munkáspárt
Thürmer Gyula a dollárbaloldal amerikai milliárdjairól: nyilvánvaló, hogy Amerika be akar avatkozni a magyar politikába (Videó)
A háború ellen hívott össze tüntetést a Marx Nyugati térre a vörös forradalom 105. évfordulójára Thürmer Gyula és a Munkáspárt. Ennek apropóján a PestiSrácok.hu-nak azt is elmondta a pártelnök, hogy kiléptetné hazánkat a NATO-ból, hazánk biztonságát pedig az garantálná, hogy a nagyhatalmak ezt "megígérnék". Ezen kívül beszélt Márki-Zay Péterhez és a dollárbaloldalhoz érkező amerikai pénzekről is, kifejtve: világos, hogy az USA be akar avatkozni a magyar politikába. A mintegy 30 fős tüntetésen, ahol a háború igen komoly témáját taglalták a felszólalók, azért a mulatságból sem akadt hiány, hiszen a Munkáspárt egyik felszólalója például a gyárakat elfoglaló "humanoid android" robotokról értekezett, amely veszélyről szerinte elterelte figyelmünket az ukrajnai konfliktus. Még a szélsőbaloldal sem volt kíváncsi Gyurcsány Ferencre és a sleppjére a "munka ünnepén" (Videóval)
Az elmúlt 30 évben a Gyurcsány-langyos sör-hideg virsli szentségtelenháromság olyan alapvetése volt a majálisnak, amit legfeljebb a koronavírus-járvány tudott felülírni – meg most, úgy tűnik a választási vereség. A rendszerváltás óta ugyanis először történt meg, hogy az MSZP őskövületei vagy Gyurcsány Ferenc, karöltve az április 3-án végleg levitézlett szocialistákkal, nem mertek kiállni a kiábrándult választók elé. Gyurcsány valószínűleg inkább a szemlőhegyi villa kényelmében ünnepelte az általa olyan nagyra becsült, jakabpéteri értelemben eszményített MELÓSOKAT. Igaz, nem is igazán hiányzott senkinek: bár a keményvonalas ó-kommunisták a Városligetben, Thürmerék pedig a Kodály köröndön tartottak kisebb sátras bulit, a parlamenti baloldalt senki sem hiányolta sehonnan. A munkát, kenyeret pulcsis Komjáthy Imre szerint a szocialisták éppen "a helyi közösségeket erősítik", azért nem mutatták meg magukat, míg Thürmer Gyula szerint a szocialisták és Gyurcsányék nem is igazi baloldaliak. Abban pedig szinte mindenki egyetért, hogy a parlamenti baloldal nem "csak" az országot, hanem még saját magát is elárulta. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.