A német kormány már vészforgatókönyvekkel készül az orosz gázellátás leállásáraPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 10. A német tisztviselők csendben elkezdtek felkészülni az orosz gázszállítások hirtelen leállására. Egy vészhelyzeti csomagot készítenek, amely magában foglalhatja a kritikus vállalatok ellenőrzésének átvételét is – mondta a Reutersnek három, az ügyet ismerő személy. A tisztségviselők szerint a terv megvalósításának részleteit most dolgozzák ki – írja az index.hu.
Már a fiatal németek többsége is szívesebben élne a múltbanPPestiSrácok.hu Világugar 2022 május 9. Hihetetlen eredménnyel járt egy hamburgi alapítvány felmérése, amelyben a jövőre vonatkozó várakozásaikkal és a vágyaikkal kapcsolatban kérdezték az embereket. A kutatás szerint például a harmincnégy év alattiak ötvenhat százaléka szívesebben élne a múltban, mint a jövőben, és mindössze negyvennégy százalékuk hisz abban, hogy jobb lesz neki a későbbiekben. Szociológusok és történészek szerint ennyire pesszimista hangulatot még soha sem mutattak ki a statisztikák a második világháború befejezése óta. Persze ez nem meglepő, hiszen évek óta folyamatosak a hisztériakampányok és egyre több a valóságos válság is, ami eléri már az átlag németeket is.
Scholz: nem teszünk olyan lépést, amely nekünk és partnereinknek nagyobb kárt okoz, mint OroszországnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 8. Vlagyimir Putyin orosz elnök le akarja igázni Ukrajnát, de a németek a történelmi kötelességüknek eleget téve szolidaritást vállalnak a megtámadott országgal, hogy a szabadság ismét legyőzze a diktatúrát és az erőszakot, ahogyan a szövetségesek katonai győzelme 77 éve véget vetett a nemzetiszocialista diktatúrának Németországban – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap, a győzelem napjának évfordulója alkalmából elmondott televíziós beszédében.
Működnek a szankciók – Németországban nyolcszáz forint egy liter gázolajPPestiSrácok.hu Eco 2022 május 8. Az Európai Unió módszeresen lábon lövi magát az oroszellenes szankciókkal. Erről tanúskodik az is, hogy idén Németországban drágul a leginkább a gázolaj fogyasztói ára, ahol már majdnem nyolcszáz forintot (2,075 eurót) kell fizetni érte literenként, a benzinnél pedig csak Ausztriában regisztráltak nagyobb áremelkedést egy vasárnap ismertetett kimutatás szerint.
Döbbenet: Németországban kampányt indítottak a vérfertőzés legalizálásáértJurák Kata Világugar 2022 május 8. Kampányt indított egy testvérpár a vérfertőzés legalizálásáért Németországban. Kéréseiket már 2012-ben az Emberi Jogi Európai Bírósága elé vitték, de eddig elutasították azokat. Franciaországban, Törökországban, Japánban és Brazíliában egyébként már legalizálták a rokonok közötti szexuális kapcsolatot, míg másutt halálbüntetéssel sújtják azt.
A német liberálisok újabb ötlettel rukkoltak elő: fizessenek a dolgozók, hogy ne fagyjanak meg a munkahelyükönPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 2. Andreas Pinkwart észak-rajna–vesztfáliai liberális gazdasági miniszter az egekbe szökő energiaárak miatt azt javasolja, hogy a munkaadók a fűtési szezon kezdetekor küldjék haza, home office-ba a dolgozóikat, így nem kellene fűteni a vállalatok irodáit, ráadásul a gázfogyasztás is csökkenne – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Marija Linnhoff szerint az is segít, ha telente elutazna mindenki pár hónapra egy mediterrán országba.
Habeck: Tiszteletben kell tartani, hogy nem minden EU-tag áll készen az olajembargóraPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 2. Németország elviselné, ha Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt az Európai Unió embargót vezetne be az orosz kőolajra, de vannak tagországok, amelyek még nem állnak készen erre, és ezt tiszteletben kell tartani – mondta Robert Habeck, a német szövetségi gazdasági és klímavédelmi miniszter hétfőn, Berlinben.
Német alkancellár: Németország szó szerint szegényebb lesz a háború miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 április 27. Németország "szó szerint szegényebb lesz" Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt a háború előtt készített előrejelzésekhez képest, de az állam nem vállalhatja át a lakosságot és a vállalkozásokat terhelő összes költséget – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerdán, Berlinben, a német gazdaság idei alakulásáról készített kormányzati előrejelzés bemutatóján.
Kilakoltatják az afgán migránsokat Berlinben, ukrán menekültek költözhetnek a helyükrePPestiSrácok.hu Forró drót 2022 április 23. Kilakoltatják Berlinben a tálibok elől, Afganisztánból Németországba menekült afgánokat, hogy helyet biztosítsanak a háború miatt Ukrajnából menekülőknek. A szociális munkások már több családnál megjelentek és közölték velük, hogy 24 órán belül el kell hagyniuk otthonukat. Eddig legalább tíz családot lakoltattak ki. A berlini vezetés arról számolt be, hogy az intézkedés csak azokat az afgánokat érinti, akik az érkezési központokban élnek még mindig, noha csak rövid ideig tartózkodhattak volna ott. A közlemény szerint néhány család már évekkel ezelőtt érkezett az ilyen létesítményekbe, ahol csak rövid ideig maradhattak volna – számolt be róla a Magyar Nemzet.
Luxuscikknek számít lassan az étolaj NémetországbanPPestiSrácok.hu Eco 2022 április 22. Miközben a haladó sajtó álhíreket gyárt arról, hogy mennyivel olcsóbbak a magyar termékek Hollandiában, addig Nyugat-Európát rekordszintű, negyvenszázalékos infláció sújtja. A szankciók következtében Németországban például már nem hónapról hónapra, hanem napról napra drágább az élet; a bevásárlóközpontok reklámújságaiba már ki sem írják a termékek árát.
Császár Attilát akarta felakasztani, aztán egy kismamára támadt a tiszás szekta Magyar ugar szeptember 8.
Elvtárs uram, bálkirálynő érdekel? – Feltételes történet a Tisza új alelnökéről Magyar ugar szeptember 8. Nézzük, hogy mit érdemes tudni Forsthoffer Ágnesről, a semmiből előkapott alelnökről!
Egy ismeretlen focihuligán és -ultra aggódó levele a tiszás aktivistákhoz és Magyar Péterhez Magyar ugar szeptember 8. Nem csoda, hogy alig látogatják a tiszás rendezvényeket!
Magyar Péter ismét kommunista fokozatba kapcsolt: avagy a koholt fotók így lesznek valósággá Magyar ugar