nagy ervin filozófus
XXI. Század Intézet: Politikai depresszióban a baloldal
Egy évvel a tavalyi parlamenti választások után és egy évvel a jövőre esedékes önkormányzati és európai parlamenti választások előtt a baloldal összességében rosszabb állapotban van, mint két évvel ezelőtt, amikor az előválasztás megtartásában, illetve a közös lista felállításában megállapodtak – állapítja meg a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzése, amely szerint az egyes pártok belső problémáin túl valójában a rendszerellenzéki szerep került válságba, így általánossá vált a tanácstalanság, ami tapintható apátiát és általános politikai depressziót okoz a baloldalon.Komolytalan kordonbontók a Fidesz székházánál
A Demokratikus Koalíció megnyerte a dominanciaküzdelmet, a Momentum lépéshátránya mára behozhatatlannak tűnik. A többiek pedig továbbra is csak a túlélésért küzdenek. Ezért majálisoznak mosolyogva Gyurcsány Ferencék Szegeden, s ugyanezért szerencsétlenkednek Fekete-Győrék Tordai Bencével a Lendvay utcában. A kordonbontást és a Fidesz-székház megdobálását ugyanis a kétségbeesés szülte, de nem a demokrácia iránti aggodalom, hanem az eljelentéktelenedéstől való félelem volt a gyújtópont. A „diákok” tegnap tisztességből megbuktak, a rendőrök viszont jelesre vizsgáztak.Az progresszív áfium ellen való orvosság – széljegyzet Lánczi András most megjelent kötetéhez
Ennyire komolyan az ember még sose akarta leigázni a jövőt; mégis: az ember esendő lény, megváltásra szorul. De honnan várhatjuk a megváltást, ha kiüresítettük az isteni égboltot? Van-e veszélyesebb az identitását vesztett, de az Isten szerepére ácsingózó embernél? Van-e orvosság a mindent elsöprő progresszió ellen? Lehetséges-e racionális politika, és ha igen, akkor annak sikere megválthatja-e a 21. század emberét? E kínzó kérdésekre keresi a választ Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus a Politikai megváltás – Lehetséges-e racionális politika? című most megjelent kötetében, amely a KKETTK Alapítvány gondozásában, a XXI. Század Intézet Új Idők sorozatában látott napvilágot.Momentumos hipszterek, ne a gyerekeket toljátok magatok elé, inkább Gyurcsányt próbáljátok utolérni!
Néhány hónapja még azt jósoltuk, hogy dominanciaharcot fog vívni a Demokratikus Koalíció a Momentummal, mára azonban olyan lépéselőnybe kerültek Gyurcsányék, ami behozhatatlannak tűnik. Hiába tért vissza Donáth Anna, mégsem látszik. Hiába találnak ki hétről-hétre valamilyen akciót, mégsem erősödnek. Még az Alinsky-módszert sem tanulták meg rendesen. Kétségbeesésükben pedig az építési kordonnak mennek. A csuda tudja mit remélnek ettől… lehet, hogy szimplán ostobák. Rendőri túlkapás miatt viszont feljelentést tenni becstelenség, gyerekeket maguk elé tolni pedig szégyenteljes alávalóság. Amit a Momentum tett, az politikai pedofília. Inkább Gyurcsánnyal vívnának versenyt, mintsem zavarodott tiniket visznek bajba.Hogyan gondozd kereszténygyűlölő felebarátodat?
A menny világossága ragyogjon rá a 444.hu és a Telex szerkesztőségére, és töltse meg dallal az ott dolgozó aktivista újságírók szívét.Azt kívánom, hogy találjon rátok Isten áldása minden új napon... Tolerancia. Jelent ez még nektek valamit, kedves haladó felebarátaink? Mert azt elfogadom, hogy ti jobban gyűlöltök minket, mint amennyire mi szeretünk titeket, de mégis, mi végett kell a keresztényeken nyilvánosan gúnyolódni? Miért érzitek szükségét annak, hogy Ferenc pápa látogatása kapcsán hangosan gyűlölködjetek? Fáj valami? Irigyeltek valamit? Így neveltek titeket, vagy hosszú évek kitartó munkája és szorgos gyakorlás kellett a gőgösség kiérleléséhez?Képzelt jelentés egy amerikai nagykövettől
Gyöngyösi Márton a Széder-esten világossá tette számunkra, hogy az úgynevezett konzervatív fordulat nem visszatérés a párt egykori antiszemita múltjához, így ez jövőbeni kockázatot nem jelent. Biztosított továbbá arról, hogy habár az EP-választásokon külön fognak indulni, önállóságuk nem változtat a 2022-es összefogásban megfogalmazott progresszív célokon, így anyagi támogatásuk továbbra is kívánatos. Jelzem továbbá a külügynek, hogy Gyöngyösi megerősítette, hogy minden kapcsolatát megszakította Oroszországgal. Ennek ellenére itt további információ gyűjtése szükséges más forrásokból. Végül kértem tőle, hogy pártja támogassa a nagykövetség által kezdeményezett plakátkampányunkat, aminek másnap eleget tett. Összességében a Jobbik támogatása a jövőben is kiemelt prioritás. Kérem jelentésem eljuttatását az elnök úrhoz! Tisztelettel: David Pressman.A birodalom visszavág(na)
A tengerentúli Demokrata Párt progresszív céljait nyíltan felvállaló, a háborúpártiságát csont nélkül kiszolgáló hazai baloldal rosszabb állapotban van, mint tavaly ilyenkor. Ezt tudja a Biden-adminisztráció, ahogy azt is belátta végre, hogy a „guruló dollárok” néven elhíresült befektetés nem járt haszonnal. Mint lyukas vödörbe öntött víz. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy a nagykövetségen keresztül, közvetlenül, diplomáciai úton gyakorolnak nyomást a kormányra. A cél egyértelmű: a magyar lakosságot elbizonytalanítani, a társadalmi rendet megbontani és az Orbán-kormány stabilitását megingatni. Egy gyenge kabinet ugyanis nem tud ellenállni, egy társadalmi támogatottságát elvesztő politikai vezetés nem képes szuverén módon dönteni.Húsvéti hang
Gyakran érezzük, hogy kiveszett életünkből a szent, maradt a profán. Odafordulás és szeretet helyett vásárlás és fogyasztás. A Húsvét, Krisztus kereszthalála, a megváltás és az azt követő feltámadás megértése csodás lehetőséget kínál arra, hogy visszacsalogassuk a valódi ünnepet az életünkbe. Nem vásárfiával, hanem hittel. És persze szeretettel. Nem az emberiség, hanem a melletted álló, azaz a felebarátod szeretetével.Ostrom alatt a sajtószabadság – globális szörnyetegek és külföldről kitartott újságírók rontanak ránk
Tudták, hogy a Facebook „tényellenőrzését” Magyarországon az AFP francia hírügynökség végzi? És az megvan, hogy a „független–objektív” (azaz kormányellenes) 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt. százezeres nagyságrendű támogatást kap euróban a „politikailag semleges” Európai Bizottságtól és a Google részéről azért, hogy fenntartsa a lakmusz.hu nevű „tényellenőrző” portált? Veszélyben a médiaszabadság, veszélyben a médiaszuverenitás! Ami megtörtént a PS TV-vel, holnap megtörténhet veled is!Ajánljuk még

















