nemzetállamok
Válság idején az emberek jobban bíznak a nemzetállami kormányokban, mint az uniós intézményekben
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság vezetői még március 10-én aláírták az Európa jövőjéről szóló konferenciáról a közös nyilatkozatot. Eközben Nagy-Britanniában, illetve Észak-Írországban rég nem látott mértékben lángolt fel az erőszak a britpárti unionista protestáns csoportok és a britellenes katolikus szervezetek tagjai között–derül ki a hirado.hu cikkéből.Varga Judit szerint csak az erős nemzetállamok képesek megoldani a válsághelyzetet
Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán kedden az uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozása kapcsán közzétett videóbejegyzésében kijelentette, hogy a központi uniós vakcinabeszerzés nem hatékony, csak erős nemzetállamok képesek megoldani a válsághelyzetet.Békés Márton: most az a fontos, hogy Orbán Viktor választást nyerjen 2022-ben is, a magam eszközeivel ezen dolgozom
Hosszú interjút közölt Békés Mártonnal, a Terror Háza kutatási igazgatójával a 24.hu, melyben szó volt arról, hogy bár nem tartja magát ideológusnak, ki van békülve azzal, hogy ennek titulálják. Békés könyve nemrég jelent meg Kulturális hadviselés címmel, amely trilógiává kerekítette a lap szerint „évtizedes fejtegetéseit” a konzervatív forradalomról. Szó volt többek között még arról, hogy Békés szerint létrehozhatók-e maradandó kulturális értékek konszenzus és nyugalom nélkül.George Friedman: A járvány visszaigazolta a nemzetállamok létjogosultságát az EU-ban
A koronavírus-fertőzés megjelenése után az Európai Unió eltűnt a színről, a járvány visszaigazolta a nemzetállamok létjogosultságát az EU-ban – mondta a Magyar Nemzetnek az egyik legismertebb amerikai geostratéga, a budapesti születésű George Friedman.Olyan klímaegyezményt érdemes támogatni, ami nem függeszti fel a nemzetállamok önrendelkezését
1928-ban a Földön 2 milliárd ember élt, 1975-ben 4 milliárd, 2019-ben pedig 7,7 milliárd. Alig több, mint egy emberöltő alatt a bolygó népessége a négyszeresére emelkedett. Az érvényes demográfiai modellek szerint a növekedés üteme már lassul, így az emberiség lélekszáma 2100-ban érheti el a 10- 11 milliárd körüli csúcsot, amely után csökkenni kezd.Ifj. Lomnici Zoltán Szent István intelmeit hozza példaként Európának és a magyarságnak
Hosszabb publicisztikát írt ifj. Lomnici Zoltán a 888.hu oldalon, mely Szent István örökségével és intelmeinek maradandóságával foglalkozik. Lomnici szerint István király fiához szóló gondolatai ma aktuálisabbak, mint valaha. A Szent István-i örökség legfontosabb területe most a védelem kérdése, hiszen Európa-szerte a gyengülés folyamatát láthatjuk. Lomnici kitér arra is, hogy hazánk védelme egyben Európa védelme is, ahogy ez a magyar történelem évszázadai alatt számtalanszor bebizonyosodott.Magyarország és a magyar kormány csak olyan uniós csúcsjelöltet támogat, aki tiszteletben tartja az európai nemzeteket és meg akarja állítani a migrációt
Manfred Weber néppárti és Frans Timmermans szocialista jelölt nem felel meg a magyar emberek elvárásainak, ezért a magyar kormány nem támogatja, hogy európai uniós csúcspozíciókat töltsenek be - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.Juncker szerint már nem is lenne Európai Unió, ha mindenki olyan nemzeti és önző módon viselkedne, mint Orbán
Orbán Viktor magyar kormányfő megtagadja az Európai Uniót - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában. Az Európai Bizottság leköszönő elnöke szerint nem a nemzetállamok szuverenitásának erősítése a jövő. Ha pedig mindenki olyan nemzeti és önző lenne, mint Orbán Viktor, akkor már nem is lenne Európai Unió. A német lapnak adott interjúból az is kiderül, hogy Juncker szerint Angela Merkel német kancellár cselekedett helyesen, amikor 2015 őszén a migránsáradatnak széles kapukat nyitott, sőt hangoztatta is, hogy Németország tárt karokkal várja a bevándorlókat, ezzel gyakorlatilag meghívólevelet küldve az útnak induló százezreknek. A holland politikus úgy fogalmazott: "a történelem ad majd igazat Merkelnek".Álcivileket pénzelne és a nemzetállamokat fenyegeti Brüsszel
Veszélyben érzi az Európai Egyesült Államok (USE) illúzióját az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB). A brüsszeli székhelyű bizottság aggodalmát fejezte ki csütörtökön amiatt, hogy a politikai rendszerek Európában kezdenek elmozdulni az illiberális demokrácia irányába, és arra szólította fel az Európai Unió tagállamait, hogy tartózkodjanak az ilyen rendszerek létrehozására irányuló kísérletektől.Ajánljuk még