nagy blanka
Ha olyan jó volt Nagy Blanka, miért nincs Blanka 2.0? – Új káromkodó sztárt avatott a baloldal
Einstein szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. Távol álljon tőlünk, hogy a baloldal kampánymenedzsmentjét őrültséggel vádoljuk – elnézve az elmúlt években nyújtott teljesítményüket, valahogy ez az idézet jutott eszünkbe. Vegyük például a nagy lendülettel, igazi érzelmes trágárságokkal teleszőve, "elkeseredett fiatalok" által elmondott beszédek receptjét. Láttuk már? Láttuk, most pedig elővették újra, és találtak egy fiatalabb, színesebb, eltökéltebb Nagy Blanka-klónt. Látva azonban elődje sorsát, előre sajnáljuk Pankotai Lilit, akit mostani támogatói hamarosan ugyanúgy félredobnak, mint Blankát. Pesti galeri – Az ellenzék is a gyászos amerikai modellt követi, egy balfék lesz a jelöltjük (Videó!)
Ahogy azt már megszokhatták, a Pesti galeri szerdai adásában is csak a legérdekesebb és legaktuálisabb közéleti témák kerültek terítékre. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd négyeséhez ezúttal Dunai Zita meghívott vendég csatlakozott, aki amellett, hogy a Pesti TV rendszeres nézője, főállásban Szatmári András kardvívó világbajnokunk olimpiára való felkészülését segíti erőnléti edzőként. A Pesti TV-s srácok a műsor legelején Karácsony Gergely eddigi főpolgármesteri tevékenységét, miniszterelnök-jelöltségét és az autósok ellen indított legújabb támadását vették górcső alá, majd szóba kerültek Gyurcsányné miniszterelnöki ambíciói, illetve Szanyi Tibor vidéki kocsmateraszokkal kapcsolatban nemrég felvetett forradalmi ötletei. A témák közül nem maradhatott ki Nagy Blanka legújabb politikai szerepvállalása Szél Bernadett és Hadházy Ákos oldalán, és az sem, hogy a migráció, illetve a járványkezelés tekintetében pontosan mennyivel is jár a nyugat-európai államok előtt Orbán Viktor.