nagy istván
Nagy István: A gyerekeket újra meg kell tanítani, hogy lehet élvezni a kétkezi munkát
Miközben a modern ember egyre szívesebben választja a kényelmes városi életet, a társadalomban erősen munkál a teremtett világ megóvásának vágya is – jelentette ki Nagy István hétfői sajtótájékoztatóján, Leányfalun. Az agrárminiszter az Országos Iskolakert-fejlesztési Program kapcsán arról beszélt, a kezdeményezés célja éppen az, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a valóságot, "hogy megismerhessék, hogyan készül az élelmiszer, hogyan nő egy növény, hogyan kell vetni, hogyan kell különbséget tenni a gyom és a vetemény között, és hogy lehet élvezni a kétkezi munkát". Nagy István: Az országfásítási programmal azt üzenjük a világnak, Magyarország bízik a jövőben
Magyarország történetének legnagyobb országfásítási programja a belterületi zöldfelületek fejlesztésére is kiterjed; ez Magyarország válasza az éghajlatváltozásra, nem kamuzöld mellébeszélés – derült ki azon a Cakóházán rendezett programindító sajtótájékoztatón, amelynek keretében szimbolikusan 12 fát – platánt, hegyi juhart, nyírfát, magas kőrist és ezüsthársat – ültettek el. A pénteken elindult Telepítésfásítási Programban eddig közel 500 település vesz részt. Nagy István agrárminiszter az eseményen úgy fogalmazott: aki fát ültet, az bízik a jövőben, ezt üzeni nagyszabású kezdeményezésével Magyarország a világnak. Ugyanakkor kiemelte: a most elültetett fák gyökerei éppúgy kapaszkodnak a földbe, éppúgy keresik életterüket, életlehetőségeiket, ahogy a megmaradásáért küzdő vidék. A magyar agrárium ütésálló – Nagy István a Válaszd a hazait! kampány fontosságáról
Szeretnénk, ha minden magyar ember szívében lenne egy iránytű, amely megmutatja, hogy merre találják a magyar termékeket – fogalmazott Nagy István a nemrégiben elindult Válaszd a hazait! kampány kapcsán tartott sajtótájékoztatón, a dunaharaszti Ficsor Tehenészet telepén. Mint az agrárminiszter kiemelte, a hazai élelmiszerek gasztronómiai kincsestárat jelentenek, ízesek, zamatosak, biztonságosak, kiváló minőségűek és egészségesek is, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a vásárlók a magyar gazdaság védelme érdekében is tudatosabban forduljanak a hazai termékek felé. Úgy vélte, a magyar mezőgazdaság sikere azon múlik és abban rejlik, hogy hagyományokra építve hogyan képes megújulni és hogyan képes a XXI. századi vásárlói igényeket, szokásaikat kifejezni. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.