németország
A tiltakozások ellenére elárverezték Hitler beszédjegyzeteit
Az Európai Zsidó Szövetség tiltakozása ellenére elárverezték pénteken Németországban Adolf Hitler néhány kézzel írt beszédjegyzetét. A történelmi dokumentumokat névtelenséghez ragaszkodó licitálók vásárolták meg, mindet jóval a 2500 és 7500 euró (910 ezer és 2,7 millió forint) között mozgó kikiáltási ár fölött. A legmagasabb összeget, 34 ezer eurót (12,3 millió forint) egy kilencoldalas jegyzetért fizették, amelyben Hitler Berlinben, frissen avatott katonatisztekhez intézett beszédéhez vázolta fel mondandóját 1939-ben, nyolc hónappal a második világháború kirobbantása előtt.Több, mint száz migránst helyeztek át a móriai menekülttáborból Németországba
A görögországi móriai menekülttábor leégését követő program keretén belül helyeztek át több, mint száz bevándorlót Németországba. A negyven felnőtt és hatvanegy kiskorú – köztük több kísérő nélküli – Hannover városába érkezett. A tervek szerint Németország további menekültek átvételére készül Görögországból.Természetesen iszlamista támadás volt a drezdai késelés
Az Iszlám Államhoz is kötődött az a szír férfi, aki két hete Drezdában késsel támadt rá két turistára, akik közül az egyiket olyan súlyosan megsebesítette, hogy az áldozat belehalt sérüléseibe. A nyomozáskor feltárt információk arra engednek következtetni, hogy a támadás iszlamista indíttatásból követte el – közölte a Híradó.hu. Az alaposságukról híres német hatóságoknak jó pár nap kellett ahhoz, hogy ezeket az egyáltalán nem nyilvánvaló tényeket ebben az egyedi esetben is megállapítsák.A német kancellár otthonmaradásra szólította fel a lakosságot
A koronavírus-járvány németországi megfékezéséhez mindenkinek kevesebb emberrel kell találkoznia, és amikor csak lehet, otthon kell maradnia – mondta Angela Merkel kancellár egy szombati videoüzenetben.Több németországi régióban is felgyorsult a járvány terjedése
A német közigazgatás 412 fő egysége – járások, városok, nagyvárosi kerületek – közül mindössze kettőből nem jelentettek SARS-Cov-2-fertőzést az utóbbi hét napon a Robert Koch országos közegészségügyi intézetnek (RKI), pedig az első hullám utáni enyhülés idején, július közepén még száznál is több térség volt, ahol legalább egy héten keresztül nem találtak új esetet.Antiszemita támadás ért egy zsidó diákot Hamburgban
Gyalogsági ásóval rátámadt egy katonai ruhát viselő férfi egy zsidó diákra vasárnap délután egy hamburgi zsinagóga előtt. Az antiszemita támadás áldozatát súlyos fejsérüléssel kórházba szállították. A támadót a zsinagóga közösségének biztonsági szolgálata elfogta – jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap a hírportálján.Orbán Viktor: a németek a jövőben is számíthatnak a magyarokra Európa védelme terén
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Angela Merkel kancellárnak és az egységes Németország polgárainak nemzeti ünnepük, a német egység napja alkalmából – tájékoztatta a sajtót Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombaton.A német államfő szerint a mostani a valaha volt legjobb Németország
Az újraegyesített Németország a keletiek és a nyugatiak tapasztalatainak egyesítésére révén modernebb és nyitottabb, és minden idők legjobb Németországa lett – mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő szombaton, Potsdamban, a német egység helyreállításának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.Németország újabb magyarországi megyéket minősített kockázatos területnek
Budapest és Győr-Moson-Sopron megye után Csongrád-Csanád, Vas és Pest megyét is felvették az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban. A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek 14 napra házi karanténba kell vonulniuk, és értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt.Ajánljuk még

















