nagy márton
Nagy Márton: békeköltségvetésre van szükség a gazdaság újraindításához!
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2024 második negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) éves alapon 1,3 százalékkal nőtt, míg az előző negyedévhez viszonyítva minimális mértékben 0,2 százalékkal csökkent. A magyar GDP szezonális és naptárhatással kiigazított bővülése nemzetközi összevetésben várhatóan az erős középmezőnyhöz tartozik, hiszen éves alapon, az eddig megjelent adatok alapján kedvezőbb, mint a francia (+1,1), a belga (+1,1), a svéd (0,0), a lett (-0,4) és az ír (-1,4) növekedés.A kínai hitelt a kormány főként infrastrukturális fejlesztésre költi
Mint ismert az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) egymilliárd euró hitelt vett fel három állami tulajdonú kínai banktól, amiről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részleteket is elárult az Inforádiónak.Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy nem háríthatják át a lakosságra a bankok a terheket.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet (187/2024), amellyel a kormány a pénzügyi terhek növekedésének megakadályozása érdekében díjemelési stopot vezet be a lakossági fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak, költségek és egyéb fizetési kötelezettségek terén.Stratégiai változásokra van szükség Brüsszelben – forradalmi javaslatot tett le Nagy Márton
A célunk az volt, hogy feltegyük az asztalra az autóipar érintő legnagyobb kérdéseket – foglalta össze Nagy Márton azt, hogy a magyar soros uniós elnökség keretében a tárcája az elektromos autózás felgyorsításáról szól javaslatot készített. A 11 pontos csomagban elsősorban az infrastruktúrával kapcsolatos problémákat szeretnék megoldani, hiszen ennek hiányában nincs jövője Európában az elektromos autózásnak.Nagy Márton: az állam jelöli ki a budapesti repülőtér fejlesztési irányait
Pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztési irányait - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Nagy Márton: új európai versenyképességi paktum előkészítéséről tárgyalt a Versenyképességi Tanács
A Versenyképességi Tanács keddi ülésének legfőbb célja egy új európai versenyképességi paktum előkészítése volt, amely a magyar uniós elnökség egyik fő prioritása - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.Nagy Márton vezetésével megkezdődött a soros magyar uniós elnökség első tanácsi ülése
Kedden tartja meg informális ülését Budapesten az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa, amelyen a tagországok gazdasági miniszterei vesznek részt. Az ülést, amely a soros magyar elnökség első tanácsi rendezvénye, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter vezeti – jelentette be az MTI-nek küldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Nagy Márton: Minden várakozást felülmúlt az infláció júniusi mérséklődése
A kormány célzott intézkedései letörték és visszaszorították az inflációt. Az olyan intézkedések pedig, mint az online árfigyelő rendszer, élénk kiskereskedelmi versenyt generálva támogatják, hogy az infláció tartósan alacsony szinten maradjon – értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.Nagy Márton az üzemanyagkereskedők képviselőivel egyeztetett az "elfogadhatatlan üzemanyagárak miatt"
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn behívatta hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők képviselőit, tehát a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a Mol képviselőit, illetve a Független Benzinkutak Szövetségének megbízottjait - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.Ajánljuk még