nagy ervin filozófus
Ha egy Soros-szervezet csempészi át a migránsokat, az nem büntethető az unió bírósága szerint
Az Európai Bíróság kimondta, hogy a Stop Soros törvénycsomag ellentétes az uniós joggal. A testület érveléséből sok-sok, a valósággal köszönőviszonyban sem álló abszurd állítás következik. Tudniillik – legalábbis az okfejtésük szerint – a brüsszeliták véleménye az, hogy a magyar törvény azért sérti az uniós jogot, mert lehetővé teszi azon NGO-k megbüntetését, amelyek elősegítik és finanszírozzák az ILLEGÁLIS migrációt. Persze, értjük mi, hogy a bevándorláspárti baloldal finnyásan szelektál. Szerintük az embercsempészek ugyanis csúnya, rossz emberek, a bevándorlásellenes honvédők pedig még csúnyábbak (Orbán pedig a legcsúnyább!), a Soros-alapítványok által finanszírozott jogi irodák és álcivil szervezetek tagjai viszont – akik ugyanazt teszik, mint az embercsempészek – szépek és leginkább felvilágosult jóemberek. Hisz ők egy törvényeken felül álló eszmét, a nyílt társadalom eszméjét szolgálják, miközben beazonosíthatatlan migránsok ezreit hozzák át a határon. De miért is kell ennyit jogászkodni? Minek jogi csatákat vívni? Elég a szócséplésből és a képmutatásból! Mondja ki Brüsszel azt, hogy aki nem ért egyet a bevándorlók integrálásával, az nem felvilágosult demokrata, az xenofób, különben is sérti a jogállamiságot, lassítja a progressziót és így tovább. Ja! Hogy ezt már kimondták? Annál könyebb lesz ismét kimondani. Kirázna a hideg, ha Orbán baloldalinak nevezné magát Brüsszelben... de mi a helyzet Márki-Zay Péterrel?
Azt hiszem, hogy a kétkedők számára mára elillant Márki-Zay Péter állítólagos jobboldaliságának illúziója. A hithű jobboldaliaknak ugyan ez mindig is csak egy csalóka délibáb volt, de mi a helyzet odaát? Mi van a baloldalon? Engem személy szerint ugyanis kirázna a hideg és felfordulna a gyomrom attól, ha Orbán Viktor baloldalinak definiálná önmagát Brüsszelben. Persze, nem vagyunk egyformák. Arra viszont őszintén kíváncsi lennék, hogy mit érez egy baloldali akkor, amikor MZP Brüsszelben felmondja az összes baloldali blablát, majd büszkén üzeni meg a szocialista pártcsalád központjából eljövet, miszerint továbbra is ragaszkodik saját „jobboldaliságához”. Vajon ez az ellenzéki térfélen senkit nem zavar? Ujhelyi Istvánnak sem ciki? Vagy elegendő ravaszul összekacsintani és bízni abban, hogy a nép végtelenül hülyíthető, hogy egy álprofillal átverhető? A baloldal vírus idején: ami rossz az országnak, az jó az ellenzéknek
Csupán a következetlenség volt következetes a baloldalon. Az oltásellenes kampányok, a zavarkeltés, a riogatás és a mélypontnak számító halálkampány után a negyedik hullámra most már közösen, egymásba kapaszkodva okádhatnak tüzet a kormányra. Együtt riogathatják az emberfiát. Felelőtlenül mondhatnak sületlenséget és annak ellenkezőjét is, miközben a védekezés sokadik fejezetét írjuk. Vajon a szemfényvesztő Márki-Zay, a megzavarodott Jobbik, az elejétől kezdve zavart Momentum vagy a hatalomrészeg, mindenkit felzabáló DK immár egy akolba terelve, kéz a kézben meddig lesz hajlandó elmenni? A haláltusáját vívó, sarokba szorult állatként vergődő MSZP-ről nem is kérdezve... A választásokhoz közeledve lesz-e feljebb vagy lejjebb a halálkampánynál? Hol lesz az aljasság határa? Teremtő emlékezet – Mindenszentek és halottak napjára
