, ahol a kormányzati támogatással létrejött húsfeldolgozó üzem mintegy 160 ember számára biztosít munkahelyet.Menczer Tamás: Magyarországnak önellátóvá kell válnia életmentő orvostechnikai eszközökből
Magyarországnak önellátóvá kell válnia az életmentő orvostechnikai eszközök területén – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön, a Vas megyei Lukácsházán. Menczer Tamás a Schott Hungary Kft. gyárának alapkőletételi ünnepségén mondott beszédében rámutatott: ha Magyarország nem rendelkezik a szükséges kapacitásokkal, kiszolgáltatottá válik egy olyan helyzetben, mint például a koronavírus-járvány idején.Szijjártó: kulcskérdés, hogy minél több elektromosautó-ipari beruházást tudjunk hazánkba vonzani
Kulcskérdés, hogy minél több elektromosautó-ipari beruházást tudjunk Magyarországra vonzani, és a kormány erőfeszítései sikeresek, hazánk ugyanis mára ezen átállás egyik globális éllovasává vált – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken. A tárcavezető a NIO kínai járműgyártó beruházásának bejelentésén közölte, hogy Biatorbágyon, a cég első európai üzemében automata akkumulátorcsomag-csereállomásokat fognak előállítani. A mintegy 5,5 milliárd forint értékű projekthez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást biztosít, így segítve több száz új munkahely létrehozását. A csarnok később kutatás-fejlesztési és képzési központtal is bővülhet.Új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe
Új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe; a Neutrik Group elektronikai vállalat 3,6 milliárd forintos beruházása nyomán az első ütemben kétszáz, középtávon pedig háromszáz új munkahely jön létre a városban – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Hatszáz új munkahely jön létre Dunaharasztiban
Az Extreme Digital eMAG mintegy harmincöt milliárd forintos raktárberuházása nyomán középtávon hatszáz új munkahely jön létre Dunaharasztiban – közölte a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.Szijjártó: százötven új munkahelyet teremtő beruházást hoz a Nokia Budapestre
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden jelentette be, hogy százötven új, magas képzettséget igénylő munkahely jön létre Budapesten a Nokia új beruházásának nyomán az 5G-technológiához kapcsolódó kutatás-fejlesztési program keretében.Szijjártó: több nagyvállalattal is újabb magyarországi beruházásokról zajlanak tárgyalások
Újabb magyarországi beruházásokról zajlanak tárgyalások több nagyvállalattal, ugyanis fontos, hogy a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta negatív hatások ellenére sikerüljön megvédeni az elmúlt időszak gazdasági eredményeit – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.Ajánljuk még