A balti kormányfők szerint Moszkva a NATO stabilitásának megingatására törekszikPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 8. Az észak-atlanti szövetség (NATO) destabilizálására tett kísérletekkel vádolták hétfőn Oroszországot Litvánia, Lettország és Észtország miniszterelnökei, illetve a NATO-erők balti államokbeli jelenlétének fontosságára hívták fel a figyelmet. A NATO-tagországok vezetőinek csúcstalálkozója előtt egy héttel kiadott közleményben Kaja Kallas észt, Krisjanis Karins lett és Ingrida Simonyte litván kormányfő azt is Moszkva szemére vetette, hogy aláásni igyekszik a NATO-tagállamok és partnereik biztonságát.
Áder János szerint a NATO-nak nagyobb figyelmet kell fordítania az illegális migrációraPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 10. Áder János államfő is felszólalt a NATO keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek hétfői, virtuális találkozóján, amelybe Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is bekapcsolódott - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel. A négy visegrádi országot, a három balti államot, valamint Romániát és Bulgáriát tömörítő, 2014-ben alakult formáció hétfő délutáni online találkozóján a NATO 2030-ig tervezett reformjáról és Ukrajna helyzetéről volt szó.
Borrell: az EU fontolóra veszi, hogy katonai kiképző missziót küldjön MozambikbaPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 6. Az Európai Unió fontolóra veszi, hogy katonai kiképző missziót küldjön Mozambikba; a misszió segítene felszámolni az iszlamista terrorista csoportok jelentette fenyegetést és az annak nyomán kialakult feszültséget az országban – közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a tagországok védelmi ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóját követően, csütörtökön.
HM-államtitkár: meg lehet akadályozni, hogy az illegális migráció elérje EurópátPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 6. Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, hogy Európa hatékonyabb védelemmel rendelkezzen, és erőteljesebben lépjen fel az európai védelem keretein belül – jelentette ki Szabó István honvédelmi államtitkár Brüsszelben, az uniós tagállamok védelmi feladatokért felelős minisztereinek egynapos tanácskozását követően, csütörtökön.
Szijjártó: meg kell védeni az európaiakat a kiberfenyegetésektől!PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3. Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre, meg kell védeni az állampolgárokat a kiberbűnözéssel és a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Észtországban.
A NATO-csapatok hivatalosan megkezdték a kivonulást AfganisztánbólPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 1. Csaknem húsz év után az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei hivatalosan megkezdték csapataik kivonását Afganisztánból szombaton, miközben a szélsőséges tálibok országszerte fokozzák támadásaikat a kormányerők ellen.
A NATO megkezdte csapatai kivonását AfganisztánbólPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 29. A NATO megkezdte csapatai kivonását Afganisztánból – jelentette be az észak-atlanti katonai szövetség egyik illetékese csütörtökön. A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő hangsúlyozta, hogy mindent megtettek a kontingensek biztonságának garantálása érdekében. Az illetékes nem mondta el, hogy melyik ország hány katonát von ki és milyen határidővel.
Az ukrajnai válság gyökerei – miért most lángolt fel újra? (második rész)Sebes Gábor Vesztegzár 2021 április 18. Az első részben arról írtam, hogy Amerika és a NATO hogyan szegte meg Oroszországnak adott szavát és terjesztette ki a szervezetet egészen Oroszország határáig. Emiatt Oroszország meghatározott egy vörös vonalat, amelynek átlépésekor katonai eszközökkel is igyekszik megakadályozni a NATO további bővítését. Ez történt 2008-ban, amikor Grúziában „színes forradalommal” elkergették az oroszbarát vezetést, és közeledtek a NATO-hoz.
Szijjártó: Magyarország alkalmazkodik a NATO döntéséhez az afganisztáni csapatkivonásrólPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 15. Magyarország alkalmazkodik a NATO közös döntéséhez az Afganisztánból való kivonulás ügyében – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán, a rendkívüli miniszteri szintű NATO-értekezlet előtt.
Ezer NATO-katona bevonásával közös hadgyakorlatot tarthat UkrajnaPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 5. Néhány hónapon belül közös hadgyakorlatot tarthat a NATO és Ukrajna – jelentette be az ukrán kormány a Reuters tudósítása szerint. A gyakorlaton 1000 NATO-katona venne részt öt országból és „néhány hónapon belül” kerülhet rá sor – ezt jelentette be az ukrán kormány.
Megint a gyerekekért jönnek Vezércikk május 16. Ismét van saját minisztériuma az oktatásügynek. Ezért nevezett ki Dr. Erőss Pál unokája, Dr. Mádl Ferenc keresztgyereke oktatási miniszterré egy pedagógus… helyett egy muciológust.