nagy ervin filozófus
A senkiföldjén kóborló pancser konzervatívok felé tart a Jobbik
Vajon ki mondta a következőket? „Orbán azért szurkol az oroszoknak, hogy az ő segítségükkel élete végéig uralkodhasson Magyarországon. Ezt mi nem fogjuk hagyni! Mi Európát, a szabadságot és a békét választjuk, mert Európa a biztonságunk!” Segítek: nem Gyurcsány Ferenc... habár ő is mondhatta volna. Valójában Gyöngyösi Márton volt a tettes, aki állítólag konzervatív fordulatban forgolódik, és aki szerint a Jobbik jobboldali párt, a Fidesz pedig nem. De hogy is lehetne az, ha ugyanazt mondják, mint Gyurcsány Ferenc? Ismét segítek, mert akad rá példa idehaza. Ha a Jobbik „jól” csinálja, akkor elképzelhető, hogy nem csupán megérkezik, hanem egy akolba tereli a sértett jobboldaliakat, a Fidesz-árvákat, illetve azokat a pancser konzervatívokat, akiknek sosem volt súlyosabb megfelelési kényszerük, mint a múlt esztendőben. Csak szólok: ez régóta a politikai senkiföldje.A baloldal szerint csak a háborúban magyarok a kárpátaljaiak, egyébként választási csalást elkövető ukránok
Micsoda gazemberség, hogy most ugyanazok a baloldali politikusok használják „morális eszközként” a háborúban elesett kárpátaljai magyarokat Orbán Viktorral szemben megfogalmazott kritikájukban, akik évekig „leukránozták” őket! Azokról a vacak emberekről van szó, akik évek óta választási csalással vádolták, és akik megfosztották volna szavazati joguktól a határon túli magyarokat. Azokról a hitvány személyekről beszélünk, akik azzal riogattak, hogy a kárpátaljai magyarok elveszik majd az anyaországban élők munkáját, nyugdíját. Hány magyarnak kellett ahhoz meghalnia, hogy Cseh Katalin, Dobrev Klára és az RTL Klub is ráébredjen, hogy Kárpátalján nem hazudozó és a Fidesz "választási csalását" megszervező ukránok, hanem életüket, nyelvüket, kultúrájukat, identitásukat védelmező magyarok élnek?Tankerhajók úsznak a bárdolatlan belga mögött, Kurázsi mama pedig Ukrajnába tolja szekerét
Az odahaza bárdolatlan kölyöknek becézett Guy Verhofstadtnak komoly anyagi érdeke van abban, hogy az unióban minél több ország mondjon le a vezetéken szállított energiahordozókról, azaz álljon be az Oroszország elleni ostoba, önsorsrontó szankciók mögé. A liberális belga képviselő ugyanis egy olyan cégnek az igazgatótanácsában foglalt helyet 2010 óta két alkalommal is, amelyik világszerte LNG-t, vagyis cseppfolyósított gázt szállít. Így azért egészen más fénytörést kap a szörnyű háború évfordulóján tett nyilatkozata, miszerint ha Orbán továbbra is szabotálja a szankciókat, akkor el kell venni Magyarországtól a szavazati jogot. Minden háborúban ott vannak a Kurázsi mamák, a véres frontok mögött tolják az ekhós szekerüket, és bőszen gazdagodnak mások nyomorúságából… Szóval, mikor a Kölyök Magyarország szidalmazásával tölti napjainak jó részét, akkor a „demokráciaaggodalom” mögött látnunk kell a pénzsóvár lobbistát is!Hazament a Pegasus-vizsgálóbizottság, de ez nem azt jelenti, hogy megnyugodhatunk
A bizottság munkájába előre kódolva van a brüsszeli elit birodalmi gőgje és ezzel együtt a magyarellenesség is – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője azzal kapcsolatban, hogy hazánkban járt az Európai Parlament Pegasus-vizsgálóbizottsága. Korábban Varga Judit igazságügyi miniszter leszögezte, hogy a nemzetbiztonság kizárólagosan a tagállamok hatáskörébe tartozik, a bizottság munkája pedig veszélyesen túlterjeszkedik az uniós hatáskörökön.Orbán Viktor erős és hiteles politikus, nyugodtan kimondhatjuk: nekünk van miniszterelnökünk!
