nemzeti ünnep
Egy kis nosztalgia: két felhőtlen március 15. a PS videóin (videó + galéria)
Az idei március 15. kicsit olyan, mint az iskolák, amelyek nem zárnak be, csak a koronavírus idején máshogy működnek, mint szoktak. A szabadságharc idei évfordulóját a szívünkben mindannyian érezzük, de ezúttal mégsem megyünk utcára, mégsem énekeljük együtt a nemzeti himnuszt, és nem ülünk be egy hideg sörre a miniszterelnök lelkesítő beszéde után az egyik zsúfolt belvárosi vendéglőbe, amely ma üresen kong, talán a csődtől retteg. 2020-ban sajnos lengyel barátainkat is nélkülöznünk kell, akikkel már közel egy évtizede emlékezünk meg együtt az 1848-as eseményekről. Szabaduljon ki '56 a politika fogságából!
Az 1956-os forradalom megítélése a rendszerváltoztatás óta menthetetlenül a politika foglya lett, az aktuálpolitika szereplőinek játékszereként került kényszerrabságba. Pártok jöttek-mentek, mozgalmak masíroztak, tüntettek; sokan és sok helyütt hamis politikai párhuzamokat vontak. És volt sajnos olyan is, mikor az ünnep lényegét, a szabadságszeretetet tiporta egy bukott miniszterelnök, egy böszme balfék által „engedett” rendőrszázad minden egyes fekete csizmája. A forradalom „fogoly” volt ugyan az elmúlt évtizedekben, de míg a szabadságvágyat testesítette meg, amely a magyar nemzet kollektív lelkének „alaprezgése” – hisz SZABADSÁGSZERETŐ nemzet vagyunk –, nem volt nagyon mit kifogásolnunk. Ám, ha a hazaárulás eszközévé vált, a saját nemzete ellen fordította a magyart, hazánkfiát hazánkfia – és lánya – ellen, akkor szégyen volt minden fejezet, amit az ünnep leple alatt műveltek. Mint történt ez – mondjuk ki – Gyurcsány Ferenc regnálása alatt. Pedig lenne, ami közös, lenne, ami összeköt minket a politikán túl. Ez a szabadságvágy, amely a forradalom értelmezésében búvópatakként csörgedezik, és ha szükséges, bármikor felszínre tör. Sőt! 1956-nak is köszönhető, hogy IGENIS JÓ MAGYARNAK LENNI MA.