néppártosodás
Troll: Fel kell tenni a kérdést, mi is a Jobbik valójában (VIDEÓ)
A Jobbik annak idején kihasználta a piaci rést, hogy volt egy társadalmi igény, amit ők kijátszottak, majd az nem jött be, így az antiszemita párt úgy döntött, jöjjön a néppártosodás - mondta Boros Bánk Levente, a Médianéző Igazgatója az Echo TV Troll című műsorában. Elhangzott: a Jobbik jelenlegi politikusai úgy tesznek, mintha semmi felelősségük nem lenne, és nem lenne valódi súlya annak, ha egy megválasztott képviselő egy politikai pártrendezvényen zsidózik vagy éppen cigányozik.Kinek van még szüksége a Jobbikra?
A Jobbik ámokfutása egyre durvább, vezető politikusainak szélsőségessége és durvasága néppártosodva is változatlan, csak annyi az újdonság, hogy most már nem lehet a szövegeiket megkülönböztetni Gyurcsány Ferencétől. Azt azonban nem lehet mondani, hogy bármiféle sikert elértek volna ezzel. Hacsak azt nem, hogy még áttekinthetetlenebbé tették az ellenzéki térfelet az ellenzéki választók számára.Újabb hangfelvétel bizonyítja: Sneider csak tetteti a cukiságot
Megtéveszti a választókat és csak kényszerből finomkodik a Jobbik - ez derül ki az Echo TV birtokába került hangfelvételből, amelyen Sneider Tamás pártelnök beszél. Az ellenzéki pártok politikusai ugyanakkor az Echo TV kérdéseire az összefogás és a hatalomszerzés reményében igyekeznek védeni a Jobbikot, még ha Sneider Tamásnak szerintük is bocsánatot kell kérnie.Lemondott a Jobbik gazdasági igazgatója
A Jobbik egyik fontos tisztségét betöltő Schön Péter úgy döntött, nem folytatja – írja a Népszava.hu. A portál úgy értesült, az új gazdasági igazgató Schön Péter egyik közeli munkatársa lett, az illető nevét a Jobbik később hozza nyilvánosságra.Gyöngyösi szerint a Jobbik még az ördög öreganyjával is cimborálna
Mivel értékalapon határoz meg célokat a Jobbik, ezek képviseletében pragmatikus indokokból bárkivel hajlandóak együttműködni, „nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is, ha szükséges” – mondta Gyöngyösi Márton az Azonnali.hu-nak adott hétfői nagyinterjúban. A Jobbik frakcióvezetője arra a kérdésre, milyen érzés volt Gyurcsány Ferenccel és a Demokratikus Koalícióval közösen tüntetni, úgy reagált, „az, hogy Gyurcsány máig a magyar közélet része lehet, nem a mi felelősségünk”, hanem szerinte a Fideszé.Bocsánat, de én nem k*rvának álltam! - Volner rendkívüli tisztújítást kezdeményezett a Jobbikban
A párt elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte egy, a Figyelő internetes kiadásában pénteken megjelent levél szerint Volner János, a Jobbik alelnöke, frakcióvezető-helyettese arra hivatkozva, hogy a jelenlegi testületnek "senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra". Volner János a Magyar Időknek elmondta, hogy az elnökség feloszlatását kezdeményező javaslatát a testület lesöpörte az asztalról. Sneider Tamás pártelnök annyit mondott, hogy a jövő heti elnökségi ülésen majd napirendre veszik a javaslatát.Tovább omlik a Jobbik, ezért részben újragondolhatják a kudarcos néppártosodást
Folytatódik a kilépési hullám a Jobbikból. Ezúttal a hajdúböszörményi csoport szűnt meg. A párt frakcióvezető-helyettese szerint maradt elég alapszervezet, illetve a hajdúböszörményit is újjászervezik. Farkas Gergely arról beszélt: már csak részben tartanak ki a néppártosodás mellett, ősztől további változások lesznek a pártban.Jobbik: Akadozó néppártosodás (követhetetlenül sokadik fejezet)
Változatlanul akadozik a néppártosodás, illetve az attól remélt minőségi fordulat a Jobbikban. A szimpatizánsi kör legalábbis nem nagyon igyekszik beletörődni, hogy az utóbbi időben a párt számára már célszerűbb a magyarországi baloldal lejáratódott rangoskatalinjaihoz és hellerágneseihez dörgölőzni a Spinoza-házban, így a régi jó zsidózás kiszorult a fősodorból. Időről-időre mégis feltörnek a régi ösztönök, és elszabadul a szélsőjobbos „vicceskedés” a néppárti felületeken – szúrta ki a Hatvan Online.Novák: Vona a Jobbik Gyurcsány Ference
Vona olyan tehertétel lett a Jobbikban, mint a baloldalnak Gyurcsány – jelentette ki Novák Előd az ATV-ben hozzátéve, a DK elnöke is nagyon tehetséges, mégsem tudják a baloldalon sem lenyelni, sem kiköpni. A Jobbik volt alelnöke az ÁSZ büntetés kapcsán arról is beszélt, a tartozásra gyűjtött pénzt nem a bírságra kifizetésére fordította a párt.Ajánljuk még

















