nemzeti ünnep
Kormányszóvivő: Szuverenitás nélkül nem lehet elérni a nemzeti célokat
2018-ban is nyilvánvaló, hogy szuverenitás, függetlenség és önállóság nélkül nem tudja elérni céljait egy nemzet, és az október 23-i ünnepségeket is ennek jegyében szervezik - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.Boldog születésnapot, Magyarország: Országszerte az államalapításra emlékeznek
Országszerte ünnepségeket, köztük kenyérszentelést, tűzijátékot tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából. A központi programok a fővárosban a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással, majd az ifjú honvédtisztek avatásával kezdődnek. Délelőtt az Országháznál vízi- és légiparádét tartanak, délután lesz a Szent Jobb-körmenet, este a tűzijáték zárja a napot. Emellett a budai Várban a Magyar Ízek Utcája, koncertek és egyéb programok várják az érdeklődőket.Reverend: Ez a kérdés, válasszatok!
Hallgatva az emberek beszélgetését magam körül, sokféle nézet, kritika, vélemény hangzik el arról, hogy kire is kell szavazni április 8-án. Hogy mi lenne nekünk, magyaroknak jó. Mindenki másban látja a választás tétjét és másként kívánja megválaszolni azt. Nekem pedig – lelkészként – nincs könnyű dolgom.Andrzej Duda: Az 1848-as forradalom a lengyel-magyar barátság máig eleven tanúsága
Az 1848-49-es magyar szabadságharcnak nyújtott lengyel segítség máig eleven tanúsága a két egymással szolidáris nemzet barátságának - áll abban az üdvözlő táviratban, amelyet Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Áder János köztársasági elnöknek küldött. Hasonló üdvözlő táviratot küldött Orbán Viktor kormányfőnek Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is.Számos ünnepi rendezvényre, programra várják a családokat országszerte és a határon túl is
Országszerte és a határon túl is számos ünnepi rendezvényt tartanak ma az 1848-49-es szabadságharc és forradalom kitörésének 170. évfordulója alkalmából. A központi rendezvényeket a fővárosban a budai Várban és a Parlament előtti Kossuth téren tartják.A miniszterelnök már írja az ünnepi beszédét (videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök Facebookra feltöltött rövid videóban hívja fel a figyelmet a március 15-i ünnepségre.Nem ünnepelhetik meg a magyarok Romániában március 15-ét
Elutasította a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényjavaslatát csak nyolc szenátor támogatta, tizenegyen tartózkodtak, nyolcvanketten pedig a tervezet elvetésére szavaztak.Ajánljuk még