munkahelyteremtés
Szijjártó: fontos cél a magyar építőipari vállalkozások versenyképességének javítása
Fontos cél a magyar építőipari vállalkozások versenyképességének javítása, hogy minél több olyan, minőségi építőipari anyag legyen elérhető a piacon, amelyet hazai alapanyagokból és termelésből állítanak elő – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó: az idei év legnagyobb magyar beruházását hajtja végre a Mol Tiszaújvárosban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Tiszaújvárosban jelentette be, hogy a Mol Petrolkémiai Zrt. hatvanötmilliárd forint értékű zöldmezős fejlesztéssel propilénüzemet létesít Tiszaújvárosban, ami a hazai tulajdonú vállalatok által idén eddig bejelentett legnagyobb beruházás.Szijjártó: a kormány két jelentős munkaerőpiaci ígéretét is teljesítette
A kormány két fontos ígéretét is teljesítette: egyrészt mára létrejött Magyarországon a 2010-ben bejelentett egymillió új munkahely, másrészt pótolták a koronavírus által elpusztított munkahelyek mindegyikét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Nagykanizsán.Szijjártó: több mint hatszáz új munkahely jön létre Kaposváron (Videó!)
Százhúsz milliárd forint értékben két beruházás kezdődik meg Kaposváron, amelyek nyomán több mint hatszáz új munkahely jön létre a városban – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Şişecam csoport, majd a Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó vállalat kaposvári beruházásainak alapkövét.Szijjártó: 28 milliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön létre Lukácsházán
Az üvegtermékek gyártásával foglalkozó Schott Hungary Kft. újabb, 28 milliárd forintos beruházásával százhúsz új munkahely jön létre Lukácsházán – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó: a válságok nem feledtethetik el a hosszabb távú globális kihívásokat
Az elmúlt évek sorozatos válságai nem feledtethetik el a hosszabb távú globális kihívásokat, ezért a magyar kormány kiemelten támogatja a vízgazdálkodási beruházásokat – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Oroszlányban.Szijjártó: a magyar gazdaság képes a helytállásra még a legnehezebb körülmények között is
Szijjártó Péter a Weinberg '93 Kft. építőipari vállalat új sárospataki csarnoképületének átadásán vett részt, ahol hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány gazdasági kihívásaira adott magyar válasz egyértelműen sikeresnek bizonyult, a hazai cégek ott vannak az új korszak legnagyobb nyertesei között. A tárcavezető szerint az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomán megerősödtek annyira a magyar tulajdonban lévő, vidéki vállalatok, hogy a válságot is képesek voltak a maguk javára fordítani.Gulyás Gergely: nem kizárt, hogy külföldről beavatkoznak a választásba
A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tartja kizártnak, hogy külföldről beavatkoznak az áprilisi országgyűlési választás kimenetelébe, ám szerinte ennek nem lenne döntő jelentősége, "hiszen edzettek vagyunk már". Gulyás Gergely erről a Demokrata című hetilap legfrissebb számában megjelent interjúban beszélt.Szijjártó: Magyarország akkor lehet erős, ha erős a gazdaság
A német áruházlánc, a Lidl harminchatmilliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására. Az új központhoz az állam 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezzel hozzájárulva négyszáztizenhárom új munkahely létrehozásához. Az átadón Szijjártó Péter is részt vett, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány jelentősen lelassította a beruházások ütemét világszerte, globálisan negyvenkét százalékkal estek vissza a közvetlen tőkebefektetések és számos fejlesztési döntést elhalasztottak, eközben a magyar beruházásösztönzési rendszer komoly sikereket tudott felmutatni, ugyanis Magyarországon a körülmények ellenére is rekordot döntött tavaly a beruházások értéke ezernyolcszáznyolcvanhat milliárd forinttal.Ajánljuk még