néppártosodás
Vona Gábor tényleg megérkezett a baloldali végállomásra
Vona Gábor nem csak simán ráment a baloldali szavazókra, de kijelölte magát a baloldal miniszterelnöki szerepére is. A Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésében fejtette ki magvas gondolatait például arról, hogy a kormányváltáshoz nem pártelnökök matematikai képletei kellenek, hanem az erő felmutatása, e vízióba pedig kissé nagyképűen önmagát vélte felismerni.Szakad a Jobbik? Toroczkai vármegyései is ott lesznek az új párt zászlóbontásán
Szabó Attila, a vecsési Jobbik pártból ma kilépő elnöke és önkormányzati képviselője a házigazdája a július 8-i Erő ünnepe elnevezésű rendezvénynek, amelyet több, nyíltan „szélsőjobbos” szervezet is egy új jobboldali erő születéseként reklámoz – írta az Azonnali.hu. Szabó a portálnak azt mondta: engedélyt kapott a rendezvényre a Jobbik vezetésétől is. A Jobbik viszont azt közölte: Szabó és több vecsési jobbikos is kilép a pártból az esemény miatt. Ám ennél is sokkal érdekesebb, hogy Szabó elmondása szerint a Toroczkai László Jobbik-alelnök által alapított Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom emberei is ott lesznek a szombati rendezvényen. Egyre komolyabb pártszakadás fenyegeti a Jobbikot.Figyelmesség Vonától: szülinapi üdvözletet küldött a pártból kizárt nyírturai elnöknek
Nem mondhatja senki, hogy nincs stílusérzéke a Jobbiknak! Van! És figyelmesek is. Ha nem így lenne, akkor Gulyás Gézának, a párt kirúgott nyírturai elnökének nem hozott volna megható üdvözlőlapot a postás – méghozzá Vona Gábortól...TEV: Nem hagyott nyomot a néppártosodás a Jobbikon
Nem változik a Jobbik – állítja a TEV antiszemita gyűlölet-bűncselekményekről és incidensekről szóló éves jelentésében. Mint közleményükben fogalmaznak, az alapítvány különös figyelemmel azt a kérdést vizsgálta, hogy a Jobbik úgynevezett - kudarcosnak mutatkozó - néppártosodási törekvése következtében csökkent-e a szervezet antiszemita megnyilatkozásainak száma.A cukiságkampánynak köszönhetően elfogy a Jobbik a Dunakanyarban
A Dunakanyarban elfogy a Jobbik, a néppártosodásnak köszönhetően eddig nyolc alapszervezet oszlott fel, mára egyedül Szentendrén maradt képviselete a pártnak – írja a MagyarIdők.hu.„Sorosék pártjára állt”, „Elment a maradék esze”, „Áruló” – így alázták porig Vonáékat volt híveik (Frissítve)
Ízekre szedte a Jobbikot a párt egykori kedvenc honlapjának, a Kuruc.infónak a törzsközönsége, miután Vona Gáborék szerdán bejelentették, ők is aláírják a balliberális pártok alkotmánybírósági beadványát a George Soros-féle CEU megmentéséért. Bár az egykori radikális párt próbálta azzal mentegetni a Soros melletti kiállást, hogy a „lex CEU” analógiájára ellehetetlenülhet például az erdélyi Sapientia egyetem, a Jobbikból teljesen kiábrándult egykori híveik átlátnak ezen és a többi álságos hivatkozáson, és hazaárulásnak tartják, amit a Jobbik művel. Van, aki „meglátogatná” a párt Villányi úti székházát, más Vona Gábor vadhajtáskénti „lenyesését” javasolja. Közben Borbély Zsolt Attilánál, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének volt vezetőjénél is végleg betelt a pohár: „nettó nemzetárulásnak” nevezte, amit a Jobbik a Soros-egyetem ügyében művelt.Több kérdésben nem ért egyet Toroczkai Vonával
Ásotthalom polgármestere a Magyar Időknek adott interjújában elismerte, hogy számos kérdésben vita van közte és Vona Gábor, illetve a párt más prominens képviselői között. Ilyen például az alaptörvény módosítása, amelyet a Jobbik nem szavazott meg a parlamentben, de idetartozik a mecsetépítés megakadályozása, a budapesti melegfelvonulás betiltása vagy a hanuka alkalmából küldött üdvözlet. Mint mondta: reméli, hogy nemcsak a neve miatt választották meg a Jobbik alelnökének, hanem az elveire és a munkájára is szükség van.Ajánljuk még

















