néppártosodás
Véget ért egy korszak - Dúró Dórával együtt többek kilépnek a Jobbikból
Kilép a Jobbikból Dúró Dóra - a politikus ezt közösségi oldalán jelentette be pénteken délután. A politikus azt közölte, tájékoztatta kilépéséről Szabó Gábor pártigazgatót. Véget ér egy korszak, lezárul egy hosszú időszak, sok bajtársammal együtt kilépek a Jobbikból, mert nincs hova hátráljunk, s vétkesek közt cinkos, aki néma - fogalmaz a képviselő a Facebookon, jelezve, hogy a párt alapító nyilatkozatához hűen "úgy érezzük, erkölcsileg most már a kilépés a helyes döntés".A Jobbik megváltozott nézetei miatt újabb képviselő távozott a pártból
Az Szmik Lajos képviselő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés tagja szerdán Facebook-oldalán közölte, hogy régóta húzódó összeférhetetlenség miatt szakít a Jobbik Magyarországért Mozgalomból és a Jobbik Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat frakciójából. Ugyanakkor hangsúlyozta, munkásságát továbbra is folytatni kívánja függetlenként.Dúró Dóra elfogadja, hogy a Toroczkai-féle "radikális" platform illegitim, tovább dolgozna a pártvezetéssel
Láttam Gyöngyösi Márton különböző nyilatkozatait, de nem szeretnék beállni abba a sorba, hogy egy-egy nyilatkozatot elkezdjek kommentálni – mondta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Mint emlékezetes, Dúró elnökhelyettes-jelöltként indult a Jobbik legutóbbi tisztújításán Toroczkai László oldalán.Fegyelmi eljárást kezdeményez Toroczkaival szemben a Jobbik elnöksége
A Jobbik országos elnöksége felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen - közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel.Toroczkai: „Két éve Vona Gábor könyörgött nekem, hogy adjam a nevem”
A Jobbikon belül perifériára szorított Toroczkai László a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a szombati Jobbik-küldöttgyűléssel kapcsolatban. A bejegyzésben konkrét utalásokat tesz arra, hogy a Vona Gáborhoz kötődő, a néppártosodás folytatása mellett lándzsát törő kör tisztességtelen eszközöktől sem riadt vissza a küldöttgyűlés kimenetelének manipulációja érdekében.Elemző: érthetetlen, hogy a Jobbik az egyszer már megbukott néppárti irányt akarja folytatni
Farkas Örs az M1-en elemezte a párt szombati tisztújító kongresszusának eredményét, azt, hogy 54-46 arányban Sneider Tamást választották a Jobbik elnökének Toroczkai Lászlóval szemben.Toroczkai miatt verhették szét a Jobbik székesfehérvári alapszervezetét (PS-videó!)
Semmilyen olyan előzetes jelzés nem volt, amiből arra következtethettünk volna, hogy elégedetlenek velünk - nyilatkozta a Jobbik nemrég feloszlatott székesfehérvári alapszervezetének elnöke a PestiSrácok.hu-nak. Horváth-Tancsa Ágnes szerint éppen ezért szervezetük megszüntetésének hátterében valójában az áll, hogy az egyesület nyíltan kiállt a radikális vonalat képviselő Toroczkai László-Dúró Dóra páros mellett. Horváth-Tancsa Ágnes arról is beszélt, ha valami olyasmit csináltak, ami nem a néppárti iránnyal egyezett meg, akkor a büntetésük mindig egyfajta elszigetelés volt, ezért is lepődött meg a feloszlatáson. „Nem mondom azt, hogy a feloszlatás előtt gondoltam volna arra, hogy itt ilyen mértékű nyomásgyakorlás történik” - fogalmazott az egykori vezető, aki arról is beszélt, többször is megfordult a fejében, hogy kilép a Jobbikból. Az utolsó csepp a pohárban a 2018-as országgyűlési választás volt, amikor is azt érezte, hogy a párt több választókörzetben is összejátszik a baloldallal. „Amikor olyan gesztusokat tesz a párt a baloldali politikusok felé, amik elképzelhetetlenek abban az értékrendben, amit a párt képvisel, akkor az már nem jó irány, a saját elveinket ne adjuk föl” - mondta. Horváth-Tancsa Ágnes szerint Vona Gábornak kár volt hallgatnia olyan tanácsadókra, akik Heller Ágnes vagy a Spinóza-házban való szereplés irányába terelték, ugyanakkor úgy látja, hogy a pártelnök lemondásával a Jobbik „lenullázta” magát, azaz új lappal tud indulni, a kérdés csak az, hogy milyen irányba lép.Érhetik még meglepetések a Jobbik néppártosodott vezetőit
Nem csak a radikális irányvonalat képviselő Toroczkai László - Dúró Dóra páros miatt fájhat a feje a néppártosodást támogató jobbikos vezetőknek: portálunk úgy értesült, a Jobbik alapszabálya a változtatástól számított egy hónapon belül megtámadható. Mivel legutoljára április 28-án módosítottak az alapszabályon, az elvileg május 28-ig megtámadható, ez pedig új fényt vet például arra a legutóbbi határozatra is, melyben a régi, radikális vonalat támogató egyik alapszervezet feloszlatását rendelte el a párt országos elnöksége. Közben az Origo arról írt, hogy Vona Gábor és bizalmasai mindent megtesznek azért, hogy befolyással legyenek a szombati elnökválasztásra."Vállalhatatlan a Jobbik, a párt Gyurcsányékkal van egy platformon" - Pintér Attila is kilép a Jobbikból
Vállalhatatlannak tartja a Jobbikot, ezért kilép a pártból Pintér Attila, a Jobbik VIII. kerületi önkormányzati képviselője - tudta meg a PestiSrácok.hu. A politikus portálunknak megerősítette kilépését, kérdésünkre pedig elárulta, az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a választási vereség után Vona Gábor és más jobbikos politikusok együtt tüntettek és tüntetnek Budapest utcáin a szocialistákkal és Gyurcsányékkal. "Ezeknek a pártoknak már el kellene süllyedniük, a politika szemétdombján a helyük, a Jobbik meg még legitimálja is őket azzal, hogy együtt demonstrál velük, sőt még tárgyalni is leültek" - mondta a PestiSrácok.hu-nak Pintér Attila. Tragikomikus, de a politikustól azt is megtudtuk, a Jobbik nem engedi őt kilépni, ami nonszensz.Ajánljuk még
















