nagy istván
Nagy István: Mindenkit támogatunk, aki tenni akar a fával borított területek növekedéséért
Nemcsak a természeti környezet megóvásában, hanem a lakosság, és különösen a fiatalok fenntartható szemléletmódjának formálásában fontos a Településfásítási Program, amely a magyar vidéki települések számára kínál segítséget a klímaváltozás káros hatásainak csökkentésére – többek közt erről beszélt portálunk megkeresésére Nagy István agrárminiszter, akit a nagy sikerű Program második ütemének részleteiről kérdeztünk.Kétszeres keretösszeggel folytatódik a Településfásítási program
Az erdők telepítésével egy egészségesebb és jobb világot teremtettünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára is, hisz felelősséggel tartozunk értük – fogalmazott Nagy István március 21-e, az Erdők Világnapja alkalmával megosztott Facebook-videójában, ahol bejelentette: megduplázott keretösszeggel folytatódik a Településfásítási program, amelynek második ütemében összesen 24 ezer sorfa lesz igényelhető a 10 ezer fő alatti települések számára.Több százmilliárd forintos forrásokból fejlődhetnek az állattartó telepek Magyarországon
Több százmilliárd forintos források révén fejlődhetnek az állattartó telepek a következő években – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton, a közösségi oldalára feltöltött videóban.Nagy István: a magyar agrárium teljesítménye erősen válságálló
A 2020. március–decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz a statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez igen jól mutat rá arra, hogy a magyar agrárium teljesítménye erősen válságálló – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.Nagy István agrárminiszter: az ellenzék még az állatvédelemből is politikai kérdést csinált
Elmaradt az állatvédelem kérdésében a pártokon felüli összefogás, mivel gyarló az ellenzék, és ebből is politikai kérdést kreált – fogalmazott portálunk megkeresésére Nagy István, hozzátéve, még a tavaszi időszakban megszülethetnek azok a törvények és rendeletek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Magyarországon az állatvédelem szilárd lábakon álljon. Az agrárminiszter beszélt arról, bár egyre kevésbé jellemző a pánikvásárlás, nagyon fontos, hogy az emberek lássák, akármilyen hosszú ideig is lennének zárva a határok a járvány miatt, "a magyar élelmiszer valóban mindig és minden körülmények között ott van a boltok polcain, ott tud lenni a mi asztalunkon is".A piacokon nyitva lehetnek a virágárusok
A virágboltoknak ugyan be kellett zárniuk a védelmi intézkedések szigorítása miatt, de a piaci virágos standok továbbra is nyitva tarthatnak – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. A miniszter jelezte: telefonos vagy internetes megrendelés esetén az üzleteknek házhozszállításra is van lehetőségük.Nagy István: folyamatos és biztonságos a hazai élelmiszerellátás
A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszerellátás – közölte szombaton Nagy István agrárminiszter.Nagy István: cél, hogy éljen Magyarország a természeti erőforrások által nyújtott lehetőségekkel
Az Agrárminisztérium (AM) célja, hogy a természeti erőforrások által nyújtott lehetőségekkel a lehető legnagyobb mértékben éljen Magyarország és a megújuló energiaforrások fenntartható módon hasznosuljanak – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, Győrzámolyon, ahol a Mosoni-Duna partján átadtak egy sólyát. Hozzátette: Magyarország felszíni vízkészlete bőséges, de kilencvenhat százaléka külföldről érkezik.Ajánljuk még

















