nagy ervin filozófus
Karácsony Gergely inkább dobozol, de nem tesz rendet Városházán – Egyszerűen nem bír igazat mondani
A főpolgármester papírcsomagolással, dobozhajtogatással és cipekedéssel töltötte a napját, pedig a Városházán is akad bőven tennivaló. Nem lett tisztázva a mindent behálózó ingatlanmutyi, ahogy a Városháza épületének eladási szándéka sem; ezernyi kuka tűnt el az utcákról, piszok és szemét lepi el a várost; a kerékpársávok továbbra is dugókat okoznak; a közműholding vezetője Floridában építkezik; Gyurcsány kijáróemberei sohasem látott fejetlenséget okoznak. Szóval rendet kellene tenni. De ez valahogy nem sikerül... csak a figyelemelterelés megy. Karácsony Gergely alkalmatlan, és most már méltatlan is választott tisztségéhez: megszegte ígéreteit, élhetetlenné tette a várost, elárulta a budapestieket, botrányosan viselkedett, hazudott reggel éjjel meg este. MZP: És akkor Molnár Enikővel, ők ketten lejöttek ide hozzám Hódmezővásárhelyre... – És a Jobbik még mindig kicsit büdös (videó)
Finoman szólva sem felhőtlen a két Péter viszonya. Pedig akad még közös pont a faragatlanságukon kívül, ami összehozhatná őket. Itt van például az, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig „jobboldalinak” vallják magukat. Illetve igaz az is, hogy régi ismeretségről van szó. Rossz nyelvek szerint éppen ez okozza a legnagyobb feszültséget, nem pedig az, hogy a két gyüttment nem fér meg a baloldali csárdában. A jobbikosok ugyanis, miközben tolták a hódmezővásárhelyi polgármester kampányát néhány évvel ezelőtt, megismerhették Márki-Zay sötét oldalát. Azt, amelyik mások halálából is hasznot akar húzni. Nem véletlen, hogy Jakab az utolsó pillanatig kitartott Dobrev Klára mellett, hisz jól tudta, hogy Márki-Zay Péter személyében egy olyan politikussal van dolga, akinek, ha beakad valami, akkor csak mondja, mondja és mondja, agresszívan és bántóan – bármekkora önsorsrontó sületlenség legyen is az. Angelina Jolie és Dante, avagy miképp nyomták a migrációt tavaly a popkultúrában
Mohamed prófétát törölték az Isteni színjáték pokolbéli bugyrából, Brangelina pedig afgán lányként regisztrálta magát az Instán – jó évet zárt a bevándorláspárti érzékenyítés. A migránssimogató kultúrsznobok mellett a Netflix–HBO–TikTok–Instagram–YouTube–miegymás virtuális univerzumban élő fiatal lányok és fiúk – és a lányfiúk – is megkapták a politikai löketet. Ki így, ki úgy. Taps, bravó, hurrá! A Divina Commedia, ami az olasz nyelvű irodalom első, Babits szerint pedig a világirodalom legnagyobb költeménye, a bevándorláspártiak miatt a cancel culture áldozata lett; Angelina Jolie pedig a progresszív tömegkultúra egyik legnépszerűbb hasznos hülyéjévé vált, miután az afgán lányok hangjaként keltett hamis részvétet a fotelből világot váltani akaró emberek lelkében – ezzel a két egymástól jó távol álló sztori összeért, és ez csak kettő a tavalyi év termései közül. A migrációval kapcsolatos érzékenyítés minden fronton nyomul. Mi nem az emberiséget, hanem a mellettünk álló embert szeretjük karácsonykor
Az emberiséget nem lehet szeretni, hisz az emberiség nem ül le melléd a karácsonyi asztalhoz vacsorázni. De az emberiség sem szeret téged, hisz sosem állt ki melletted, ahogy most sem ölel át téged a karácsonyfa előtt. Azt az embert lehet csak és kizárólag valóban szeretni, aki melletted áll. Igen, most is ott van, hozzá tudsz szólni, érted és ő is ért téged. Család, barát vagy magyar – akivel együtt töltöd a karácsonyt. Az emberiség szeretetét hagyjuk meg a marxistáknak, a liberálisoknak, vagy az egész földkerekségbe szerelmes progresszív-részegeskedőknek, mi pedig szeressük csak tovább a sajátjainkat! A magyarokat, a háznépünket, a családunkat. A karácsony igazán jó alkalom erre! Péter kapitány, ki itt az ostoba, sötétben tartott, trágyával etetett gomba?
Gyurcsány Ferenc leírta, hogy Szanyi helyett mostantól Márki-Zay a kapitány, leütötte az entert, azután hátradőlt egy rozé házmesterrel a kezében, és aznapra meg is volt. A nagymutató nem érte el a hetet, a hajnal fényei is még csak birkóztak a sötétséggel. Aludt még Karácsony Gergely és talán a többiek sem keltek még ki az ágyból. Nemsokára mindenki hasztalan szorgoskodásba, sürgésbe-forgásba kezd. Hiába... Mi egyre többen vagyunk, Klára helyét senki nem kérdőjelezi meg, a felelősség pedig mostantól Péteré, meglátjuk, mit kezd vele – gondolta magában, majd elszundított. Szépet álmodott. Az összefogás megnyerte a választást, a parlamentben pedig a kutya sem szavazott Márki-Zay alakulóban lévő kormányára, erre hangosan ő maga szólalt fel, hogy feleségét, Klárát javasolja... Ekkor felébredt. Ha meg veszítünk, úgyis Péter viszi el a balhét – nyugtázta és töltött még egy pohárral...