nagy istván
Nagy István a PS-nek: a zöldség, gyümölcs drágasága miatt ideje lenne a kereskedők felelősségét firtatni
Nagyon méltatlanok azok az ellenzéki támadások, amelyek a magyar gazdatársadalmat teszik felelőssé azért, mert egyes élelmiszerek megdrágultak, holott a túlárazás miatti kritikákkal a nagykereskedők, multicégek ajtaján kellene kopogtatni – fejtette ki év eleji interjújában Nagy István. Az agrárminiszter portálunknak arról beszélt: a koronavírus-járványnak lehet éppen olyan hozadéka, hogy a megerősödő digitalizáció révén közvetlen kapcsolatot talál a termelő és a vásárló, kiiktatva az indokolatlan kereskedelmi árrést, árfelhajtó körülményt. Kiemelte: az online kereskedelem megerősítése nemcsak az Agrárminisztérum célja, de még az Európai Unió is támogatja a rövid ellátású láncok létrehozását, amelyekre fontos szerep hárul a környezetvédelmi célok megvalósításában. Nagy István hangsúlyozta: az a minisztérium célja, hogy a klímavédelmi célokat reálisan megvalósítható lépésekre bontsák, és megtalálják az egyensúlyt a környezet, a termelők és a fogyasztók védelmében is. Honnan kell talpra állnia az agráriumnak a koronavírus-járvány idején? Ki a felelős a megdrágult élelmiszerek miatt? Milyen (reális) célkitűzések viszik közelebb egy zöldebb mezőgazdasághoz Magyarországot és az Európai Uniót? – év eleji interjúnkban Nagy István agrárminisztert kérdeztük.Nagy István a Krokodilagyban: Timmermans és a brüsszeliták valójában a magyar gazdák támogatását akarták elvenni (videó)
Tudta, hogy az alma, a gyertya a karácsonyfán az összetartozás egyik szimbóluma? Hallott a pánikvírusról? Hogy vészelte át az ország a pandémia évét? Ez is kiderül a Krokodilagy ünnepi adásából, ahol Nagy István agrárminiszter, Nagyné Legény Ildikó és Jámbor Dénes voltak Fábry Szabolcs vendégei. Nagy István a kérdésekre válaszolva többek között azt is kifejtette, hogy átlátszó játékot űznek Brüsszelben, hiszen az alaptalan jogállamisági vádaskodással valójában a gazdák és a magyar vidék támogatásait akarják megvonni.Nagy István: a járvány rámutatott a hazai termékek fontosságára
Komoly kiesést okozott a koronavírus-járvány a magyar mezőgazdaságban, ugyanakkor rámutatott a hazai agrárium ütésállóságára és a hazai termékek fontosságára; nőtt a helyi piacok forgalma, teret nyert az online kereskedelem, valamint a járvány ellenére megmaradt a beruházási igény – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzet szombati számában olvasható interjúban.Hatezer liter fáradt olaj szennyezi a Ráckevei-Soroksári Duna-ágat – Vizsgálatot ígér a miniszter
Alapos, átfogó vizsgálatot ígért Facebook-bejegyzésében Nagy István agrárminiszter a Ráckevei-Soroksári Duna-ágat ért súlyos olajszennyezés kapcsán. A helyszínen jelenleg harmadfokú készültségben, földmunkagépekkel, nádarató gépekkel, szivattyúkkal végzik a terület megtisztítását.Közösek a céljaink, de nem az agrárium lejáratása hozza el a zöldfordulatot – Nagy István a PS-nek reagált a Greenpeace vádjaira
Kemény kritikát jelentetett meg nemrégiben a Népszava a Greenpeace élővilág- és agrártémáiért felelős munkatársának tolmácsolásában, melyben többek közt azzal vádolták a kormányt és az Agrárminisztériumot, hogy a nemzetközi vegyszerlobbi befolyása alatt áll és szándékosan gátolja az Európai Uniót a zöldfordulat megvalósításában az agrárium terén. Rodics Katalin arra is utalt az interjúban, hogy a „nagyüzemi” mezőgazdaság az éghajlatváltozásért is felelőssé tehető. Portálunknak a vádakkal kapcsolatban Nagy István agrárminiszter többek között arról beszélt, hogy az agrárium egyre gyakoribb és egyoldalú szégyenpadra ültetése véleménye szerint nem igazságos, és nem is segíti a fenntarthatósági célok elérését. Az agrárminiszter elmondta: a tárcának soha nem a zöld ambíciószinttel van a problémája, hanem a hatáselemzések nélkül, az Európai Unión belül eltérő természeti és társadalmi körülményeket nem figyelembe véve kidolgozott eszközökkel. Ugyanakkor hangsúlyozta: az a kommunikáció, amely a társadalom felé a klímaváltozás legfőbb okozójának a mezőgazdaságot állítja be, nem más, mint egy kisebb társadalmi réteg kiválasztása, amellyel felmenthető a többség a drasztikus életmódváltozás kényelmetlen következményei alól.Huszonötmilliárdos programmal segíti a rászoruló családokat a kormány
Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten beszélt a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő (NÉV) programról. A kormány által indított program keretén belül olyan nagyvállalatoktól érkeznek be élelmiszerfelajánlások rászoruló családok részére, amelyek állami támogatást igényeltek, és ezért vállalták, hogy termékeikből a Karitatív Tanács szervezeti tagjainak adományoznak.Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az őrizetbe vett minisztériumi tisztségviselő
Bejárta a sajtót a hír, ami szerint egy magas rangú minisztériumi tisztségviselőt vettek őrizetbe a hatóságok egy összehangolt akció során. Az Agrártárcának az MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy az ügy érintettje a földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek azonnal kezdeményezte felmentését az agrárminiszter.Jelentős adókedvezményben részesülnek a családi gazdaságok
A magyar föld, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hazánkban több, mint félmillió embernek ad munkát, az őket segítő törvényjavaslatnak köszönhetően pedig jelentős adókedvezményben részesülnek a családi gazdaságok – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.Az a feladatunk, hogy elérhető áron is minőségi élelmiszert termeljünk - Exkluzív interjú Nagy Istvánnal (PestiTV-videó)
Nagy Istvánnal készített exkluzív interjút Szarvas Szilveszter a PestiTV-n. Az agrárminiszter elöljáróban arról beszélt, az élelmiszer hatalmas piacot képvisel a világon, mivel alapvető életszükségleteket elégít ki. Hozzátette, emellett hatalmas piaci lehetőségeket jelentenek az újabb trendek is, a fogyókúrás termékek, vagy éppen a vegánizmus. Mint hangsúlyozta, ezért is fontos a szektort kiemelten támogatni, nem pedig ellehetetleníteni.Ajánljuk még
