Orbán Viktor józan, a fennálló veszélyekkel szembenéző, bátor beszédet mondott – megnyugtató volt látni, hogy a miniszterelnök nem a felhők feletti lila ködöt szurkálja, hanem két lábbal áll a valóság talaján. Hogy határozott elképzelései és konkrét cselekvési terve van ebben a bizonytalan világban. Tudja, hogy nem a kelet és a nyugat, vagy nem a történelem jó és a rossz oldala között kell választanunk, hanem az egyetlen helyes testtartást kell felvennünk: a legnagyobb bajban is a magyar érdekeket kell mindenek felé helyeznünk. Mert mi is lehetne veszélyesebb életünkre nézve a háborúnál? Nem is beszélve arról, hogy erősödik a migráció, az önsorsrontó brüsszeliták miatt magas az infláció, a hazai baloldalt gátlástalanul támogatják külföldről, a genderideológia pedig a spájzban van – csoda, hogy tele vagyunk aggodalommal? Semmi rendkívüli nincs abban, hogy nehéz időkben erős emberekre vágyunk, hogy bizonytalanságban hiteles politikusokra áhítozunk. Orbán Viktor erős és hiteles politikus, nyugodtan kimondhatjuk: nekünk van miniszterelnökünk! Az ellent pedig falja fel a sárga irigység!Ursula szerint meg kell erősíteni az unió külső határait – Jó reggelt, Európa!
A végén megint nekünk lett igazunk. Orbán Viktornak, aki bátran beleállt hét évvel ezelőtt a bevándorlás kérdésébe, kapott is hideget-meleget, de persze nekünk is, akik a nemzeti konzultáción és a népszavazáson határozott nemet mondtunk az illegális migrációra. Manfred Weber után ugyanis Ursula von der Leyen is megvilágosodott, és azt mondta a Tanács ülése után, hogy tanulnunk kell az eddigi migrációs hullámokból és meg kell erősítenünk az unió külső határait. Jó reggelt... Reméljük, hogy a szavakat tettek fogják követni, és végre kifizetik az eddig kárhoztatott magyar határvédelem költségeit.Debrecenbe kéne menni, akkugyárat kéne szidni
Hisztériakeltés folyik a cívisvárosban. LEmentek vidékre a hivatásos civilek – szokták volt fennhéjázva mondani azok, akiknek mindig Budapestről lejt a pálya. Ám most egy olyan, rekordvolumenű beruházásról van szó, ami tragédia lenne, ha a nemzetközi nyomás alatt megroppanna. Ha a helyi hasznos hülyék, vagy a mondanivaló hiányában rombolni kész ellenzék, esetleg egy külföldi érdekcsoport megakadályozná. Nagy az ellenállás és ismét „hamis a baba”, Debrecenben ugyanis megjelentek a fizetett tüntetők, s velük együtt a Sorostól származó pénzek.Nagy Ervin: a valódi szabadság a nemzeti szuverenitásban, nem pedig a liberalizmus borzalmas határtalanságában nyer értelmet
Nagy Ervint, a XXI. Század Intézet kutatóját kérdezte a Mandiner, az M5-ön futó Kommentár Klub legutóbbi adásához kapcsolódóan. Az elemző a lap kérdésére kifejtette gondolatait a liberalizmus valamint a konzervativizmus szabadságmegélése közötti alapvető különbségekről, az Orbán-kormány igazi erejéről és a közösségek átfogó szerepéről is.Nálunk Brüsszel az ellenzék
Az unió átvette az ellenzék helyét, és valljuk meg, meglepően hatékony, ugyanakkor brutálisan kártékony. Rombolja a jogállamiságot és sérti a demokráciát. A kormánynak ugyanis egy olyan, szavazófülkéket figyelmen kívül hagyó, semmifajta felhatalmazással nem bíró ellensúllyal kell most farkasszemet néznie, amilyenre az elmúlt tizenkét évben nem volt példa. Fokozódik az uniós bürokrácia nyomása, és jól láthatóan a Fidesz is kompromisszumokra kényszerül. A határ még nem világos, nem tudjuk, hogy ki meddig megy el, de egy biztos: mi, magyarok nem szeretjük, ha beleszólnak a dolgainkba. Sem kormányon, sem ellenzékben nem tűrjük meg az idegen urakat.Ajánljuk még

