Az emlék nem törődik az idővel, felüláll rajta. Amint felbukkan, minden érzése, a jó és a rossz, a kellemes és a kellemetlen jelen idejűvé válik. Ugyanakkor az emlékezés a túlélést is jelenti. Mind az emlékezőnek, mind annak a személynek, akit felelevenítünk. Gyertyát gyújtunk, elmerengünk. Reá gondolunk. A múlt pedig, a fellobbanó gyertyalánggal együtt, a szemünk előtt születik újjá. Kissé letisztulva, de a maga valóságában. Ma van mindenszentek, holnap halottak napja. Márki-Zay Péter csomagol, a baloldal továbbra is integrálna, miközben migránsok dobálják a magyar katonákat
A hat ellenzéki párt összeállásával, majd háziversenyük lebonyolításával az évtized legnagyobb politikai átverése zajlott le Magyarországon. Megmérték és hidegvérrel döntöttek: hasznosabb, ha az európai baloldal által támogatott baloldali magyar pártok baloldali programját nem Karácsony Gergely, hanem egy önmagát jobboldalinak valló outsider-politikus adja el. Márki-Zay Péter egyébként is jól képzett házaló, sikeres volt a tengerentúlon, mint ügynök... Most azt a feladatot kapta, hogy csomagolja be és rejtse el a bevándorlásbarát politikát, mert azt ebben az országban a többség nem szíveli. De bármilyen serényen is csomagol, az internet nem felejt: Márki-Zay Péter mindig is a bevándorlás, az integráció és a multikulturális társadalom mellett tette le a voksát. A Demokratikus Koalícióval a nyakán pedig a jövőben sem tehet mást. Békemenetre fel!
Ma van az 1956-os forradalom 65. évfordulója, de pontosan tizenöt évvel ezelőtt történt az is, hogy egy táncoslábú bolond Néró belesuttogott néhány szót a telefonba, majd egy percre rá a vonal másik végén álló rendőrvezetők hangos utasításokat adtak ki: azonosítót le, gumilövedéket elő, roham! Ma ugyanez az ember készül kormányt buktatni, alkotmányt radírozni és leszámolni mindenkivel, akire habzószájú, hataloméhes, vérszagra gyűlő szövetségesei rámutatnak: ő is Fidesz-bérenc, bilincset rá, lakat alá! De érzi az európai baloldal is a vérszagot, rohamoz a LIBE-bizottság, üzengetnek a liberálisok, mernek nagyot álmodni a bevándorláspártiak és az LMBTQ-ideológusok – tényleg nagy nap lenne nekik, mikor bukna az Orbán-kormány! Ja, és tegnap lett tízéves a Demokratikus Koalíció… Kell még ennél több ahhoz, hogy kikeljünk a fotelből? Vajon mi a baloldal véleménye a bevándorlásról? A kormányét már ismerjük (videóval)
Orbán Viktor szerint a migráció lesz a fellobbanó járványok mellett a következő évtized legsúlyosabb kihívása Európában. Politikai választ kell adnunk ezért az illegális és a gazdasági bevándorlás okozta problémákra – ezt csak a valóságérzetüket teljesen elveszítő liberális „jogvédők”, vagy a nyílt társadalom eszméjétől megrészegült „felvilágosult haladók” tagadják. De rajtuk – ha nem képesek a valósággal szembenézni – úgyis át fog lépni a történelem, vagy a jólét mámorából felébredő európai polgárok zavarják majd el őket. Rosszabb (de dramaturgiailag „szebb”) esetben, az Európába érkező migránsok gyújtják majd rájuk a házat. Így, vagy úgy, de a probléma ma már nem söpörhető szőnyeg alá, itt van velünk, a sötét erőszakot nap, mint nap látjuk. A liberálisok ennek ellenére továbbra is csak szabadságjogokról beszélnek, a nyugati „államférfiak és államnők” (PC!) pedig ugyan egyre hasonlóbbakat mondanak, mint amit Orbán Viktor 2015 óta mond, de tenni nem tesznek semmit. És vajon mi a magyar baloldal válasza? Mert az alkotmánypuccs, a fenyegetés, meg a jelölt-jelölti versenyen túl kíváncsiak lennénk arra is, hogy mi a terve a baloldalnak a migrációval?