néppártosodás
Utcára vonulnak az egykori jobbikosok
A nemzeti radikálisok hétfő estére tüntetést szerveznek Csepelre, a Jobbik fővárosi kampányzárójának helyszínére. Bede Zsolt, a Vadhajtások Facebook-oldal szóvivője a Magyar Időknek arról beszélt, miként árulta el Vona Gábor a radikálisokat, miért veszélyes a baloldal, és miért kulcsfontosságú, hogy a jelenlegi kormány maradjon.Vona győzelmet vizionál, de közben árnyalja a választási bukás után beígért lemondását
A Jobbik néppárti fordulatának ellentmondásairól, értelmiségi holdudvaruk rejtőzködéséről, a migrációról, valamint Simicska Lajos és vagyona megítéléséről is kérdezte az Index Vona Gábort. A pártelnök már úgy látja, elveszett a demokrácia, de a baloldallal akkor sem működik együtt.Vona: "a Jobbik egyedül szeretne választást nyerni"
A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján. Vona azt mondta: amíg a baloldali pártok lényegében egymást akarják leváltani, addig a Jobbik a kormányt, és vállalják politikai képviseletét mindenkinek, aki ezt akarja ma.Exjobbikos a Vona könyvről: "Havas prostituáltakról irt könyvet. És most is. Csak az előzőek a saját testüket adták el..."
A Facebookon adta ki dühét Bertha Szilvia korábbi jobbikos képviselő, miután elolvasta Havas Henrik a Jobbik elnökéről írt könyvét. A volt képviselő úgy érezte, muszáj megszólalnia a sok ezer jobbikos család miatt, akik 2010 és 2014 között anyagi áldozatot is vállalva álltak ki a párt mellett. A volt jobbikos szerin ők ma végtelenül csalódottak és reményt vesztettek. A január 2-ai Facebook-posztról a Hiradó.hu számolt be.Az emberek kevesebb, mint fele támogatja a Jobbik választójog-kurtító ötletét
A magyarok 43 százaléka egyetért azzal, hogy alapfokú iskolai végzettséghez kellene kötni a választójogot – közölte a 24.hu az IDEA Intézet kutatására hivatkozva. 26 százalék teljesen, 17 százalék részben ért egyet az állítással.Európai Rabbikonferencia elnöke: a Jobbik még mindig egy szélsőjobboldali párt
Pusztán üres gesztus a Jobbik több mint egy éve tartó cukiságkampánya, az ellenzéki párton belül nem történtek lényegi változások – figyelmeztetett az Európai Rabbikonferencia elnöke a Huffington Post internetes portáljának véleményrovatában. Pinchas Goldschmidt rabbi hangsúlyozta: a zsidó szavazóknak tisztában kell lenniük a szélsőjobbos ideológia buktatóival, akármilyen csomagolásban jelenjenek is meg.Novák Előd és Morvai Krisztina után Toroczkai is beintett Vona Gábornak
A Jobbik alelnöke, Toroczkai László a közösségi médiában méltatta a pártot csalódottsága miatt otthagyó Morvai Krisztinát - írja a 888. Zárómondatából nem a "szebb jövőre" következtethet a kiskutyasimogató Vona Gábor.KDNP: Csak átverés, hogy a holokauszton élcelődő Jobbik néppártosodna
Vona Gábor és a Jobbik „ártatlan szemekkel” azt akarja elhitetni a magyar emberekkel, hogy megváltoztak. A választóknak hízelegve igyekszik elfeledtetni azt a képet, amely nem is olyan régen még „gárdistákat istápolt, a holokauszt kapcsán élcelődött és az iszlámban látta az emberiség utolsó reményét” – írta közleményében a kisebbik kormányzó párt.Újabb rádiós felvétel – Van mihez képest balra fordulnia a Jobbiknak
Tele van a töke Zagyva György Gyulának a cigányokkal meg a zsidókkal, a Jobbiknak pedig lassan azzal lehet tele, hogy lassan hetente kerül elő olyan felvétel, amely erősen megkérdőjelezi a párt baloldali elmozdulásának hitelességét. Emlékezetes, hogy Vona Gábor múlt héten Rangos Katalinnal beszélgetett a hagyományosan zsidó közösségi helynek számító Spinoza Házban, azóta viszont Apáti István jobbikos országgyűlési képviselőről, valamint a jobbikos vezetésű tiszavasvári önkormányzatának alkalmazásában álló korábbi képviselőről, Zagyva György Gyuláról is antiszemita hangvételű rádiós felvételek kerültek elő.Ajánljuk még

















